„Régóta tudom, hogy mi, nyugati emberek egy egész korszak végéhez közeledünk.” Kilencven éves John Lukacs, korunk egyik legismertebb és legolvasottabb nemzetközi hírű történésze és írója.
„Se vérmérsékletemhez, se történelmi ismeretemhez nem illene, hogy reményvesztett pesszimistának az egyre fokozódó sötétség prófétájának tűnjek. Tudom, hogy körös-körül új barbarizmus jelei mutatkoznak, de nemcsak nem akarom, hanem tudni sem tudnám – becsülettel – azt jósolni, hogy végül maga alá temet bennünket.” (John Lukacs: Demokrácia és Populizmus – félelem és gyűlölet)
1924. január 31-én született Budapesten Lukács János Albert, vagy ahogy világszerte ismerik: John Adalbert Lukacs magyar-amerikai történész, író. Polgári családból származik, édesapja orvos volt. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakán kezdte meg, a második világháború idején zsidó származású édesanyja miatt munkaszolgálatra hívták be, ahonnan megszökött. Sikerült túlélnie a háborút, Budapest bombázását. Miután a szovjet jelenléttől nem várt semmi jót, 1946-ban emigrált, tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen fejezte be.
Az Egyesült Államokban telepedett le, 1947-től 1994-es nyugdíjazásáig Philadelphiában, a Chestnut Hill College történészprofesszora volt. Évekig adott elő vendégprofesszorként a La Salle Főiskolán, a Columbia Egyetemen, a Pennsylvaniai Egyetemen, a Toulouse-i Egyetemen, a Johns Hopkins Egyetemen, a Fletcher Jogi és Diplomáciai Főiskolán, valamint a Princeton Egyetemen. 1991-től szülőhazájában, Magyarországon is tanított a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen és az ELTE-n.
„Egy sommás következtetés: Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok 1918-ban Oroszország nélkül is le tudták győzni Németországot; huszonöt évvel később, a második világháborúban nem. Egyvalaki, Winston Churchill már 1930- ban többé-kevésbé előre látta ezt. Remélte, hogy a németek nem fognak újra próbálkozni. Mégis próbálkoztak.” (John Lukacs: A XX. század rövid története)
John Lukacs fő kutatási területe a második világháború története, kedvenc műfaja a közérthető, mégis magas nyelvi és szakmai színvonalon álló esszé. Több száz tudományos cikket, húsznál is több könyvet publikált, ez utóbbiak jó része magyarul is napvilágot látott. Első jelentősebb munkáját 1953-ban adta ki Nagyhatalmak és Kelet-Európa címmel. 1961-es, A hidegháború története című művét a hidegháborús korszak máig egyik legjobb elemzésének tartják, ezt 1966-ban bővített változatban jelentette meg.
Európában különösen népszerű az Utolsó európai háború (1939-1941), valamint az 1945: Nulla év című alkotása. 1984-ben adta ki Az Egyesült Államok huszadik századi története című összefoglalását, 1988-ban pedig a magyar főváros múltjáról írt Budapest 1900 című könyvében. A párviadal című műve a Churchill és Hitler közötti, 1940. május-júliusi nyolcvannapos „párbajról” szól, és egyben a második világháború egyik legizgalmasabb szakaszának dokumentumokon alapuló krónikája.
1997-ben került a könyvesboltokba A történelmi Hitler című munkája, amely nem Hitler-életrajz, hanem a náci Harmadik Birodalom vezéréről megjelent biográfiák elemzése, de vizsgálja Hitler személyiségét és gondolkodását is. Számos történetfilozófiai és önéletrajzi jellegű esszét is publikált, kiemelkedik közülük a Lukacs által is legjelentősebbnek tartott A történelmi tudat, avagy a múlt emlékezete című munka (2004).
Lukacs több írásában érinti a Trianon-problematikát: egyetért azzal az állásponttal, hogy Magyarország történetének legnagyobb tragédiáját az ország területét egyharmadára, lakosságát felére csökkentő Trianon jelentette, ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy nemcsak külső, hanem belső okok is közrejátszottak a Magyarországra kényszerített békemegállapodás megszületésében. Több írásában foglalkozott a történelmi traumák miatt sérülékeny, önbizalom-hiányos mai helyett egy „új magyar alkat” kialakulásának lehetőségével.
John Lukacsot 1977-ben megválasztották az Amerikai Katonai Történelmi Szövetség elnökének. Munkásságát az Egyesült Államokban 1991-ben Ingersoll-díjjal, 2001-ben George Washington-díjjal jutalmazták. Magyarországon 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, 2012-ben pedig Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. Több egyetem is díszdoktorává fogadta, 2009-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől kapott díszdoktori elismerést.
„A mi gyerekeink ezekben az időkben nem igazán boldogok, nem gondtalanok, és ritkán arrogánsak. Nem GONDOLJÁK azt, hogy a szüleik régimódi normái nem megfelelőek számukra.
Épp ellenkezőleg: azt ÉRZIK, hogy ők maguk nem tudnak megfelelni azoknak a normáknak. És nem sokat tudnak kezdeni ezekkel a normákkal, éspedig épp a fur…csa módon hiányos önbizalmuk miatt. Szomorú ez, szó se róla, de azt hiszem, van három vigasztaló tényező. Az első az, hogy a dolgok sohasem annyira rosszak (vagy jók), amilyennek NEKÜNK látszanak; és ŐK ki fogják nőni a problémáikat… A második az, hogy ellentétben más nemzedékkel a múltban, ők mélyen szeretik és tisztelik szüleiket – kiváltképp akkor, amikor ezek a szülők régimódi normákkal és erényekkel rendelkeznek. Ez a MEGGYŐZŐDÉSEM… A fiatalok mohón szomjaztak (és szomjaznak) a tekintélyre – a HITELES tekintélyre. Ezért továbbra is közvetítenünk kell nekik a meggyőződéseinket, s egyúttal az aggódásunkat és a szeretetünket is… Ez a harmadik vigasztaló tényező: hogy ők mélyen hálásak lesznek ( s talán már most is azok) a te aggodalmaidért (ennyit a „sebezhetőségről”), ÉS azért, mert te a meggyőződéseid példája avagy megtestesülése vagy (ennyit a „merevségről”). És ez a hálájuk több mint gyógyír egy apa sebzett lelkére.” (John Lukacs: A történelem eleven valósága)
Lukacs – önmaga értékelése szerint – nem is konzervatív, hanem „reakciós”. Mint magyarul is megjelent önéletrajzi kötetében, az Egy eredendő bűnös vallomásaiban (2001) írja, a reakcióst az különbözteti meg a konzervatívtól, hogy a megőrzés pártján van ugyan, de nem nacionalista. 2006-ban ugyancsak Egy eredendő bűnös vallomásai címmel riportfilmet forgattak vele Budapesten, amelyben életéről, a történelmi tudatról, Európáról és Amerikáról, az európai civilizáció válságáról, phoenixville-i otthonáról és szülővárosáról, Budapestről beszélt. 2013 májusában Búcsúelőadások címmel két előadást tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
Magyar-amerikai kettős kötődését Lukacs természetesnek veszi: angolul ír, beszél, számol, gondolkodik és álmodik, ámde magyarul érez. „Nekem Magyarország a hazám, és Amerika az otthonom. Én Magyarország fia vagyok. De tovább megyek. Az előbb azt mondtam, magyarul érzek. Ez az érzés olyan valami, amit az ember csak az anyjától kaphat. Innen nézve Magyarország az anyám, Amerika a feleségem.” – vallotta egyik interjújában.
