Az „arany karmú fekete párducként” elhíresült Baker Párizs egyik bálványa és szexszimbóluma volt. Joséphine Baker amerikai származású francia énekes-táncos színésznő, revüsztár 110 éve született.
Joséphine Baker 1906. június 3-án Freda Josephine McDonaldként született Saint Louisban, Illinois államban. Édesanyja egy fehér család bejárónője volt, amikor teherbe esett. Apja kiléte kérdéses, bár anyja egy fekete varieté dobosát, Eddie Carsont nevezte meg apaként. Alig múlt nyolcéves, amikor mosónő anyja mellett dolgozott, és vigyázott kisebb testvéreire. A zene és a tánc ragyogó világa akkoriban ejtette rabul. Tizenkét évesen otthagyta az iskolát, és utcai táncosokhoz csapódva próbálgatta szárnyait.
Koraérettsége és szexuális kisugárzása miatt anyja korán férjhez adta, férjét, egy idősebb öntödei munkást, még abban az évben elhagyta, hogy revütáncos lehessen. Tizenhat évesen egy vándorszínész társulat tagjaként eljutott a New York-i Broadwayra. Itt ismerkedett meg William Howard Bakerrel, akinek nevét felvette, de három év házasság után végül úgy döntött, hogy Európában próbál szerencsét.
Néhány hónap múlva Párizsban futótűzként terjedt a hír a Revue Negre szédítő mozgású szólótáncosnőjéről. Nem kellett sok idő, hogy a franciák a huszonéves lány lábai előtt heverjenek. Az egzotikus bájú kreol táncosnőt egy szicíliai arisztokrata, Pepito Abatino karolta fel. Otthagyta a Revue Negret, és szólókarrierbe kezdett. 1926-ban megalkotta saját éjszakai klubját, a Chez Josephine-t. Közben filmekben is szerepelt, nemcsak Európában, hanem Amerikában is forgatott.
Később prózai és énekes betéteket is beiktatott műsorszámaiba, a J’ai dex amours (Két szerelmem van) című számával bejárta a világot. Az „arany karmú fekete párducként” elhíresült Baker Párizs egyik bálványa és szexszimbóluma lett.
Harmincegy évesen hozzáment Jean Lion francia cukormágnáshoz, akinek révén felvehette a francia állampolgárságot. A második világháború éveiben előbb a Vörös Keresztnél dolgozott, majd csatlakozott a francia ellenállási mozgalomhoz, amiért később Becsületrenddel tüntették ki.
Elvált férjétől, és hozzáment Jo Bouillon karmesterhez, akivel szintén nem tartott sokáig a frigy. Majd megvásárolta dordogne-i kastélyt, a Les Milandest, amelyet „a testvériség fővárosának” nevezett. Itt nevelte tizenkét, különböző nemzetiségű örökbefogadott gyermekét.
Az ötvenes években visszavonult a színpadtól, búcsúfellépését 1957-ben tartotta meg. Egész életében politizált, a Licra tagjaként elszántan küzdött a rasszizmus és antiszemitizmus ellen.
1969-ben csődeljárást indítottak ellene, kilakoltatták a családot, a monacói hercegnő által biztosított villában élhettek tovább. Hatvannyolc éves korában lépett fel utoljára a párizsi Bobino színházban. Az egyik előadás után rosszul lett, és 1975. április 12-én, hatvankilenc éves korában meghalt. Temetését 21 ágyú sortüze kísérte.
