Hogyan lesz T. úr ámokfutó?

Kötelezők röviden, avagy Csehov mindenkinek. Dollár Papáék kamaszok számára is bátran ajánlható parafrázisa bátran szövi egybe a nagy orosz vígjátékszerző (igen, ő annak tartotta magát) műveit, hogy aztán slusszpoénként afféle Beszélnünk kell Kevinről-féle csavarral zárja az estét.

Dollár Papa Gyermekei: Csehov a Trafóban

Az előadás első, terjedelmesebb részében a nézőtér a Trafó színpadára szerveződik: körbeüljük a karnyújtásnyira lévő szereplőket, akik a kopár díszletben, szürke neoncsövek alatt épp A három nővért próbálják – saját néven, Versinyint például ebben a vízióban Terhes Sándornak hívják. Für Anikó Ördög Tamás társaságában és talpig flitterben a nézőtérről figyel, majd amikor elunja a szeme előtt zajló esetlen eseményeket, egy Shakespeare-szonett avítt hangulatú szavalatával szakítja félbe a próbát. A terem sarkában némán meghúzódó Trepljov (Georgita Máté Dezső) sértetten előront, s máris a Sirályban találjuk magunkat. A szülő-gyerek párharc örök darabjába fűződik végül egy harmadik Csehov-szöveg is, az elárverezés előtt álló Cseresznyéskert, melynek cselekményszáláért elsősorban a Lopahin női verzióját hozó Sárosdi Lilla a felelős.

Ördög Tamás rendező és alkotótársai – hagyományához méltón – alaposan megdolgozták az eredeti matériát: húztak, átírtak, sűrítettek, dúsítottak, csoportosítottak, élőbeszédszerűsítettek, kivontak, összeadtak. A végeredmény egy másfél órás Csehov-keverék lett, olyan koktél, ami sokakat zavarba hozhat – mint a társulat ténykedése általában -, másoknak viszont épp az alkotói merészség és a történetek/nyelv szabad kezelése tetszik majd. A Dollár Papa Gyermekei: Csehov ​tulajdonképpen a sokat pedzegetett elmélet formába öntése, miszerint Anton Pavlovics ugyanazokról az alakíthatatlan jellemekről írt más és más történeteket, a dramaturgia poénjai pedig nagyrészt erre az ötletre épülnek. Arkagyina Ranyevszkájába vált és vissza, Mása ide-oda lépeget egy képzeletbeli kapun A három nővér és a Sirály között, és egymásra vetül Medvegyenko és Versinyin karaktere is Terhes Sándor alakításában. A másik sorvezető – elsősorban a Sirály-szöveg felhasználásával – a kőszínház-alternatív színház (ál)dilemma: 2015-ben Fehér Balázs Benő Átriumos rendezése is ebbe az irányba kanyarodott, melyben Arkagyina szerepét egyenesen Oszvald Marikának adták, de viccelődik a témával a k2 Színház, a zseniális Majdnem 20, és még sorolhatnánk. Csakhogy Für Anikó nem operettprimadonna, hanem a díjakkal elhalmozott, a kísérletezésektől való elzárkózással igazán nem vádolható Örkény Színház illusztris művésze, mégis hisztérikusan támadja fia öncélúnak és dilettánsnak látott színpadinyelv-újító szándékait. Két nemzedék képviseletében valójában két hasonlóan infantilis és érzelemvezérelt ember vág egymás fejéhez mindenfélét, akik kapcsolatuk ürességét és hiábavalóságát vezetik le intellektuálisnak mímelt vitájukkal. Ördög ironikusan bánik a szereplők szájába adott kőszínházi és alternatív érvekkel-véleményekkel, kerüli az állásfoglalást, egyiket sem érvényesíti a másik rovására, pontosabban mondva mindkettő mögé hatalmas kérdőjeleket tesz. Sem Arkagyinával, sem Trepljovval nem azonosulhatunk, mintha egy álvitát kéne végigszenvednünk, ahol nem lehet igaza senkinek sem. A jelen obskúrus színházi közbeszéde-közhangulata erőltetett aktualizálástól mentesen, mégis maradéktalanul belelátható a jelenetbe: a szakmainak álcázott torzsalkodások mögött érdekek, személyes sértettségek, bosszúk, kicsinyes duzzogások húzódnak meg, akárcsak Arkagyina és Trepljov certamenjének hátterében.

