270 éve hunyt el Dublinban Jonathan Swift angol író, költő, a Gulliver utazásai című regény szerzője. Sírján a maga szövegezte latin nyelvű felirat áll: „Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét.”
270 éve, 1745. október 19-én hunyt el Dublinban Jonathan Swift angol író, költő, a Gulliver utazásai című regény szerzője, írói álnevei: Isaac Bickerstaff, A Dissenter, A Person of Quality, A Person of Honour, M.B. Drapier, T.R.D.J.S.D.O.P.I.I. (The Reverend Doctor Jonathan Swift, Dean of Patrick’s in Ireland), Dr. Shit. Dublinban született 1667. november 30-án; angol származású volt, de élete nagy részét Írországban élte le. Királyi hivatalnok apja még születése előtt meghalt, a két gyerek gondozása a lelkészcsaládból származó édesanyára, illetve apjuk rokonaira maradt. A rokonok arra törekedtek, hogy a gyerekek a lehető legjobb nevelést kapják. Swift 1682-ben a dublini Trinity College hallgatója lett, s 1686-ban itt szerzett baccalaureusi fokozatot. A magiszteri fokozat elnyerése érdekében 1689-ig a College hallgatója maradt, ekkor azonban katolikus zavargások törtek ki Dublinban, s ő Angliában keresett menedéket.
Távoli rokona, Sir William Temple Moor Park-i birtokán afféle személyi titkárként tevékenykedett, munkája mellett bejáratos volt az igen gazdag könyvtárba is, műveltségének jó részét itt szerezte. 1692-ben, Temple közbenjárására, az Oxfordi Egyetemen elnyerte a magiszteri fokozatot, 1695-ben pedig pappá szenteltette magát. Itt ismerte meg Esther Johnsont, Sir Temple házasságon kívül született lányát, akit műveiben Stellának nevezett el. Sir William Temple 1698-ban bekövetkezett halála után Swift visszaköltözött Írországba, ahol ismét egyházi szolgálatba lépett. Stella, akit szoros szálak fűztek Swifthez, a közeli Trimbe költözött.
A Moor Parkban töltött esztendők alatt kezdődött írói munkássága, eleinte verseket írt, de igazi műfaja a prózai szatíra lett. Itt keletkezett a később Hordómese címen megjelentetett műve három része: a címadó szatíra a vallási türelmetlenségről, A könyvek csatája a klasszikus és a modern irodalom felsőbbrendűségéről folytatott vitáról szól, az Értekezés a lélek mechanikus működéséről pedig a vallási fanatizmust vette célba.
1699-ben, Temple halála után, újabb mecénást keresett, s talált is az írországi főbíróság új elnökének, Berkeley grófjának személyében. Mellette is titkárként dolgozott, s több kisebb egyházi hivatalt is vállalt Dublinban, ahol egyre jobban megismerte az ír nép nyomorúságát és gondjait. Közben többször járt Londonban is, ahol az irodalmi szalonok közkedvelt egyénisége lett. Kezdetben a whig politikai nézeteket valló írók köréhez tartozott, a The Tatler című lapnak is munkatársa volt, ám bizonyos elvi különbségek miatt hamarosan eltávolodott tőlük, s mikor a tory kormány került hatalomra, az ő támogatójuk lett. Nem köpönyegforgatásról volt szó, Swiftet a kül- és belpolitikáról vallott nézetei vitték a toryk táborába.
1710-11-ben a The Examiner című lap szerkesztője volt, 1711-ben pedig megírta a toryknak a Franciaországgal kötendő béketervét támogató pamfletjét A szövetségesek magatartása címmel. Szolgálataiért 1713-ban kinevezték a dublini Szent Patrik székesegyház főesperesévé. 1714-ben I. György trónra lépése a torykra nézve csapást jelentett, s Swift is visszavonulásra kényszerült, ismét Dublinban telepedett le. Egy ideig csak főesperesi teendőivel foglalkozott, de az 1720-as évek elejétől újraéledt alkotókedve. Ír témájú pamfletjeiben az ország gazdasági és társadalmi problémáit taglalta a tőle megszokott szatirikus-ironikus stílusban, ezek közül legismertebb és legmorbidabb a Szerény javaslat című, amelyben kifejtette: az írországi túlnépesedés és nyomor leküzdésének útja, ha a nagycsaládok zsenge húsú csecsemőit felvásárolják, meghizlalják, majd csemegének eladják a gazdagok asztalára.
Ekkor kezdte el írni mindmáig legismertebb művét, a Gulliver utazásait, amely a kor kedvenc formájának, a hajós kalandregénynek paródiája. Az 1726-ban napvilágot látott mű a hajóorvos Gulliver négy hajótörését meséli el, amelyeknek során fura tájakra jut el: a törpe liliputiakhoz, óriásokhoz, tudósokhoz, végül a nyihahákhoz és a jehukhoz. Az itt átélt kalandokból, a hozzájuk fűzött gulliveri magyarázatokból az olvasó előtt lassan kibontakozott a korabeli Anglia képe, s egyúttal tágabb értelemben Swiftnek az emberiségről alkotott nem túl hízelgő véleménye is. Ez a felnőttekhez és felnőttekről szóló fanyar-kesernyés szatíra mégis elsősorban gyerekmeseként vált híressé és sikeressé, az első két részt filmben, rajzfilmben is többször feldolgozták.
Esther Johnsonnal (Stellával) kötött házassága mellett tizenegy éven át meghitt kapcsolat fűzte egy másik fiatal hölgyhöz (Esther Vanhomrigh), akit Vanessának nevezett, és aki nem tudott Swift házasságáról. Vanessa 1723-ban halt meg, kevéssel az után, hogy megtudta az igazságot. Swift felesége 1728-ban hunyt el. Életének utolsó éveit Swift teljes visszavonultságban töltötte, egyes források szerint megháborodott, mások szerint viszont a fiatalkorától meglévő, a középfül egyensúly-érzékelő szervét megtámadó Méniere-kór nevű betegsége súlyosbodott el annyira, hogy rosszullétei gyakoribbá váltak, mások szerint Alzheimer-kórban szenvedhetett, de a magánéletében bekövetkezett válság is árthatott az egészségének. 1739-ben még nagy ünnepséget tartottak tiszteletére Dublinban, ám nem sokkal ezután szélütés érte, részlegesen megbénult, s emlékezete is kihagyott. 1742-ben hivatalos gondviselőket rendeltek melléje, mert már nem tudta ellátni önmagát. 1745. október 19-én hunyt el Dublinban, s a Szent Patrik székesegyházban temették el.
Sírján a maga szövegezte latin nyelvű felirat áll: „Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét.”
