Jacques Prévert Párizs népköltőjeként a párizsi utcák, hidak, a párizsi szerelem, a párizsi boldogság – és a párizsi boldogtalanság, a párizsi nyomor megörökítője volt. A modern francia költészet már hagyományos elemeit eggyé ötvözte a nagyvárosi folklór izgalmas ízeivel.
Jacques Prévert francia költő, filmíró, „Párizs népköltője”, aki nagy filmek szövegkönyvei mellett a Joseph Kosma által megzenésített Hulló levelek című örökzöld sanzon szavainak is szerzője. Neuillyben, Párizs egyik peremvárosában látta meg a napvilágot 1900. február 4-én. Gyermekkorának eseményeiről keveset tudni, mindenesetre tény, hogy játszótársai közé tartozott Aragon. Az első világháború alatt több mesterséggel is megpróbálkozott és csak ezután vonult be. 1921-benkáplár volt Szíriában, 1922-ben egy sajtófigyelő-szolgálat munkatársa.
JACQUES PREVERT: ALICANTE
Az asztalon piros narancs
Ruhád a szőnyegen
És te a pamlagon
Legvillanóbb pillanatom
Éjszakám fénye te
Forró fehér napom.
(fordító: Tamkó Sirató Károly)
1925-ben csatlakozott a szürrealistákhoz, részt vett a híres rue du Chateau-i összejöveteleken, André Breton, Robert Desnos, Louis Aragon és Raymond Queneau társaságában, itt kezdeményezte a „szekreter” gondolattársításos „önműködő játékot”. 1928-ban André Breton, mint oly sok más hívét, őt is kizárta, mire Prévert Egy hulla címmel megjelent maró kiáltvánnyal felelt.
Első írása 1929-ben jelent meg a Transition című folyóiratban. A következő évben kezdett dolgozni a Documents és a Bifur című folyóiratnak, itt jelent meg a Családi emlékek avagy a börtönőrangyal című harcosan ateista prózaverse. Ekkor került kapcsolatba a filmmel, főleg filmrendező öccse, Pierre révén: előbb reklámfilmeket írt, később maga is szerepelt bennük.
1931-ben publikálta a Commerce című folyóiratban a Kísérlet egy maszkabállal egybekötött díszvacsora leírására című művét, mely nagy sikert aratott. 1932-ben forgatta első filmjét öccsével és Ráthonyi Ákossal Zsákbamacska címmel. Ekkor alakult meg az a Groupe Octobre nevű színjátszó csoport, amelyben maga is szerepelt és amelynek időszerű, szatirikus bohózatait is ő írta.
JACQUES PREVERT: A SZÉTTÖRT TÜKÖR
A kis legény ki szüntelen dalolt
a kis legény ki táncot járt fejemben
a kis legény ki ifjúságom volt
utolsó táncát elcikázta
s a nagy ünnep sok tarka sátra
egy csapásra mind összeomlott
és a beállott kopár csendben
sivataggá dermedt fejemben
felcsendült a te boldog hangod szívszaggató
félő és fájó sikoltása
messziről jött ajkad hívása
s én két kezem szivemre tettem
ahol szikrázva
lobbant lángra
felcsattanó kacajod hét tükör szilánkja.
(fordító: Tamkó Sirató Károly)
A harmincas évek első felében a társulat főleg üzemekben lépett fel, s 1933-ban Moszkvában egy nemzetközi fesztiválon első díjat is nyert. Prévert kereseti forrása azonban a film volt, előbb a régi bulvárkomédiákat, például Feydeau darabjait alkalmazta filmre, majd egyre inkább a saját forgatókönyveivel aratott sikert három másik kiváló filmessel, Marcel Carnéval, Alex Traunerrel és Joseph Kosmával együtt.
1938-ban írta a Ködös utak, majd 1939-ben a Mire megvirrad című film forgatókönyvét, mindkettőt Marcel Carné rendezte meg. Az 1940-es összeomlás után a dél-franciaországi Saint-Paul de-Vence-ba menekült, itt rejtegette Taunert és Kosmát, s itt dolgozott A szerelmesek városa című film forgatókönyvén. A felszabadulás után is sok filmsikert aratott, dramatizált verseit a híres Rose Rouge kabaréban adták elő.
1946-ban jelent meg Paroles (Szavak) című első verseskötete, mely a legnagyobb lírai bestsellerré vált Paul Géraldy Te meg énje után. Ugyanebben az évben adta ki André Verdet költővel együtt a Történetek című kötetét, szintén nagy sikerrel. Némely költeményét Kosma zenésítette meg, köztük a világsikert aratott Hulló leveleket.
1951-ben jelent meg a Spektákulum című kötete, mely főleg színpadi szatíráit gyűjti egybe. Közben elvállalta a La Fontaine des Quatre-Saisons nevű kabaré vezetését, újabb verseskötetei jelentek meg, könyvet írt Miróról, s filmre írta Victor Hugo A párizsi Notre-Dame-ját, fotóművészek albumaihoz írt szöveget és Képzeletbeliségek (Imaginaires) címmel kiadta kollázsait. 1972-ben jelentek meg utolsó kötetei Egyről-másról és Hektikalapok (Hebdromadaires) címmel.
Lázadó magatartását érzékeltette, hogy mindig minden kitüntetést elutasított, de 1975-ben öccsével együtt elfogadta a Grand Prix National du Cinémát. Egyetlen méltóságot viselt szívesen: „nagy satrapája” volt az 1948-ban alapított Patafizikus Kollégiumnak, mely az Alfred Jarry műveiben „megalapozott” játékos-bohókás filoszos áltudományt, vagyis a „patafizikát” művelte.
Prévert költészetének, egyszerű, dallamos, sokszor sanzon jellegű verseinek egyik meghatározó eleme éppen a játékosság, a közvetlenség, a humor volt. Költeményeiben agyafúrtan elegyítette a közkeletű kiszólásokat, az argó szavait a liliomos szóvirágokkal, gyakran alkotott leleményes, olykor meghökkentő összetételeket. Sokhangú költő volt: dallamos, nosztalgikus szerelmes románcokat írt, súlyos, darabos recitativóban beszélt a proletárínségről, sok melegséggel írt a gyerekekről, s könnyedén szellemes, sziporkázóan gúnyos volt, ha politikusokon, kispolgárokon csúfolódott. Magyarországon is népszerűek versei, sanzonjai. Legtöbb versét Tamkó Sirató Károly fordította le. 1962-ben Maszkabál című gyűjteményes kötete is megjelent, melyet 1984-ben újra kiadtak.
A párizsi utcák, hidak, a párizsi szerelem és boldogság költője 1977. április 11-én halt meg Omonville-la-Petite-ben.
