„Talán azért lettem író, mert bizonyítani akartam. Megmutatni apámnak, hogy nem olyan nagy szerencsétlenség, ha nincs fia.” A 15 éve, életének 96. évében elhunyt Kertész Erzsébet több mint félszáz, elsősorban történelmi nőalakokról szóló könyv sikeres szerzője volt.
A koronavírus-járvány okozta nehéz, embertpróbáló napokban érdemes megemlékezni egy írónőről, aki nem egy olyan asszonyról, lányról írt, akik önfeláldozásban, segíteni vágyásban nemhogy kitűntek társai közül, de emlékük ma is fényesen ragyog. Hogy mi vezette el a női erő, egyéniség és szabadság feltárására és bemutatására Kertész Erzsébetet? Talán az, ahogy a Fiút vártak, lány született – Ez az életem című önéletrajzát kezdi:
„Apám és nagyanyám fiút vártak, helyette egy sovány, sűrű fekete hajú, síró-rívó kislány jött a világra 1909. szeptember 29-én. Anyám elbeszélése szerint reggel érkeztem, a szülés könnyen ment, mert olyan apró voltam. Apám este jött meg, és nagyanyám már a kapuban fogadta azzal a lesújtó hírrel, hogy a várva várt trónörökös helyett újra lánya lett. Apám önkéntelen mozdulattal visszafordult, néhány lépést tett, aztán megadóan bejött a házba. Anyámat megölelte, talán rám is vetett egy röpke pillantást, de egy szót sem tudott kipréselni magából. Olyan mély volt a csalódása.
– Ezer forintot elvesztettem volna, ha fiú születik – sóhajtott nagymama. Anyám, aki őszintén örült, hogy lánya lett, mosolyogva szólalt meg:
– Ma már koronában számolunk, anyika! Kétezer koronát akart veszíteni. Nagyon nagy pénz! Honnan vette volna?
– Kölcsönkértem volna! – válaszolta nagyanyám morcosan, így indult életem első napja Szolnokon.” (Kertész Erzsébet: Fiút vártak, lány született – Ez az életem)
Kertész Erzsébet 1909. szeptember 29-én született Szolnokon. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémia-földrajz szakán tanári oklevelet szerzett. Kezdetben könyvtárosként dolgozott, majd 1936-től a Dolgozó Asszonyok Lapja főszerkesztő-helyettese, 1940-től pedig szabadfoglalkozású író volt.
Elsősorban fiataloknak, főleg lányoknak írt regényein, amelyek az emlékezetes „csíkos könyvekben” jelentek meg, olvasók több generációja nőtt fel. Életrajzi munkái a világtörténelem és a magyar történelem nagy alakjairól szóltak, de kizárólag nőkről. 1937-ben a Nyugatban Szerb Antal így írt róla:
„Kertész Erzsébet a «női sorsnak», a férfiak állhatatlansága, hidegsége és szívtelensége miatt szenvedő asszonyéleteknek írója. Könyvében három ilyen élet panaszkodik egymás mellett. «A férfi férfi, a kutya kutya», – értesültünk. De szegény nő-alakjai mennyi álmatlan éjszakán, síráson, keserven mennek keresztül, amíg erre a szomorú igazságra rájönnek! És akkor sem bizonyos még, hogy levonták ennek az igazságnak a konzekvenciáit. Lehet, hogy a következő napon találkoznak egy új férfival és azt mondják: «ez már mégse kutya!»”
Nevéhez kötődik egyebek mellett a Teleki Blanka, a Szendrey Júlia, a Csipkebolt Brüsszelben, a Kossuth Zsuzsanna és a Zrínyi Ilona című könyv, írt regényt a világ első matematika-professzorasszonyáról, Szonja Kovalevszkáról, Elisabeth Barrett Browning költőnőről és Magyarország első orvosnőjéről Vilma doktorasszony című könyvben Hugonnay Vilmáról. A doktornőt Kertész Erzsébet nevezte el Vilma doktorasszonynak, 1965-ben írt, angol nyelvre is lefordított, regényes életrajzában. A számos családi megpróbáltatást megélt írónő be tudta fejezni a munkát, így meg maradt az utókornak a leghitelesebb biográfia: utolsó kötete saját életrajzi regénye volt, amely néhány évvel ezelőtt jelent meg Fiút vártak, lány született címmel.
„Kilencvenéves múltam, s ami igazán az enyém, az a kis postagalambnak csúfolt írógépem. Írhatok rajta, amit csak akarok.
És hadd idézzek, ígérem, most már utoljára, pár sort Kosztolányitól:
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen,
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.„
Kertész Erzsébet számos elbeszélés és mese szerzője is volt, fordított bolgárból és oroszból egyaránt. Hosszú, munkával teljes életének 96. évében, 2005. március 25-én Budapesten érte a halál.
Az írónőt 1995-ben köztársasági érdemrenddel, 2000-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
