Karikatúrák önmagukért beszélnek. Faragó József a Borsszem Jankó, majd a Kakas Márton munkatársaként országos hírű rajzoló volt. A Magyar Nemzeti Galéria egy különleges tárlattal emlékezik és emlékeztet a karikatúra e méltatlanul elfeledett jeles képviselőjére.
Faragó József korának egyik nagy hatású, jól ismert élcrajzolója volt, aki megújította a politikai karikatúra műfaját Magyarországon. A Borsszem Jankó, majd a Kakas Márton munkatársaként országos hírű rajzoló volt. Maró, mindig telibe találó paródiáit, a napi politikai élet csatározásait kacagtatóan, mégis húsba vágó nyerseséggel bemutató jeleneteit hétről hétre várták az előfizetők.
Borsszem Jankó
Faragó, mint a többi magyar művészpalánta, Münchenben tanult festészetet a Képzőművészeti Akadémián (1887-1888), ám hamar feladta a festészeti karrierről szőtt álmait. A Münchenben élő és tanuló magyar festőtársaság közkedvelt tagjaként számtalan karikatúrát rajzolt barátairól, kollégáiról, melyek hamar elismertséget szereztek neki. A Münchenben tanuló fiatal művész, Faragó József (1866-1906) rajzaira a Fliegende Blätterben és a New York-i Puckban figyelt fel Ágai, a Borsszem Jankó főszerkesztője. Főként a kilencvenes években közölte franciás, a magyar élclapok grafikái között legmodernebb karikatúráit. Ekkorra már eldöntött volt, hogy pályáját gúnyrajzolóként folytatja, 1890-től rendszeresen küldött karikatúrákat budapesti humoros lapokba. Faragó idehaza is az egyik legnépszerűbb karikaturista lett, 1895 decemberében önálló karikatúrakiállítása is volt Budapesten.
A Borsszem Jankó élclap készítőinek törzshelye a Kávéforrás nevű népszerű kávéház lett, ahol az évtizedek során változatos, de mindvégig tehetséges társaság gyűlt össze a kormánypárt védelmében harcba szálló újság elkészítésére; ismert, hogy egy ideig Arany János – és még számos névtelenségbe burkolózó neves irodalmár – is dolgozott a lapnak. Miközben a karikatúrák a páratlanul tehetséges Jankó János, majd az Amerikában is szép karriert befutott Faragó József keze munkáját dicsérték. A Borsszem Jankó nekik köszönhetően a dualizmus évtizedei alatt – több mint 2000 előfizetővel – lekörözte a hasonló tematikájú újságokat, és egészen a Monarchia összeomlásáig a csúcson maradt. Ágai Adolf, majd – 1904 után – Heltai Jenő, Lipcsey Ádám és Molnár Jenő főszerkesztősége idején a Borsszem Jankó hiteles, szórakoztató és független tudott maradni.
Faragó 1894-ben telepedett le Budapesten, ahol a Borsszem Jankó munkatársa lett. Érkezése radikálisan megváltoztatta a lap vizuális jellegét: meghonosította Magyarországon az angol-francia gyökerű karikatúrastílust. A korábbi tipizált alakok helyett jól felismerhetően a napi politikai élet szereplőit ábrázolta. Rajzai annyira találóak voltak, hogy gyakran szövegre sem volt szükség ahhoz, hogy a korabeli olvasó azonnal megértse a szituációt. Politikai karikatúrák mellett Faragó művészeti karikatúrákat is készített. Ezeken az évente kétszer megrendezett műcsarnoki tárlatokon kiállított festményeket, szobrokat figurázta ki. A rajzok egy része ma is ismert, népszerű műalkotásokat karikírozott, melyek közül néhányat a karikatúrákkal együtt mutatunk be.
A berlini évek
Az 1890-es évek végén Faragó művészetének csúcspontjához ért. Műveivel kiállításokon szerepelt, és a politikai karikatúrán kívül eső területeken is dolgozni kezdett: újság- és könyvillusztrációkat rajzolt. Az 1900-as évek elejétől rézkarcolással, litografálással kezdett foglalkozni, illetve ex libriseket és főként portrékat készített.
1903-ban Faragó Berlinbe költözött. Itt továbbra is karikatúrarajzolásból élt, az Ulk című lap munkatársa volt, ám emellett igen komolyan folytatta grafikusi pályáját. 1905-ben a neves berlini Galerie Gurlittban állította ki 18 művét, köztük neves berlini művészek portréit. Legjelentősebb lapja, Richard Strauss zeneszerző arcképe is ekkor készült.
Faragó egy évvel a sikeres grafikusi bemutatkozás után, 1906-ban öngyilkosságot követett el. A tragédiát a kortársak magánéleti és szakmai okokkal egyaránt magyarázták. Feleségének néhány hónappal korábban bekövetkezett halála, valamint elégedetlensége alkotói életművével közrejátszottak végzetes tettében. Valóban, Faragó kényszerűségből lett karikaturista, holott festő szeretett volna lenni. Hiába voltak sikerei, ő művészi karrierre vágyott. Ráadásul stílusa, amely illeszkedett az 1890-es évek nemzetközi karikatúrastílusához, az 1900-as évek első évtizedében már ódivatúnak számított, különösen Berlinben, ahol ekkor már a modern karikatúrarajzolók, a müncheni Simplicissimus zseniális munkatársai (Thomas Theodor Heine, Olaf Gulbransson, Emil Orlik, Ferdinand von Rezniček) új irányt szabtak a karikatúraművészetnek. Grafikusi működése jóval több sikerrel kecsegtette, ám váratlan öngyilkossága véget vetett ígéretes pályafutásának.
Több száz karikatúrája mára jórészt szétszóródott, műveinek döntő többségét csak nyomtatásból, az újságok hasábjairól ismerjük. Az itt bemutatott művek a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának a gyűjteményéből valók. A művek többsége a Faragó halála után, 1906 telén megrendezett hagyatéki kiállításról került be közgyűjteménybe.
A kiállítás a Szépművészeti Múzeum Így éltek Ti. Honoré Daumier (1808-1897) – A francia karikatúra mestere című kiállítás társrendezvénye. A kiállítás kurátorai: Földi Eszter, Hessky Orsolya
Forrás: Magyar Nemzeti Galéria, PIM
