Rideg Sándor regénye mára igazi klasszikussá vált: időtálló történet, amely nemzedékek számára jelentett felszabadító, felejthetetlen olvasmányélményt, és a színház világát is megihlette.
„Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság… Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és nevetés örömével és ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam.” (Rideg Sándor)
Az Indul a bakterház őse, Regős Bendegúz, a tíz év körüli tehénpásztor fiú a magyar csibészregények emlékezetes alakjai közé tartozik. Rokonságot mutat olyan figurákkal, mint Lúdas Matyi, Ábel, Uz Bence vagy Kakuk Marci: mindannyian a furfangos, szókimondó, népmesei igazságtevők sorát gyarapítják. Bendegúz is ilyen – talpraesett és leleményes, aki a maga módján mindig elégtételt vesz az őt ért kisebb-nagyobb sérelmekért.

Indul a bakterház – Beleznay Péter, 2026 (Fotó: Magyar Színház)
A fiú édesanyja szolgálatba adja egy eldugott bakterházba, valahol Monor és Vecsés között. Az ismeretlen közegben eleinte tapogatózva igazodik el, ám ösztönös eszére hagyatkozva hamar túljár környezete eszén. Nem rosszindulat vezérli, csupán természetes igazságérzete és csibészes leleménye. Gazdáit – kiváltképp a nagyzoló ténsasszonyt – olyan ellenállhatatlan humorral figurázza ki, hogy az olvasóból felszabadító nevetés tör elő.
Indul a bakterház – Egy magyar klasszikus új élete a Magyar Színház színpadán
A kultikussá vált regényből később nagy sikerű filmadaptáció is született, és a színház világát is megihlette. Az Indul a bakterház színpadi bemutatója február 6-án a Magyar Színház nézőterét is megtöltötte derűvel és nosztalgiával. Az előadás egyszerre kínált vidám kiszakadást a digitális hétköznapokból és szeretetteljes visszatekintést egy egyszerűbb, emberléptékű világba.
A társulat energikus játéka, az ikonikus figurák új életre keltése és az alkotók közös lendülete egy olyan előadás ígéretét hordozza, amely hosszú távon is biztos pont lehet a budapesti színházi palettán.