„vannak vidékek ahol csak úgy lehet / megmaradnunk ha kezemben a kezed / és a viseltes szónak is hamva van” Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. 90 éves lenne Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író és műfordító.
„Tanító volt a szó legnemesebb értelmében: a világ szinte minden magyar közösségéhez ellátogatott, a legkisebb falvakba és a legtávolabbi városokba is elment, hogy eleven szavával, tréfáival és szelíd példájával mutassa meg, hogy a kultúra nem luxus, hanem létszükséglet” – jellemezte t Szabó T. Anna, aki gyerekkora óta ismerte a költőt.
„Ő, aki fiatalon titokban felpróbálta Arany János kalapját, idős korára megélte, hogy hívei padot állítottak neki az Aranyról elnevezett metróállomáson. Zavarta ugyan, hogy még életében megdicsőült, mégis örült a feléje áradó szeretetnek” – idézte fel a József Attila-díjas költő.
Székely parasztcsaládban született a Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari) 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő című lapoknál és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében, első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg.
Költői pályájának korai időszakában „a szocialista lelkesedéstől megszállottan” bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről. A kijózanodás a hatvanas években következett be, ettől kezdve költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, műveiben mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban).
KÁNYÁDI SÁNDOR: VISELTES SZÓKKAL
vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc
vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad
(1982)
Kányádi Sándor 1967-ben utazhatott először nyugatra, Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadókörutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították.
Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. A változékony változatlanság volt jellemző rá: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel.
Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító 2018. június 20-án életének 90. évében hunyt el.
Mindenki szerette Kányádi Sándort, hiányozni fog, mert nagy költő volt, és mert minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet – nyilatkozta Szabó T. Anna költő, műfordító Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író és műfordítóra emlékezve.
Művészetéért több rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2013-ban vehette át az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 1998-ban részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.
Egyik méltatója szerint Kányádi egy személyben költő és tanú, korának hiteles krónikása, tetőtől talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai művészsorssal. Kányádi Sándort Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván helyezzék örök nyugalomra. Temetésén Böjte Csaba arról beszélt, hogy Kányádi Sándor komolyan vette a maradandó gyümölcs termésére biztató isteni intelmet: irányadó értékeket fogalmazott meg. Alkotó, értékteremtő, békességet és szeretet sugárzó, életigenlő és a gyermekek felé mindig szeretettel ó forduló egyéniség volt. Ezt is érdemes lenne a költőtől megtanulni – mondta Böjte Csaba.
