Jim Morrison mindössze 27 éves volt, amikor 50 évvel ezelőtt, 1971. július 3-án holtan találták párizsi otthonában. A Doors világszerte több mint 100 millió albumot adott el, a zenekar bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Hét pillanat
Az első pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban. A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra. A harmadik pillanatban még túl fiatal vagy, hamis álmokban hiszel rossz utakra kalauzolnak. A negyedik pillanatban magányos leszel, mint egy kő, társat választasz magadnak, mindörökké szeretni. Az ötödik pillanatban küzdesz, ezer ellenében, s bár nem egyedül vagy, segítségre mégsem számíthatsz. A hatodik pillanatban a tested láthatatlan sereg kínozza, gyötri, tiporja, megmarkol az idő vaskeze. A hetedik pillanatban meghalsz.
Mi elfelejtünk.” (Jim Morrison: Párizs, végállomás)
A rock, a rhytm and blues történetének megvannak a maga fényes és sötét lapjai: a hatvanas-hetvenes évek fordulója juttatott mindkettőből.
Elegendő az ekkoriban nagy számban működő előadóra és együttesre gondolni: búcsúzott a Cream, de jött a Blind Faith, sokadik fénykorát élte John Mayall, berobbant a Fleetwood Mac, a Ten Years After, Joe Cocker, Janis Joplin, Jimi Hendrix, a Taste, a Blood Sweat and Tears és a Doors. A sornak ezzel még korántsincs vége.
JIM MORRISON: HÁTSÓ AJTÓ
Ma a hátsó ajtón jövök be,
nem köszönök senkinek.
Ma vezetem az autómat
és szeretem a nőmet.
Úszom a tengerben
és leiszom magam.
Ma élek, holnap nem.
Megtartották az azóta is felülmúlhatatlannak bizonyult rockfesztivált Woodstockban, bemutatták a Hair című musicalt, amely tükrözője volt a fiatal nemzedék akkori életérzésének – s tragédiáinak is. Példátlanul sok neves és névtelen fiatal menekült a halálba a mindennapok kilátástalansága elől: a prágai tavasz eltiprása, a diákmozgalmak elleni fellépéssel dacoló névtelenektől a kábítószer áldozatává váló zenészekig.
A huszonhetesek klubjának lenni nem dicsőség. Sokkal inkább sajnálkozás. Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix után fiatalon zárta le önpusztító életét Jim Morrison, a korszak egyik briliáns együttesének, a Doorsnak a szólistája is 1971-ben. Most lenne 78 esztendős, de 78 évet maga mögött tudhatna. Kor- és zenésztársai közül sokan még mindig a világot járják…
Jim Morrison (eredeti neve: James Douglas Morrison) nem az egyetlen fenegyereke volt a rocktörténetnek, bár kétségtelenül ritka „példánya”. 1943. december 8-án Floridában született, apja Amerika legfiatalabb négycsillagos tábornoka. A renitens csemetét nem vonzotta az előkelő társaság, a katonapálya nem hatott rá „jó példaként”. Életrajzírói szerint sokkal nagyobb benyomást tett rá Kerouac halhatatlan beat-regénye az Úton.
Ő maga is megpróbálkozott az írással középiskolás korában, majd érettségi után a floridai State University hallgatója lett, filozófiát tanult. Már a hatvanas évek közepe táján sajnálatos közelségbe került az alkohollal, s mindinkább botrányokkal hívta fel a figyelmet magára. Ekkor kötött életre szóló szövetséget a zenével is, amely előbb a zenei klubok felé orientálta, majd csatlakozott a billentyűs Ray Manzarek, iskolai barátja zenekarához, a Rick and The Ravens elnevezésű rhytm and blues csoporthoz. Aztán jöttek a többiek: Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos, s Manzarekkel együtt kinyíltak a Kapuk, megalakult a Doors…
A repertoár ismert: Hello, I Love You (első saját szerzeménye), a Light My Fire – alig van magára valamit is adó zenész, aki ne tűzné műsorára – Backdoor Man (az egyik nagy példaképtől, Dixontól), a Roadhouse Blues, When The MusicÍs Over, és a The End. Hét „hivatalos” album született az 1967-es The Doorstól az utolsó közös produkciónak bizonyult 1971-es L.A. Woman-ig.
Közben a tömény szesz, a drogokkal együtt tette a dolgát, s azután valóban jött a kegyetlen The End. Jim elkészült erejével, 1971. július 3-án Párizsban szívroham végzett vele.
„A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet, nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól színészkedsz. Ez az igazság. Van egy kialakult kép rólunk, színészkedünk – ez egy szomorú dolog, de ezt kell nyújtanunk a rajongóinknak – azzal az álarccal, amit az emberek erőltetnek ránk. A szeretetük egyfajta rabság is. Elfelejtik ki is vagy valójában. És ha te megpróbálsz kitörni ebből, emlékezteted, te valójában ki is vagy, elkezdenek gyűlölni. Azt hiszik, te kihasználtad az ő rajongásukat, ellopod a legbenső, személyes érzelmeiket.” (Jim Morrison: Csörgőkígyó-blues – Interjú Jim Morrisonnal)
Halála után Manzarek és társai megpróbálkoztak nyitva tartani a kaput, ám az a The Full Circles című igencsak felejthető albummal végleg bezárult. Jóval később jelent meg az An American Prayer, amellyel Morrison bizonyította, hogy költőnek sem volt utolsó. (Több kötetben jelentek meg versei, írásai még életében és halála után.) A nyolcvanas években jelent meg az együttes két, Morrisonnal készült, s ritkaságszámba menő koncertalbuma, az Alive She Cried valamint a The Doors Live At Hollywood Bowl.
Oliver Stone 1991-ben filmre vitte Morrison életét, amelyben alakítója egy Val Kilmer nevű, Morrisonra feltűnően hasonlító fiatal színész. Az egyórás hanganyagot külön is kiadták – Morrisonnal. (Ez utóbbi nem bizonyított, s időről-időre fellángol a vita, hogy a dalokat vajon nem a „hasonmás” énekli-e.)
