A szerző korábbi prózai munkáit kevesebbszer említjük, mint kéne. Most viszont, az újrakiadásnak hála, szembesülhetünk azzal, hogy Kemény István nem csak lírában alkot kiemelkedőt és maradandót, a prózái is nyomot hagynak és nem porosodásra kárhoztattak a könyvespolcokon.
Kemény István 1961-ben született. Édesanyja tanítónő, édesapja szobrász volt, húga festő-restaurátor. A budaörsi gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–történelem szakon diplomázott 1990-ben. Kemény István verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig. Nős, három gyermek apja. Lánya, Kemény Lili első verses kötete Madaram címmel tavaly jelent meg a Magvető Kiadó gondozása álta.
Kemény István két régebben megjelent, beszerezhetetlen prózakötetét egyesíti ez a kötet. Az ellenség művészete című regény 1989-ben jelent meg és a nyolcvanas évek Budapestjén játszódik. Az ellenség művészete épp olyan, mint a címe, egyszerre lírai húrokat pengetve daloló és forradalmi ellenállást követelő. A ,,főszereplője az ifjúság”, ahogy egy korabeli ismertetőben olvasható. Az egy nap alatt játszódó kisregényben az egyik hősnő idegenvezetőként viszi végig a városon ,,barátját”, egy másik hősnő nyomában.
,,Kemény lírai tehetsége és gondolkodásmódja ugyanakkor erősen átüt a prózai szövegeken, versregény olvasójává avatva így a konvencionális befogadót. Rejtelmes érzelmessége és puha radikalizmusa az óvatos megőrzés eszközeként hat a folyamatos értékvesztés világában.” (Wirth Imre)
Kemény István a kilencvenes évek első felében az Élet és Irodalom tárcarovatába írta azokat a novellákat, amelyekből később összeállította a Család, gyerekek, autó című kötetet 1997-ben, mely egy írásból élő, kétgyermekes belvárosi családapa szappanoperaszerű mindennapjait meséli el.
Kemény István: Az ellenség művészete – Család, gyerekek, autó
(Részlet a könyvből)
17.
Hazamentem, és belekezdtem ebbe a könyvbe.
18. Kedves meghívottak!
A mai este csúfot űzünk önökből. Hiába nincsenek jelen, mi erre számítottunk. Műsorunk sokszorosított szövegét eljuttatjuk a többi városállam (a Vatikán, Nyugat-Berlin, Moszkva, Los Angeles stb.) lapjaihoz. Itt aztán az önök cinkosai eltussolják majd az ügyet. Úgy¬hogy nem fog fájni.
19. Önök az ellenségeink
Erre rájöhettek az est eddig elhangzott 18 darabjából és az arcátlan zenéből, mellyel kísérjük mindezt. Mindez önöknek közömbös, de terhes. Önök felnőttek. Történészek, politikusok, újságírók… kato¬nák. Ó stb., stb.!
Itt az ideje, hogy bemutatkozzam. De másoknak.
* Az Ősi Hírek gúnynév. A könyvben található Ősi Hírek-cikkek sohasem jelen¬hetnének meg a Fasiszták Lapjában (melynek valódi nevét én sem tudom).
20. Kedves betegeink!
Ti viszont, akik utoljára öt éve voltatok együtt, és azóta sem értitek, miért untátok halálra magatokat a német kastély német parkjában olyan ifjan – ti viszont nem vagytok meghívottak: itthon vagytok ná-lam.
Az, hogy a mai estét is unni fogjátok, természetes: megnőttetek. Mégis, talán egy pillanatra boldogok lesztek, ha most felidézünk nek¬tek valamit azokból a napokból, mikor üres lézengéssel kellett tölte¬netek az időt, azért, hogy filmezhessenek benneteket. Utolsó este azonban tábortűz volt, mellette társasjáték. Emlékeztek? Egy elkép¬zelt háború hadszíntereiről kellett tudósítanotok. Afféle vizsga* volt ez, de ti nem tudtatok róla. Mindenki mesélt tehát valami kedveset a tűz mellett, és magnó volt bekapcsolva a tudtotokon kívül. Mi most nem teszünk mást, mint kijavítva kiosztjuk nektek ezeket a dolgoza¬tokat. Nem fogtok rájuk ismerni. Egy kis történelemkönyv állt össze belőlük, durva, cinikus mesékkel történészekről, politikusokról, új¬ságírókról… és persze katonákról. (Néhányan közületek éppen a ka-tonák miatt nem lehetnek itt!) Ezeken kívül még ketten hiányoznak, az egyik Iván, a bátyám. Ezzel be is mutatkoztam nektek. Zenésztár¬saimat nem kell bemutatni, ők már öt éve is pont ugyanígy zenéltek, mint most.
Ők meséltek rólatok, és engem megmámorosított Iskolátok gyors bukása. Élvezzétek hát ezt az estét velem. Mással mint szendvicsek¬kel, a nyári lakunkkal és húgom, Karolin tizenhetedik születésnapjá¬val nem tudok szolgálni. De ezekkel szívből…
Mesteretek, R. Olaf sincs ma itt. Őt is kerestettük, de egyetlen bi¬zonytalan hírem van róla Svájcból. Ezt is hallani fogjátok. El is széledhettek a bokrok közt, haza is mehettek. Mi itt fogunk játszani nektek.
