„Szenvedélyesen szeretett élni. Szenvedélyesen szeretett játszani. Színpadon és golfpályán egyaránt.” Az életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművészre emlékezünk.
Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál. Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött.
Számos színházi előadásban és filmben játszott, emellett szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták. Többek között gyakran szólaltatta meg Nicolas Cage és Chevy Chase amerikai színészeket.
Változatos szerepekkel teli pályáján Józsa Imre játszott többek között Szigligeti Ede Liliomfi (Liliomfi), Bereményi Géza Halmi (Halmi), Bródy Sándor A tanítónő (a tanító), Neil Simon Mezítláb a parkban (Paul), Horváth Péter Csaó Bambínó (Én), Kander-Ebb-Fosse Chicago (Amos Hart), Hasek Svejk (Dub hadnagy), továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedések vígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.
Filmes munkái között megtalálhatóak tévés alkotások és játékfilmek is, játszott a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám.
A színművészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2016-ban zsűri döntése szerint a Vidor Fesztivál életműdíjátJózsa Imre vehette át, aki a színházi fesztiválon A szőke ciklon című darabban játszott.
A József Attila Színház ezekkel a gondolatokkal búcsúzott Józsa Imrétől:
„Szenvedélyesen szeretett élni. Szenvedélyesen szeretett játszani. Színpadon és golfpályán egyaránt.
A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után szerződött a József Attila Színházba; kitartását, hűségét, odaadását az itt eltöltött 34 év bizonyítja. Nincs olyan hely, nincs olyan zug, ahol ne járt volna, és ahonnan ne hiányozna mostantól mindig.
Számtalan előadást vitt sikerre. Játszott a Kölyökben, a Me and My Girlben, a Makrancos hölgyben, az Egy csók és más semmiben. Ő volt a Szabadsághegy Károlykája, a Liliom Ficsúrja, A csoda Zöld Gézája, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura.
Ő volt a Balfácánt vacsorára Chevalja.
És ő volt Az Imi. A mi Imink.
Az előző évadban még színpadon állt, az előző évadban még nevettetett, az előző évadban még velünk volt.”
Józsa Imre 2011-es alapítása óta tagja volt a a HADART Színháznak is. Színésztársai, Vándor Éva, Háda János és Újréti László emlékezett a vasárnap elhunyt művészre. Háda János színművész, rendező, a színház alapító-vezetője, aki a József Attila Színházban is évtizedekig kollégája volt Józsa Imrének, így emlékezett: „az én szememben ő egy színészóriás. Az igazi.”
Józsa Imre betegen is bement az Oscar című előadásra, bevett egy fájdalomcsillapítót, belépett a színpadra és két és fél órán át komédiázott, „majd lehullott a függöny, és betegen hazasétált”. Mint kiemelte: nagyon sokat tanult Józsa Imrétől, „alázatot, tökéletesre törekvést és sok-sok színészi praktikát”.
Háda János, színművész rendező, a HADART Színház alapító-vezetője, aki nemcsak a HADART Színházban, hanem a József Attila Színházban is évtizedekig kollégája és barátja volt, így emlékezett:
„Vannak kicsi óriások, akik nem arra törekszenek, hogy minél nagyobbá váljanak, csak teszik a dolgukat nagy óriásokat megszégyenítő módon, csodákat alkotnak estéről estére a színpadon örömet okozva, katarzist teremtve, vagy könnycseppeket csalva az emberek szemébe, ott akkor abban a pillanatban óriássá válnak. Akik részesei lehetnek ezeknek a pillanatoknak, soha nem felejtik el a nevét A SZÍNÉSZNEK.
Józsa Imre nevét rengetegen ismerik. Nem volt celeb, nem folyt a televíziókból, a filmvászonról is sokan csak a hangját ismerték, mégis tudtak róla és tisztelték a művészetét. Minden este belehalt a szerepbe, amit játszott. Több száz szerepbe bújt, és több százezer embernek okozott örömet. Bátran mondhatom őt a KIS NAGY EMBERNEK. Az én szememben ő egy színészóriás. Az igazi. Aki mikor már nem volt egészséges bevánszorgott az Oscar című előadásra, bevett egy fájdalomcsillapítót, beállt a takarásba, majd belépett a színpadra, fényt kapott, és két és fél órán át komédiázott, ezer fokon égve, táncolva fogadva a vastapsot a sikert, majd lehullott a függöny, és betegen hazasétált. Ezt nevezem én ÓRIÁSNAK.
25 éve ismerem. Nincs múlt idő bennem, hiszen még mindig ő a színészi példaképem. Mindig itt lesz, mintha bármikor felhívhatnám. Nem mindig voltunk jóban, de a mi kapcsolatunk így volt emberi. Mindig úgy köszönt: „Szia, kisgyerek!”. Nagyon sokat tanultam tőle. Alázatot, tökéletesre törekvést, és sok-sok színészi praktikát.”
Vándor Éva, Jászai Mari-díjas színművésznőnek, a HADART Színház tagjának Józsa Imre volt az ideális partner. A színésznő elmondta: barátok, összetartó kollégák voltak, rengeteget játszottak együtt. „21 évet töltöttem a József Attila Színházban, ő közel negyvenet. Ő már ott volt, amikor én odamentem, úgy fogadott, mintha a testvére lennék. Bizalmas barátok, összetartó kollégák voltunk. Sokat beszéltünk, az életről, a színpadról, rengeteg szerepet játszottunk együtt, volt a fiam is, volt a szeretőm is, mindenféle szituációt megértünk együtt. Nagyon lelkiismeretes volt, vele mindig meg lehetett beszélni, mit és hogyan csináljunk a színpadon. Ha lehet valakire azt mondani, hogy ideális partner, akkor ő az volt. Az ember nagyon sok mindenkivel dolgozik ebben a szakmában, de olyan igazi ideális partner nem sok van. Nekem ő az volt, és remélem, én is az voltam neki. Szerethető, édes ember volt, az életben is és a színpadon is. Mindig volt valami vicce, de ahogy szoktuk mondani „a humorban nem ismerek tréfát” – ez volt rá jellemző. Mindig mindent komolyan vett, kidolgozta, előadásról előadásra, estéről, estére, mindig továbbfejlesztette a szerepét.”
„Nagyon sokat gondolkodott a szerepein, de mindent leginkább a szívéből oldott meg. Még akkor is, amikor humoros figurákat formált, mert nagyon komolyan vette a hivatását. Minden humoros darabba belecsippentett egy kis tragédiát, ahogy minden tragikus szerepében ott csillogott a humor is. Ebben az eszenciában tartani egy-egy szerepet, ez az, amit a mesterségünk csúcsának hívnak, ez a legkifinomultabb színészet. Nagyon szeretett szinkronizálni is, a hangja ott cseng a közönség szívében. Alázattal és precízen dolgozott, sokat foglalkozott azzal, hogyan legyen egy-egy szerepe magától értetődő és természetes, mégis műalkotás, de felismerhetően emberi. Hatalmas amplitúdókkal bírtak az érzelmei mind a színpadon, mind az életben. Nagyon fog hiányozni, sőt már most is hiányzik! Betöltetlen marad ez az űr…”
Újréti László színművész – aki 1967 óta a József Attila Színház tagja, 2008-tól pedig örökös tagja – szomorúan készül a ma esti előadásra közös öltözőben, amelyen majd’ négy évtizede osztoztak. „Ma először meggyújtok egy mécsest Imre asztalánál, nagyon fájdalmas lesz az elkövetkezendő időszak számomra, hiszen nemcsak kollégák voltunk, hanem a magánéletben is jól megértettük egymást. (…) …olyan emlékezetes darabokat játszottunk együtt, mint Csehov Manója, vagy Kundera Jakab és az ura című darabja. Ő volt Jakab, én voltam az Ura, kultikus előadás volt.
Nem is találom a megfelelő szavakat, bár tudtuk, hogy beteg – noha ezt ő mindig a magánügyének tekintette – bizakodtuk az utolsó pillanatig. Nagyon megrázó volt, amikor a nyáron az életműdíjat kapta, említette nekem: hogy úgy érzi, nincs tovább… (…) Sokszor az ő intuíciója alapján építettünk fel egész jeleneteket. Ebben ő verhetetlen volt, ahogy verhetetlen volt a kellékekkel való bánásmódban is. Neki jól állt, ami másnál üres ripacskodásnak tűnt, jól állt, ha elővett valami teljesen váratlan kelléket a színpadon. Játéka soha nem volt erőltetett, egészen különleges képességekkel bírt, mint művész, nagyon komolyan vette hivatását.”
