„A magyar kormányköröket teljesen elvakította a sovinizmus. Nem vették észre, hogy a határkiigazítások fejében az egész országot elvesztették.” Károlyi Mihály csonkítatlan emlékiratai most először jelentek meg Magyarországon.
„Ebben a könyvben a lehető legnagyobb objektivitással szeretnék beszámolni mozgalmas életemről, arról a hetven évről, amely alatt az egész világ is oly nagy változásokon ment át – írta emigrációban született emlékiratairól az első magyar köztársasági elnök. – Önmagunkról nehéz teljes őszinteséggel írni, és sokan követik el azt a hibát, hogy nem úgy írnak, ahogy az adott időben éreztek, hanem ahogy később, sok tapasztalat után látják magukat és a dolgokat. Nem amilyenek voltak, de amilyenek szerettek volna lenni. Valaki azt mondta, hogy az emberek akkor kezdenek emlékiratokat írni, amikor már mindent elfelejtettek. Életünk sok viszontagsága ellenére is azonban meg tudtunk őrizni rengeteg levelet, dokumentumot, feleségem naplóinak nagy részét, s ezekkel fel tudom eleveníteni emlékeimet. De egyébként is jó memóriám van, és sokszor a legkisebb részletekig emlékszem azokra az eseményekre, amelyek életemben fontossággal bírtak. […] Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.” (Károlyi Mihály)
Az angolul 1956-ban, már Károlyi halála után publikált kötet eddigi magyar kiadásai csak cenzúrázva jelenhettek meg. Az Európa Könyvkiadó Emlékezések sorozatában most először lát napvilágot a teljes, csonkítatlan szöveg.
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül
– részlet –
A csonkítatlan emlékiratok most először jelennek meg Magyarországon.
(Alább a kiemelt szöveghelyek az eredeti magyar kiadásból cenzurális okokból kimaradt részek. – a szerk.)
Spanyolországban szomorú véget ért a polgárháború, és Katus átutazott Franciaországba, az argčles-i táborokba, hogy ruhákkal segítse a Nemzetközi Brigád magyar tagjait. A franciák drót mögött tartották őket, embertelenül bántak velük, és még a brit segélybizottságok ltal küldött csomagokat is elkobozták. Azoknak tehát, akik a totalitárius hatalmak ellen harcoltak, bűnözőknek kijáró bánásmódban volt részük. Kiábrándultak a kommunista pártból, amely elszántabban harcolt a trockisták, mint Franco ellen. Mindez demoralizáló hatással volt rájuk. Néhányan a „munkásosztály hazájában” kerestek menedéket, de a szovjetek nem fogadták be őket, mert rossz tapasztalatuk volt az Oroszországban élő európai kommunistákkal kapcsolatban. Csak egy maroknyi mérnökkel és szakemberrel tettek kivételt. Közülük aztán többen a szovjetek esküdt ellenségévé váltak; mások, hitüket vesztve abban, amiért oly sok áldozatot hoztak, önkezükkel vetettek véget életüknek.
Magyarországról is egyre riasztóbb hírek érkeztek. Az ország egyre inkább Hitler karjába vetette magát, sorsát a Tengely sorsához láncolta. Magát a Tengely elnevezést is Gömbös Gyula magyar miniszterelnök találta ki. A magyar parlament elfogadta a zsidótörvényeket, és Magyarország politikai és gazdasági tekintetben egyaránt a németek csatlósa lett, bauxitot, vágómarhát és gabonát szállított nekik.
Csehszlovákia szétdarabolása után Hitler nagylelkűen Magyarországnak ajándékozta Kassát és Szlovákia déli részét. Ennek elfogadásával Horthy elvesztette cselekvési szabadságát, és feladta Magyarország semlegességét, az ország utolsó menedékét. Horthy még részt is követelt a zsákmányból azon a címen – amire büszkén hivatkozott -, hogy ő teremtette meg az első fasiszta rendszert. Bethlen István volt miniszterelnök 1938-ban kijelentette, hogy Magyarország nem csatlakozott a kisantanthoz, noha erre meg lett volna a lehetősége, és ezzel felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett Németországnak, mert megakadályozta egy ellene irányuló erős tömb kialakítását.
A magyar kormányköröket teljesen elvakította a sovinizmus. Nem vették észre, hogy a határkiigazítások fejében az egész országot elvesztették.
Az 1939. júniusi választásokon a Nyilaskeresztes Párt a szavazatok huszonhárom százalékát szerezte meg. A két és fél millió választóból félmillió őket támogatta. Ez ijesztő tünet volt.
