„Talán azért lettem író, mert bizonyítani akartam. Megmutatni apámnak, hogy nem olyan nagy szerencsétlenség, ha nincs fia.” Számos elbeszélés és mese szerzője volt, és több generáció ifjúsága nevelkedett fel elsősorban hölgyeknek szánt felejthetetlen „csíkos könyvein”. Kertész Erzsébet 105 éve született.
„De ahogy egyszer egy lektorom mondta: „Vannak magánál jobb írók, ez nem kétséges. De van magának egy tulajdonsága, ami keveseknek: tud mesélni!”” Kertész Erzsébet több mint tucatnyi regénnyel bizonyított, történelmi hősnőinek személyisége mögé rejtőzve végigélte a 19. századot, és végigélte a huszadikat is. Miközben a Fiút vártak, lány született (Ez az életem) című kötetben ő maga is regényhőssé vált, a régimódi kisasszonyból lett modern, független szellemű íróasszony, a szeretteiért rettegő anya és feleség. Aki a róla szóló írások szerint kilencven évesen is megőrzött valamit kamaszkori önmagából.
Kertész Erzsébet 1909. szeptember 29-én született Szolnokon. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémia-földrajz szakán tanári oklevelet szerzett. Kezdetben könyvtárosként dolgozott, majd 1936-től a Dolgozó Asszonyok Lapja főszerkesztő-helyettese, 1940-től pedig szabadfoglalkozású író volt. Elbert S. Payne és Marjorie Wyne álnéven jelentek meg írásai.
Kertész Erzsébet első regénye, A júliusi szerelem 1936-ban jelent meg, és igazi közönségsikert aratott. Ezt követően ajánlották neki, hogy írjon a múlt, a 19. század nagy alakjairól, az lesz az ő világa. Elsősorban fiataloknak, főleg lányoknak írt regényein, amelyek az emlékezetes „csíkos könyvekben” jelentek meg, olvasók több generációja nőtt fel. Életrajzi munkái a világtörténelem és a magyar történelem nagy alakjairól szóltak, de kizárólag nőkről. Így születtek meg a történelmi életregények nagy nőalakokról, akik a férfi társadalom rácsait feszegették, nem fogadták el a számukra kijelölt babaszobát, volt céljuk és tudtak cselekedni a cél érdekében. 1937-ben a Nyugatban így ír róla Szerb Antal:
„Kétségtelen, hogy a nők sokat vesztettek, amikor a sok ezer éves pártriárkális állapotok megszüntével mint szabad emberek kezdtek megállni, önállóan, elhagyatottan és egyre nyomasztóbb gyengeség-tudattal egy közömbös és gyengédtelen világ közepén. Kertész Erzsébet már ahhoz a legújabb nemzedékhez tartozik, amely visszasírja a régi helyzet nyugodalmas védettségét és beismeri, hogy a dolgozó nő minden méltóságánál többre becsüli azt az elavultnak mondott valamit, amit a régiek úgy neveztek, hogy a családi élet melege.
Kertész Erzsébet a «női sorsnak», a férfiak állhatatlansága, hidegsége és szívtelensége miatt szenvedő asszonyéleteknek írója. Könyvében három ilyen élet panaszkodik egymás mellett. «A férfi férfi, a kutya kutya», – értesültünk. De szegény nő-alakjai mennyi álmatlan éjszakán, síráson, keserven mennek keresztül, amíg erre a szomorú igazságra rájönnek! És akkor sem bizonyos még, hogy levonták ennek az igazságnak a konzekvenciáit. Lehet, hogy a következő napon találkoznak egy új férfival és azt mondják: «ez már mégse kutya!»”
Nevéhez kötődik egyebek mellett a Teleki Blanka, a Szendrey Júlia, a Csipkebolt Brüsszelben, a Kossuth Zsuzsanna és a Zrínyi Ilona című könyv, írt regényt a világ első matematika-professzorasszonyáról, Szonja Kovalevszkáról, Magyarország első orvosnőjéről, Hugonnay Vilmáról és Elisabeth Barrett Browning költőnőről. Utolsó kötete saját életrajzi regénye volt, amely néhány évvel ezelőtt jelent meg Fiút vártak, lány született (Ez az életem) címmel.
Számos díjat kapott élete során: Móra Könyvkiadó Nívódíja (1967), Szocialista Kultúráért (1984), A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1985), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995), IBBY-életműdíj (1999), 2000-ben József Attila-díjjal tüntették ki. 2005. március 29-én hunyt el, életének 96. évében.
