„Valószínűleg nincs nehezebb annál, mint hogy az ember egyszerűen csak megfigyelje a világot, és elfogadja úgy, ahogy van” – írta Orosz naplójában John Steinbeck, aki volt útépítő, gyapotszedő, habarcshordó, tanyai napszámos, áruházi eladó, cukorgyári munkás is.
„Hatvan év alatt sok nyomot hagytam hátra” – írta 1962-ben saját írói tevékenységéről az 50 éve, 1968. december 20-án elhunyt John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író.
John Steinbeck a kaliforniai Salinasban született 1902. február 27-én. Apai nagyapja még az amerikai polgárháború előtt vándorolt ki Németországból, anyai ágon ír bevándorlók leszármazottja volt. Apja megyei hivatalnokként, anyja tanárnőként dolgozott, ő szerettette meg fiával az olvasást, később ő biztatta írásra is. A középiskola elvégzése után 1920-ban a Stanford Egyetemre iratkozott be, ahol angol irodalmat hallgatott. Első verseit és rövid írásait az egyetem lapjában tette közzé, de nem aratott zajos sikert. Hogy tanulmányait folytathassa, különböző munkákat vállalt: volt útépítő, gyapotszedő, habarcshordó, tanyai napszámos, áruházi eladó, cukorgyári munkás. Szívesen forgott a fizikai munkások körében, akikről későbbi műveinek számos alakját mintázta. Őszinteségükön és bátorságukon túl csodálta magas életben maradási hányadosukat, amelyet az emberi siker lényeges bizonyítékának tekintett.
1926-ban abbahagyta az egyetemet, New Yorkban lett újságíró. A mindig zajos és nyüzsgő várost nem tudta megszokni, s hamarosan visszatért Kaliforniába, ahol egy Lake Tahoe-i üdülő gondnoka lett. Itt írta meg 1929-ben első regényét Egy marék arany címmel, amely – akárcsak következő regénye, A mohos szikla – szinte észrevétlen maradt. 1930-ban megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Ed Ricketts tengerbiológussal, aki később szerzőtársa is lett az 1941-es Cortez tengere című mexikói útinaplójában. Ricketts alakját két regényben is megörökítette, először A kék öböl (1944), majd annak folytatása, a Szerelemcsütörtök (1954) Dokijaként. 1935-ben megírta a Kedves csirkefogókat, amelyben mulatságos-kalandos epizódokban mutatta be a paisanók (spanyol-indián eredetű dél-kaliforniaiak) gondtalan, naplopó életmódját, de a siker ezúttal is elmaradt.
„A különbség a hazugság és a mese közt, úgy hiszem, az, hogy a mese mindkét fél – a mesélő és a hallgató – érdekében használja fel az igazság arculatát és ruházatát. A mese nem foglal magában sem nyereséget, sem veszteséget. A hazugság viszont olyan ravaszkodás, amelynek haszon a célja, vagy kibúvó. Amennyiben ez a meghatározás helytálló, a hivatásos mesemondó, vagyis az író is a hazugok hadához tartozik – abban az esetben, ha szerencsésen dolgozik, vagyis ha sok pénzt keres.” (John Steinbeck: Édentől keletre)
A harmincas évek közepére érdeklődése egyre inkább a társadalmi visszásságok felé fordult, ekkor keletkezett egyik legerőteljesebb regénye, a Késik a szüret, amely a kaliforniai vándor gyümölcsszedők sztrájkjáról ad megrázó képet. Egy évvel később jelent meg legismertebb, filmen és színpadon is többször feldolgozott műve, az Egerek és emberek. A gazdasági válság hatására írott művei közül kiemelkedik a Pulitzer-díjjal is jutalmazott Érik a gyümölcs (1939), amely egy család életén keresztül a harmincas évek Amerikájáról ad leleplező keresztmetszetet. A regény fogadtatása vegyes volt: Kalifornia konzervatív körei kiátkozták, sok helyen elégették, az olvasók körében azonban sikernek bizonyult, népszerűségét növelte az 1940-es filmváltozat is.