Még május közepén részt vettem egy Párizsban megrendezett nemzetközi konferencián, amelynek az volt a célja, hogy figyelmeztesse a kormányokat a közelgő veszedelemre. A konferencián huszonnyolc nemzet képviselői jelentek meg.
Július 14-én végignéztem a Champs-Élysées-n megtartott nagy katonai díszszemlét, amely nagyobb és fényesebb volt, mint az előző években bármikor. A közönséget leginkább az Arc de Triomphe felett elzúgó francia és angol repülőgépek nyűgözték le.
A jelenlevők közül senki se gondolta volna, hogy ebből a pompás hadseregből egy év múlva semmi sem marad. A nemzetközi konferenciára is lelkesítő hatást tett ez az erődemonstráció, és szinte ügyet sem vetett arra az ugyanaz nap érkezett hírre, hogy a Duce „az Adria gyöngyének”, a trieszti kikötőnek egy részét tíz évre átengedte a németeknek. A Mare Nostrum ezzel német tó lett. Elterjedt egy másik nyugtalanító hír is: letartóztattak két német újságírót, a két legnagyobb napilap, a Le Temps és a Le Figaro tudósítóit, akik bevallották, hogy három és fél millió frankot kaptak a német kormánytól. Egyikük a francia külügyminisztérium tanácsadója, Bonnet külügyminiszter bizalmasa volt.
Miközben a párizsi midinettek vígan táncoltak az utcabálokon a világos egyenruhás, fekete bőrű szingaléz katonákkal, s a lakosságot eltöltötte a tankok és repülőgépek által védelmezett biztonság boldog tudata, a rendőrség százötven politikus és újságíró lakásán tartott házkutatást. Az elkövetkező események komor előjele volt ez.
Azután, mint derült égből a villámcsapás, megjött a Ribbentrop-Molotov paktum megdöbbentő híre. Néhány nappal korábban Katus részt vett egy osztrák emigráns író londoni házában tartott összejövetelen, ahol, mint beszámolt róla, éles vita alakult ki H. G. Wells és Freda Utley (a távol-keleti ügyek szakértője) között, aki nemrégiben tért vissza Moszkvából. Évek óta kommunista párttag volt; a férjét, ugyancsak párttagot, a szovjetek bebörtönözték. Hosszú évekig éltek Oroszországban, és Utley hevesen szovjetellenes lett. A szovjetek csodálják a hitlerizmust – magyarázta a feleségemnek -, és az a legvalószínûbb, hogy a két diktátor szövetséget köt. Wells ezt hallván szörnyen ingerült lett, és kijelentette, hogy ez csak logikátlan női locsogás, teljes képtelenség. Pár nap múlva aztán megjelent a híradás a paktumról.
Kommunista barátaim váltig magyarázták, hogy Sztálin politikája kifürkészhetetlen. Ám a tisztogatási perek, most pedig a paktum végképp meggyőztek arról, milyen helyesen tettem, amikor nem léptem be a pártba, mert hiszen volt idő, amikor nagyon közel álltam ehhez a lépéshez. Ma már, visszatekintve, bizonyos érvekkel igazolni lehet Sztálin politikáját. A müncheni egyezményt nélküle írták alá, és ez természetesen azt a gyanút ébresztette benne, hogy a kapitalista államok végül közös támadást fognak indítani Oroszország ellen, ha ez nem lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. Jobbnak látta, ha Hitler lép majd fel agresszorként, és akkor egyesítheti, tömörítheti ellene az egész orosz népet. De még ezt figyelembe véve is, a paktum megbocsáthatatlan volt: túllépett a semlegességen, tényleges szövetséget jelentett a fasiszta diktátorokkal. Sztálin ugyanakkor felhívta a nyugati munkásságot, hogy szabotálják a haditermelést, amely a plutokrácia érdekeit szolgálja. Nem tudhatjuk továbbá, hogy ha Hitler nem támadja meg Oroszországot, változott-e volna Sztálin álláspontja; és hogy akkor mi lett volna a háború kimenetele.
Magyarországon a kormánypárti sajtó felhagyott az oroszellenességgel, és most már „a két fiatal proletárnemzet” (a német és az orosz) „kapitalizmus elleni harcát” méltatta.
A munkásmozgalom legjobbjai megzavarodtak; sokan elvesztették Oroszországba vetett hitüket. Sztálin újabb opportunista lépése bizonyságul szolgált arra, hogy mennyire megveti az európai proletariátust, és főleg a nyugati kommunista pártokat. Az európai kommunistáknak ez a lépés súlyos presztízsveszteséget okozott, amelyet csak nagyon nehezen tudtak később helyrehozni.
