„Szerénységünk indikálja a nagy feltűnés elhallgatását, amelyet cikkünk gyakorolt az orvostársadalom legszélesebb rétegére” – írja a múlt századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakja, a 135 éve született Karinthy Frigyes író, költő, műfordító, humorista.
„Humorban nem ismerek tréfát”- szól a legendás humanista humorista-író, Karinthy Frigyes alapvetése. Nem véletlenül a 135 éve született Karinthy Frigyes születésnapját, június 25-ét választották a magyar humor napjának. „A magyar ember mindig a humor segítségével tudott élni és túlélni” – utalt egykor az élet és humor kapcsolatára az író ugyancsak tollforgató fia, Karinthy Ferenc is. A túlélésre márpedig ezen a tájon mindig nagy szükség volt. A hányatott magyar történelem elég okot szolgáltatott a szomorúságot enyhítő nevetésre, a kacagtató lélekbalzsamra.
Karinthy Frigye sokgyerekes budapesti kispolgári családban született 1887. június 25-én. Apja költők és filozófusok barátja, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja volt, az ifjú Karinthy eleven szellemi közegben, művészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett. Az érettségi után egyszerre kezdett bölcsészeti, orvosi, természettudományi stúdiumokat, de diplomát soha nem szerzett. Nyitott és érdeklődő elme volt, foglalkoztatta a tudomány és a technika fejlődése, a film és a rádió, ő maga is kipróbálta a repülőgépet és a léghajót.
1908-tól a Nyugat munkatársa, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza barátja volt. Az első világháború kitörése után kinyilvánította pacifizmusát. Szatirikus publicisztikájának csúcsát a Krisztus és Barrabás című kötet jelentette. Az 1916-os Tanár úr kérem írásaiban az iskolát helyszínnek használva archetipikus helyzeteket és magatartásformákat testesít meg.
A szélsőséges diktatúrákat az elsők között tűzte vitriolba mártott tolla hegyére, az emberi ostobaság, a szellemi tunyaság megnyilvánulásai, a torzult világ jelenségei elé tartott görbe tükröt. Regényeiben, humoreszkjeiben, elbeszéléseiben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1930-as Nem mondhatom el senkinek című verseskötete számos formai bravúrja mellett mély filozófiai-gondolati tartalmával is kitűnik.
KARINTHY FRIGYES: MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?
Szerénységünk indikálja a nagy feltűnés elhallgatását, amelyet cikkünk gyakorolt az orvostársadalom legszélesebb rétegére.
A félreértés abból származott, hogy feltett kérdésre, „Miért nem megyek orvoshoz? adott válaszokból, melyekkel igyekeztem kimeríteni az orvoshoznemjárás tünetkomplexumát, arra a következtetésre jutott némely felületes szerző, hogy én nem megyek orvoshoz.
Már hogy a fene által körülírt kórkép jól jellemzett tünetcsoportjába ne mennék?
Dehogy is nem megyek.
Megyek bizony.
Én csak azokat az okokat soroltam fel, amik miatt nem megyek, ha nem megyek.
De, ha mégis megyek?
Ennek is megvan a külön oknyomozása.
Általában és különösen.
1. Általában
azért megyek orvoshoz,
mert orvoshoz menni hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a vikend és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;
mert műveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, tüdőreszketése, kétoldali fülhallása és középvízfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;
mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásaimból kiderül, mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő;
mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;
mert, ha férfi vagyok, jól esik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;
mert ezzel az orvossal be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét
és végre
mert katonának akarnak, hát tessék, milyen beteg vagyok, és mert be akarom magam biztosítani, hát tessék, milyen egészséges vagyok.
2. Különlegesen pedig
azért megyek
sebészhez, amiért párbajozni is megyek, én ugyan elvből lenézem a párbajt, de nekem ne mondja senki, hogy gyáva kutya vagyok;
belgyógyászhoz, mert a sebészek mingyárt kést rántanak, az nem kunszt és mert az isten is belgyógyász;
röntgeneshez, mert megnézhetem a kezem csontvázát és olyan érdekesek azok a mindenfélék, amikkel játszani lehet;
gégészhez, mert ha én egyszer kinyitom a szám…
nőgyógyászhoz, hogy Alfréd megtudja és végre rájöjjön, hogy nő vagyok, a hülye
s végre pszichoanalitikushoz, mert gyanús, hogy egy éve semmi bajom, rémes állapotban lehet az alsó tudatom, ki kell mosatni.
(Megjegyzés.) Értekezésünk befejezése után kapjuk az értesítést, hogy egy angol orvosi lapnak hasonló témakörben kutató szerzője fantasztikusan hangzó teóriát vetett fel, mint az orvoshoz járás kauzális magyarázatának lehetőségét. Szerinte bizonyos klinikai tüneteknek a spekulatív megfontolásokkal való egybevetése okot adnak arra a feltevésre, hogy orvoshoz azért megy az ember, mert valami baja van. Egyelőre a legnagyobb óvatossággal fogadjuk a hírt s anélkül, hogy akár pro, akár contra véleményt kockáztatnánk, mindössze arra hívjuk fel a szakkörök figyelmét, hogy semmi konkrét adat nem merült fel az eddigi megfigyelések értékelésének megváltoztatására, melyek szerint ugyanis, akinek baja van, az nem megy orvoshoz, hanem hívatja az orvost, vagy lepedőben viszik el hozzá!
Karinthy Frigyes: Betegek és bolondok. Miért megyek orvoshoz?
