„
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét.” Nyolcvanadik születésnapját ünnepli november 24-én Jókai Anna író.
Jókai Anna Kossuth- és József Attila-díjas írónőt köszöntötték barátai, pályatársai, tisztelői 80. születésnapja alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Elsőként Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntötte. „Azt hiszem, hogy az a nagy az írókban, költőkben, hogy saját gazdagságukat, színeiket, felismeréseiket tovább tudják adni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyar kultúra is hálás lehet, hogy olyan írót kapott, mint Jókai Anna.
Jókai Anna Budapesten, a Józsefvárosban született. Már gimnazistaként írt verseket, novellákat, a művészetek iránti vonzódása ekkor alakult ki. Az érettségit követően a Színművészeti Főiskolára és egyetemre is jelentkezett, de egyik helyre sem vették fel. 1951 és 1961 között volt könyvelő, népművelő és művészeti előadó, közben két gyermeke is született. A tanulás vágya azonban mindennél erősebb volt benne, és 1956-ban beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarának magyar és történelem levelező szakára. 1961-ben lediplomázott, ezt követően 1970-ig általános iskolában tanított, 1976-ig a Vörösmarty Gimnázium tanára volt.
„Egyetlen dolog biztos, a jelen. A múltat folyton átértékeljük, megtöltjük nosztalgiával, a jövő csak fátyolhalmaz, szüntelen fátyollebbenés, s minden fátyol mögött egy-egy halott illúzió…, de a jelent módunkban van enyhíteni.” (Jókai Anna: A feladat)
Családi körben
1966-ban jelent meg első novellája, a Családi kör című a Kortársban, 1968-ban pedig első regénye, a 4447. Az irodalmi életbe szinte berobbant, noha semmilyen irodalmi csoportosuláshoz (még generációjához) sem tartozott. A kortárs kritika realizmusként, illetve naturalizmusként értékelte az írásaiban kíméletlen nyíltsággal megjelenített világot. Írásművészete fokozatosan fejlődött abba az irányba, amelyet maga – aztán később a szakirodalom is – „spirituális realizmusnak” nevezett el.
Több művének élményanyagát, témáját is iskolai tapasztalatai adták. 1976-ban szabadúszó lett, ekkor már több regény és novelláskötet (4447, Tartozik és követel, Napok, Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal) volt mögötte. 1970-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek, amelynek 1986-tól alelnöke, 1989-tól elnökségi tagja volt, 1990-ben pedig két évre megválasztották a szervezet elnökévé.
Jókai Anna szívesen vett és vesz részt a közéletben, volt tagja a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségének, az Artisjus vezetőségének, vezette az Arany János Alapítvány kuratóriumát, a Nemzeti Színház Baráti Társaságot és az Evangélium Színház Baráti Körét. 1998-tól az Írók Szakszervezetének elnöke, 2000-2006-ban elnökölt a Nemzeti Kegyeleti Bizottságban. 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai sorába választották.
„Nincs csúnya nyelv. Csak csúf és ostoba gondolatimitációk vannak, amelyeket szegény megalázott nyelv kénytelen-kelletlen közvetít. Mert a nyelv is lehet kiszolgáltatott.” (Jókai Anna: Szegény Sudár Anna)
Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztet meg, a korszakhatárt a Napok című regényének 1972-es megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők voltak. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta. Stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.
Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartja. Nagy sikert aratott Szegény Sudár Anna című naplóregénye, és a filozófiai mélységű, az öregedés, az elmúlás problematikáját újszerű módon megközelítő Ne féljetek című regénye is. Népszerűek esszékötetei és versei, színdarabjai közül hármat mutattak be hazai színpadon. Legutóbb a 2012-es könyvhétre jelent meg kötete, az Éhes élet című regénye, amelyben megértő iróniával és józan tárgyilagossággal beszél az öregedésről, a halálról, a fiatalok és az idősek családon belüli kapcsolatáról, a rontott és élő szerelmekről.
„A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.” (Jókai Anna: Napok)
Az írónő sokrétű munkásságáért számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség-, Tiszatáj-, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima-díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is.