A regény végül „meghozta gyümölcsét”: Steinbeck befutott író lett, 1941-ben szülőhelyéről New Yorkba költözött. A várost továbbra sem tudta megszokni, gyakran tartózkodott külföldön. Családi élete válságba került; 1942-ben húszévi házasság után elvált első feleségétől, de egy év múlva újra megnősült. Második feleségétől, az énekesnő Gwyndolyn Congertől két fia is született, az idősebbik, a 2016-ban elhunyt Thomas apja nyomdokaiba lépett, író lett. A második világháború idején Steinbeck a Herald Tribune haditudósítójaként Nagy-Britanniába és Dél-Európába utazott. Ebben az időben született meg a Lement a hold című antifasiszta regénye, tudósításait a Volt egyszer egy háború című kötetében jelentette meg 1958-ban.
A háború után a fotós Robert Capával hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, erről képes útinapló készült. Az író és a fotós közös, hathetes szovjetunióbeli utazásán készült fotók jól érzékeltetik a háború pusztításának nyomait és következményeit. Capa felvételei megörökítették a boltok üres polcait, az ukrajnai falusi kolhozklubban mezítláb táncoló lányokat, a paraszti családi „idillt” a tisztaszoba szőtteseivel, szentképeivel és a háborúban meghalt fiút ábrázoló fényképpel.
„Nem sejtettük, mi mindenre lehet szükségünk Oroszországban, amit esetleg nem tudunk majd ott beszerezni, ezért még Franciaországban vásároltunk egy csodálatos zsebkést, olyan zsebkést, amelynek szinte minden fizikai és némely lelki helyzet megoldására is volt pengéje. Egyik pengéje olló volt, másik pengéje reszelő, volt rajta ár, fűrész, konzervnyitó, sörnyitó, dugóhúzó, lópatkóba szorult kavics eltávolítására való szerszám, evésnél használatos penge és emberölésre szolgáló penge, csavarhúzó és véső. Lehetett vele karórát javítani, vagy megigazítani a Panama-csatornát. Már két hónapja a birtokunkban volt ez a legcsodálatosabb zsebkés, amit ember valaha látott, és még csak kolbászt vágtunk vele. De be kell ismerni, a kolbászt nagyon jól vágta.” (John Steinbeck: Orosz napló)
1952-ben megjelent az Édentől keletre című családregénye, amely három nemzedék történetét öleli fel a polgárháborútól kezdve az első világháborúig. A regény utolsó részéből 1955-ben Elia Kazan rendezésében nagysikerű film készült, ebben debütált az ifjú James Dean. 1961-es Rosszkedvünk tele című regényét a kritika fanyalogva fogadta, amin az sem változtatott, hogy 1962-ben életművéért megkapta a Nobel-díjat.
Ugyanebben az évben jelent meg a kedvenc uszkárjával tett amerikai útjáról szóló Csatangolások Charleyval című útirajza, 1963-ban kulturális csereprogram keretében európai körútra indult, Budapesten is járt. A vietnami háború idején Vietnamból tudósított, amiért támadások érték, némiképp jogosan, mert az ötvenes években a kommunistavadászat során meghurcolt Arthur Miller védelmében írt cikket, a hatvanas években támogatta a feketék polgárjogi mozgalmát. A támadásokat az író nehezen viselte, egészsége is végképp megromlott, s 1968. december 20-án New Yorkban szívroham következtében meghalt.
„Hatvan év alatt sok nyomot hagytam hátra” – írta 1962-ben saját írói működéséről. Valóban, sokat és sokféle hangnemben írt, s ahogy kritikusai is megfogalmazták, életműve meglehetősen egyenetlen. Ám az kétségtelen, hogy erkölcsi alapállása mindvégig változatlan maradt: mindig a társadalom számkivetettjeiről írt, bírálta az amerikai életforma visszásságait, a humanitást hirdette, s hitet tett az ember és a természet egysége mellett.
1998-ban nyílt meg szülővárosában a Nemzeti Steinbeck Központ, az írói életmű legnagyobb gyűjteménye. 2014-ben a texasi Austinban megtalálták egy elveszettnek hitt novellájának kéziratát, a With Your Wings (Szárnyaiddal) című elbeszélést még 1944-ben a neves színész-rendező, Orson Welles olvasta fel rádióműsorában.
