„Gárdonyi, Osvát, Ady, Rákosi, Bródy, Kiss József… Tyű, gyerekek… de sok szobrot kezdek ismerni, személyesen.” Karinthy Frigyes Szobor c. novellájában felelevenítette Gárdonyi Géza emlékét.
Gárdonyi Géza egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, “kivonuló” alkotóinak. Magát “kövek alatt nőtt fűnek” mondta, világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket.
“Az egri remete” 1922. október 30-án halt meg, és kedves városában temették el. Egykori lakóháza ma emlékmúzeum, amelyet 1988-ban – az író születésének 125. évfordulójára – újítottak fel. Az egri vár délkeleti fülesbástyáján 1991-ben avatták fel Gárdonyi új síremlékét, amelynek felirata változatlan: “Csak a teste”.
1933-ban az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság közadakozásból állíttatta fel Gárdonyi Géza szobrát Budapesten a XI. kerület, Bartók Béla út – Bercsényi u. közötti kis téren. A szobrot Horvai János készítette. Gárdonyi Géza szobrától nem messze, alig néhány méterre állt a Hadik kávéház, ami Karinthy Frigyes törzshelye volt. Azért, hogy a szobor környéki kis tér is nevet kapjon Krúdy Gyula, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond is korteskedett Újbudán.
KARINTHY FRIGYES: SZOBOR
A törzskávéház ablaka előtt, ahol délelőttönként ülni szoktam, háromszögletű kis tér, füvecskével. Még soha nem láttam rajta eleven embert. Ma délelőtt valami van. Egy kis csoport, bent a középen, urakat ismerek fel a városból, Horvay mester is közöttük. Két munkás éppen most állít fel valami furcsa lécet, ember formájú körvonalakkal, mint azok a kivágott fényképfigurák.
Valaki megismer a társaságból, megmagyarázza, miről van szó. Gárdonyi Géza szobrát fogják itt felállítani, éppen szemben a törzsasztalommal. Ez a markírozott ábra jelzi a szobor alakját és nagyságát, most azt vizsgálja a bizottság, hogy fog majd festeni készen, a háztömb hátterében, hová tegyék a talapzatot.
Zavartan hallgatok el.
De furcsa.
Gárdonyi Géza…
Hát nem tegnap mutattak be neki, húszéves sihedert, a New York kávéházban… Tudom is, ki mutatott be: Bródy Sándor. Gyere csak ide, fiúkám, tudod-e, ki ez az úriember? Nem tudod? És hebegem a nevem, és egy vékonyka, alacsony, vörnyeges bajszú, kék szemű iparosféle bácsi kicsit felemelkedik. Egy percre megengedik, hogy leüljek, pohár vizet iszom. Gárdonyi udvariasan bátorít, hogy jól tudja, ki vagyok, s ha Egerben járok, látogassam meg. Elfogultan hebegek köszönetet, hálás közönsége vagyok Göre Gábor-nak, de már akkor inkább a Láthatatlan ember, Az a hatalmas harmadik s más, merész regények szerzőjét bámulom Gárdonyiban. De minderről nem beszélek. Egy percig tart az egész diskurzus, mennem kell tovább, a karzaton Osvát Ernő vár, Tóth Árpád a rács fölött kihajolva integet, hogy jöjjek – ha nem csalódom, Ady Endre is ott van a társaságban. Imént az utcán köszöntöttem Rákosi Jenőt, Kiss József megfogott egy percre, írnék kis cikket A Hét-be, de „legyen ám érteménye”.
Gárdonyi, Osvát, Ady, Rákosi, Bródy, Kiss József…
Tyű, gyerekek… de sok szobrot kezdek ismerni, személyesen.
S egy pillanatra hűvös borzongással fut át rajtam mint fantasztikus élmény: milyen lehet nagyon öregnek lenni. Szobrok vesznek körül, hallgatagon, mint valami panoptikumban, s mégis több közöd van hozzájuk, márvány testükből több melegség árad feléd, mint ama szaladgáló gépek motorszívéből, akik a szobrok körül szaladgálnak…
Egy iskolásfiú áll meg mellettem, tátott szájjal nézi a fabálványt. Tessék mondani, bácsi, kinek a szobra lesz ez?
Görbe szemmel nézek rá, nem felelek.
Mi közöd hozzá?
Nem mindegy neked?
Mondd már, hogy az enyém.
Az Est, 1932. november 6.
Forrás: Karinthy Frigyes: Idomított világ. Szobor.
