„A gyerekek sokszor keményebb kritikusok, mint a felnőttek, pedig csak őszinték. Ez jó.” Ayhan Gökhan interjúja a kortárs gyermekirodalom egyik kiemelkedő szerzőjével, Kiss Ottóval.
Az 1963-ban született Kiss Ottó nevével nem kizárólag a gyermekkönyvek címlapján találkozhatunk, szépirodalmat 1996 óta publikál rendszeresen, írásait minden jelentősebb hazai folyóirat közölte. 1992-1997-ig hetilapszerkesztő volt a Gyulai Hírlapnál, 1997-2000-ig napilapos újságíró a Békés Megyei Nap, 2000-től a Bárka c. folyóirat munkatársa. Egyes munkáit lefordították németre, angolra, franciára, japánra, szerbre, hollandra, svédre, horvátra, bolgárra, szlovákra és beás nyelvre. A József Attila-díjas költő, író az idei könyvfesztiválra egy új, humorral teli, értékekkel bíró kötettel is jelentkezik.
Első két köteted, a Lopott levegő és a Szilveszteri kaland felnőtt verseskötet volt. Miért fordultál, milyen sugallatra a gyermekirodalom felé?
Mindkét kötet helyi kiadvány volt, a második alkalmi is, nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget. A Lopott levegő a Békés Megyei Könyvtár bibliofil sorozatában jött ki, a húsz-huszonöt éves korom között írt verseket gyűjtöttem egybe, talán nem kell hangsúlyozni, hogy már akkor is írtak jobb verseket ebben az országban. A kéziratot 1988-ban zártam le, úgy volt, hogy még abban az évben megjelenhet, ám végül két évet vártam rá. Azért, amennyire emlékszem, így is örültem a megjelenésnek, az volt az első könyvem.
A Szilveszteri kalandot a Csalánleves című összművészeti fesztiválra állítottam össze ’93-ban. Ez egy alternatív rendezvénysorozat volt a pósteleki kastélyromnál, akkor már évek óta meghívást kaptam rá, de mivel sem zenész, sem képző-, sem tánc-, sem performance-művész nem vagyok, addig csak szemlélője voltam az egyébként szimpatikus kezdeményezésnek.
Felnőttverset nem írsz már? Teljesen abbahagytad?
Nem írok, legfeljebb olvasok. Azt, amit én is mondanék, Tóth Krisztina vagy Kemény István sokkal jobban el tudja mondani.
Kik voltak, akiknek először megmutattad a meséid, kiknek kérted ki a tanácsát?
Nem volt senki a környezetemben, akinek megmutathattam volna.
Mindezek dacára most elismert gyermekszerzőként tartanak számon, aki azért felnőtt remekművel is jelentkezett, mint például az Angyal és Tsa vagy A másik ország. Az emlékezés, emlék-rekonstruálás többször visszatér az írásaidban. Melyik a legkorábbi, gyermekkori emléked?
A remekmű erős túlzás, mondjuk azért a szó második fele igaz: mű. Ez is valami. A felnőtt könyveim hibáiról (is) tudok, mondhatnám: a világ, amit leképeznek, sem tökéletes, innen hát a rontott mű ötlete, de ez nem volna igaz. A kérdésedre visszatérve: az emlékezés, az emlék-rekonstruálás nálam a legtöbb esetben tényleg mű, azaz kreált, fikció. Persze szeretném az adott írást hitelesnek gondolni, és nem csak azért, mert többnyire van valóságalapjuk.
Legkorábbi emlékeim? Ilyen messzeségből már el-eltünedezőben, de egyébként is csupa apró, mások számára jelentéktelen ügy. Egy sárga-kék műanyag rugós rakéta, amit édesapámmal vettünk a battonyai vásárban, egy piros műanyag traktor, amit nem kaptam meg karácsonyra, egy nyári nap, amikor az elsős évzáróról kézen fogva tartunk hazafelé édesanyámmal.
Mesébe nem írtad bele? Saját, megélt történeteket átmentesz-átírsz a meséidbe?
Általában csak érzéseket próbálok, nagyon ritka a konkrétum. Azért előfordul. A nyárra megjelenő Ati-könyv, az Ati repülni tanul álom motívuma ilyen például.
Hány könyvön dolgozol egyszerre? Mindig egy, vagy több könyvet írsz, több műfajban?
Általában több szövegen dolgozom, s többféle műfajúak/műneműek.
A rövidebb történeteidet egyszerre írod meg, és utána dolgozol rajta sokáig, vagy lassan írsz, sokat szöszölsz? Röviden: mi a munkamódszered?
Azt gondolom, talán nem így kellene, de nem tudom másképp: nagyon lassan haladok, mondatról mondatra szöszmötölök.
Jobban szeretsz gyerekeknek, gyerekekről írni? Hálásabb közönség?
A gyerekek sokszor keményebb kritikusok, mint a felnőttek, pedig csak őszinték. Ez jó. De ezzel együtt sem tudom a választ.
Tartasz attól, hogy a gyerekek, miután felnőttek, elfelejtik a gyerekként rajongásig szeretett mesét? Természetesen vannak örök-mesék. Szerinted mitől örök egy mese?
Talán hogy felnőttként is szerethető. De nem gondolkodtam még ilyesmin…
Az Ati és a holdvilágban megjelenik a halál, az elmúlás, s szerintem a gyerekek számára a legtermészetesebben, legelfogadhatóbban, nem feledkezve meg a transzcendens voltáról. Mégis, a gyerekek mennyire nyitottak, készek az ilyen nehéz, már-már érthetetlen témákra?
Tapasztalatom szerint a halál annyira érinti a gyerekeket, amennyit megértenek és megéreznek belőle. És éppen annyit értenek és éreznek belőle, amennyit az adott korban kell. