Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták, foglalkozása egyszerűen: Hofi. 80 éves lenne Hofi Géza humorista, Kossuth- és Jászai-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
„Az életszínvonal olyan mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá, hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!”
Hoffmann Géza néven született Budapesten. Az érettségit követően háromszor is sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, de a színész szakmától ez sem vette el a kedvét. Porcelángyári munkásként helyezkedett el, s katonai szolgálata után beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett játszott a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában.
„Az igazságból elveszett az „i”.”
1960-ban a Fészek Klubban megkereste Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatóját, aki (immár Hofi néven) szerződtette. Az előadások után parodizálta a színpadon felvonultatott karaktereket. E paródiák sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, és működési engedélyt szerzett az Országos Rendező Irodától. Műsoraival országszerte népszerűséget szerzett. 1967-től dolgozott Koós János táncdalénekessel, párosuk hatalmas sikereket aratott, Macskaduett című számukból a hetvenes években Nepp József rendezett rajzfilmet.
A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiája hozta meg számára. Két évvel később szerződött a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpad társulatához, ahol előadásai telt házzal futottak, s a televízióban is foglalkoztatták. Komlós halála után, 1982-ben elhagyta a Mikroszkópot, a következő évben a Madách Színház tagja lett. A Madách Kamarában Hofélia című önálló estjét ötszázszor játszotta óriási sikerrel, műsora lemezen is megjelent. Az 1987-től futó Élelem bére című darabja 2001 májusára elérte az 1500. előadást.
„Fekszem az ágyon, erre jön valami újságíró, hogy Hoffmann Géza színművész urat keresi, és már vagy hat kórházat végigjárt, de sehol sem tudnak róla.
Mellettem feküdt egy öreg bácsika. Megszólalt:- Úristen, már megint összeírják a zsidókat és már a H betűnél tartanak?”
Sikereinek titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a közélet eseményeinek kíméletlen, de mégis kedves és közérthető kifigurázása, a gyors reagáló képesség volt, poénjai nemzedékek számára váltak szállóigévé. Számos lemeze jelent meg, állandó résztvevője volt a szilveszteri rádiókabaréknak. Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora semmit nem változott.
Munkásságát 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban pedig a Kossuth-díjat. 1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, lábnyomát rögzítették a pesti Broadwayn. 2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat.
Egészsége a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, de ahogy állapota engedte, színpadra lépett. 2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara színpadán. Három nappal később álmában érte a halál. A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, emlékét a Nagymező utcában felállított szobor is őrzi. 2011-ben az Örkény Színházban felavatták gránitban megörökített lábnyomát. Tiszteletére kisbolygót neveztek el 180857 Hofigeza néven.
