„Imádok nem aludni. Csak azt bizonyítja, hogy élek.” John Updike sokak szerint csakis azért nem nyerte el (még) az irodalmi Nobel-díjat, mert egyetlen Nobel-díjas sem írt olyan részletesen és alaposan a szexről mint ő, vélekednek sokan a 90 éve született amerikai íróról.
„A boszorkányság, ha egyszer fölütötte a fejét egy közösségben, könnyen elvadul, akik életre hívták, elveszítik fölötte az uralmukat, s oly szabadon tombol, hogy boszorkánynak, áldozatnak egyaránt leesik tőle az álla.” (John Updike: Az eastwicki boszorkányok)
A kritikusok és olvasók egyaránt az amerikai középosztály szatírikus, de érzékeny krónikásaként, a klasszikusok között tartják számon a szerzőt. John Hoyer Updike 1932. mácius 18-án Shillingtonban, egy Pennsylvania állambeli kisvárosban született. Édesapja matematikatanár volt. Updike 17 éves korában elhagyta Shillingtont, hogy „megmutassa nekik”. Ez a híres Harvard-egyetemen szerzett ösztöndíjával máris sikerült. Az egyetemen summa cum laude diplomázott, majd egy oxfordi egyetemen töltött egy ösztöndíjas évet.
Első írását a rangos The New Yorker közölte 1954-ben, s 1955-től 1957-ig a lap szerkesztőségében dolgozott. Azóta írásaiból él, s számos más kitüntetés mellett elnyerte a legtekintélyesebb amerikai irodalmi elismerést, a National Book Awards in Fiction díjat 1964-ben A kentaur című regényéért. A magyar nyelven Nyúlháj címen megjelent művét 1982-ben, s az utolsó Nyúl-regényt, a Nyúlszívet 1991-ben Pulitzer-díjjal ismerték el.
Updike egyike annak a három szerzőnek, akik többször is elnyerték a Pulitzer-díjat.
„A tévéjátékcsaládok meg az ember saját családja közt nem sok a különbség, legföljebb a sajátját nem szakítja félbe hatpercenként reklám, az övék viszont nem ragad bele a nihilbe, abba az állapotba, amelyben nem történik semmi, nincsenek tréfás belépők, hülye vendégek, konzervröhögés, semmi, csak az unalom, meg az elveszettség érzése, főleg amikor reggel fölébred az ember, s még süt a hold, és férfiak kötnek zajos fogadásokat az első tee-nél.” (John Updike: Nyúlszív)
Noha számos kiváló írást adott közre korábban is, a közönség az 1960-ban megjelent Nyúlcipő című regényére figyelt fel. (A Rabbit Run 1968-ban jelent meg magyar nyelven.) A regény, akárcsak a tetralógia többi része, amelynek főhőse a kiálló fogai miatt a Nyúl ragadványnevet viselő Harry Angstrom, az amerikai kisvárosi életforma kiúttalanságát és eseménytelenségét, s a kisember kitörési kísérleteit mutatja be aprólékos gonddal és alapossággal.
„Járványok idejét éljük. Ahogy fajunk, mint valami mocskos hab, elborítja a Földet, a baktériumok, vírusok és paraziták vígan tenyésznek.” (John Updike: Az élet alkonyán)
John Updike legfontosabb írásai magyar nyelven is megjelentek: első regénye, A szegényházi vásár (The Poorhouse Fair) amerikai kiadása után nem sokkal 1959-ben, A kentaur alig három évvel eredeti megjelenése után, 1966-ban, az 1960-as Nyúlcipő (Rabbit Run) 1968-ban, majd az eredetit kisebb-nagyobb idővel követve a Nyúlketrec (Rabbit Redux), a Nyúlháj (Rabbit is Rich), és a Nyúlszív (Rabbit at Rest). OLvasható magyar nyelven a szerző számos novellája is. Updike első regényét, valamint A kentaurt, a Nyúlketrecet és a Nyúlhájt Göncz Árpád fordította magyarra.
„A teljesség véget ér, amikor megfizetjük a természetnek a hadisarcot, amikor gyerekeket csinálunk neki. Akkor a természetnek nincs ránk szüksége többé, és belőlünk – előbb belsőleg, aztán külsőleg is – hulladék lesz. Elszáradt kóró.” (John Updike: Nyúlcipő)
Az irodalomkritikusok még nem, de az olvasók már eldöntötték: a Nyúl-regényeket bizonyosan a XX. század második felének amerikai középosztályát bemutató legfontosabb művek között tartják majd számon. Akadnak, akik úgy vélik, hogy Updike tényleges felfogását az 1984-ben megjelent Eastwicki boszorkányok (The Witches of Eastwick) című regény tükrözi, amelyből kiváló film is készült.
John Updike nevéhez számos verseskötet, esszé, kritika, irodalmi tanulmány, memoár, színmű, sőt, operalibrettó-fordítás fűződik.