A ruhák – A három nővér-próba alatt hordott jelmezek és a szereplők civil viselete – egyaránt kortalanítják a darabot, és talán még ékesebben beszélnek, mint a színészi szájak. Georgita Máté Dezső zoknit visel, hozzá öregbácsis papucsot: Für Anikó ruhája szép ugyan, de divatjamúlt és viseltes: a Cseresznyéskert Lopahinjának szerepében domborító, időnként derekasat zsidózó Sárosdi Lilla alakjához egyáltalán nem illő szűk, lyukacsos miniruhában téblábol, extra magassarkúja pedig minden megjelenésénél a bokatörés veszélyével fenyegeti: Ördög Tamás (Trigorin) piperkőc inge remek kiegészítője a férfi modoros és irrirálóan nagyképű beszédmódjának: Mészáros Piroska (a rajongó Nyina) harisnyája pink: és még folytathatnánk a sort. Az ízléstelen ruhadarabok látványos összhangban állnak a szereplők személyiségével és az általuk megtestesített ideálokkal, Für Anikó kopott eleganciája például ugyanúgy szimbolikus, mint a pénzorientált, ravasz és agresszív Sárosdi kihívóan feszülő, gagyi műanyag hacukája.

A térváltás nem sokkal a darab vége előtt történik: Sárosdi-Lopahin megvásárolta a cseresznyéskertet, és durván átzavar bennünket az „építési területről” a valóságos nézőtérre. A végső, kollektív agóniára kiköltözünk hát a vascsövek birodalmából szokott helyünkre, s a Csehov-karakterek elnyerik méltó, csendes büntetésüket. Arkagyina felfedi magányos és társfüggő természetét, amit Trigorin unottan bár, de elfogad (Nyina rajongása sem zökkenti ki flegmaságából).

A viszonzatlan szerelemtől beteg Kiss-Végh Emőke alkoholmámorban fetrengő Másáját a dramaturgia éppúgy pszichés kivégzésre ítéli, mint Trepljovot, aki haját tépő, kontrollálhatatlan dührohamaival kezdettől őrültnek és veszélyesnek tűnik, s ép eszének koporsójában a szerelem – mi más – lesz az utolsó szög. Nyina Trigorin után rohan – Dollár Papánál csak megy, a megtépett hazatérés elmarad –, s a szenvedélyben, szülőben és művészetben csalódott férfi már csak a fegyverekben lát megoldást. Érdekes ötlet Trepljov hagymázas lelkiállapotát egy bomlott elméjű tömeggyilkos motivációja felé futtatni, hatásos is a befejezés (nézőtér felé szegeződő pisztolycső a meghajlás előtti utolsó jelenetben), leginkább a Beszélnünk kell Kevinről című film, és a jelen terrorhisztije idéződik fel bennünk. De hogy miért történik így, az, bevallom, számomra nem vált teljesen világossá.

Összességében a Dollár Papa Gyermekei: Csehov nem renget meg eget-földet, de szellemes és érdekfeszítő előadás a dramaturgia botladozásai és a végkifejlet talányossága ellenére. A szép elképzelések és a rideg valóság dichotómiája a nevetésen is átsüt: tovább tágult a Csehov-univerzum nyelvi eszközeiben és minimalista megjelenítésében is a mához igazítva, a közismert színművészek és a fiatalok pedig igazi tudással, ráadásul igen szórakoztatóan valósítják meg Ördög Tamás rendezői elképzeléseit.

Hegedüs Barbara