* Egy titkos akadémia vizsgája első- és egyben utolsóéveseinek. Sok szó lesz róla később.
21. Interjú a Mi Lett Önből? magazinban*
Helené: (sóhajt) – Nem tudhatom, hogy akár puszta megjelenésem¬mel kikben indítok visszafordíthatatlan lelki folyamatot. Egy német férfi még Dél-Afrikában háromszor kért feleségül, és mikor anyám harmadszor is igent mondott, én figyelmeztettem őket, hogy még csak tizenkét éves vagyok. De mindig én se tudok odafigyelni.
Mi Lett Önből?: – Most például hova figyel?
Helené: – Arra, hogy ne adjak mély értelmű, ám léha válaszokat.
Mi Lett Önből?: – Ezek szerint ez volna a természetes.
Helené: – Igen, de akkor a lap olvasói túlságosan megkívánnának. Ezért vagyok most őszintébb és kiábrándítóbb.
Mi Lett Önből?: – Szándékosan korlátozza szerelmeseinek a szá¬mát?
Helené: – Nem törődhetek mindenkinek a további sorsával, aki va¬laha, valamely nyilvános utazásomkor rám vetette magát, és a rende¬zők öntudatlanra verték. Inkább legyenek kevesebben, de én nem tűrhetem, hogy valaki kikerüljön a hatásom alól.
Mi Lett Önből?: – „Meg kell tanulnom kegyetlennek lenni.” Ezek az ön szavai.
Helené: – Ez azt jelenti, hogy ki kell ábrándítanom azokat, akik rám alapozzák a terveiket. Ki nem állhatom a konkrét terveket, én soha, senkinek nem ígértem semmit.
Mi Lett Önből?: – Ezeket a szólamokat ön inkább szomorúan, mint keserűen sorolja nekem. Én nem hiszem, hogy ön kegyetlen is tudna lenni.
Helené: – Nem? (Vállat von.) Mindig ismernünk kell a kor legkor¬szerűbb fasizmusát, és kegyetlenségünket ehhez kell igazítanunk. Ha a fasizmus éppen aktív és erős, akkor kegyetlenségünknek aktívnak és szelídnek kell lennie. Mikor azonban az abszolút kegyetlenség, vagyis a fasizmus fajul el, azonnal passzív, hanyatló szakaszába lép. Ekkor már nem tőle kell félni, hanem egymástól. Ezért kell pont nap¬jainkban igazán passzívnak lennünk, hogy kamaszos kegyetlensé¬günk ne válhasson megszokássá, majd fasizmussá.
Mi Lett Önből?: – Miben áll ez az új, passzív kegyetlenség?
Helené: – Én menekült nácik közt nőttem fel Dél-Afrikában. En¬gem ők kényeztettek, nekem ők meséltek a jövőről. A múltjuk pedig az arcukra volt írva, mert okos voltam és fürkésző. Mikor megszök¬tem tőlük, az önök Európáját hihetetlenül szelídnek éreztem, és ez az¬óta is így van. Akik itt és most náciknak merik nevezni magukat, kis¬sé szánalmasak. Köztük most végre lehetne emberhez méltóan élni.
Mi Lett Önből?: – És a kegyetlenség emberhez méltó?
Helené: (sóhajt) – Nekem csodálatot kell keltenem. Ruhámmal, művészetemmel, mindennel. Ha nem sikerül, végem. A kegyetlenség nálam ehhez kell majd. Öngyilkosságba kell hajszolnom mindenkit, aki nélkülem habozna, és éppen csak vegetálna. Magamat is, ha nem bírok csodálatot kelteni. Haljunk meg értem.
Mi Lett Önből?: – Mi lett önből?
Helené: (nevet) – Szörny. Persze részben ellenségeim adják a szám¬ba, amit mondok. Hogy ők kicsodák, erre nem válaszolok. Szeretem őket, és nem adom ki rejtekhelyüket, a mindenkori Tróját. Ne csak élő emberekre gondoljon. Szánalmasnak, középszernek, sőt, fasisztá¬nak csak én csúfolom őket. Az ilyen elnevezés jelöli azt az embert, eszmét, divatot, aki vagy amely éppen a fogságában tart engem, és a megölésemmel fenyegetőzik. Feltételei pedig nincsenek.
Mi Lett Önből?: – Utolsó kérdés. Lehet-e ön szerelmes?
(Csönd)
Helené: – Ne kínozz! Ne írjál rosszakat rólam! Ne vegyél mindent a szívedre! Hát honnan tudjam? (Mi Lett Önből?)
* Először hallgassátok meg ismét azt a szentimentális interjúdrámát, aminek alapján akkor dolgoztatok!
Cím: Kemény István: Az ellenség művészete – Család, gyerekek, autó Kiadó: Magvető Kiadó Kategória: regény Megjelenés: 2011 Oldalszám: 236
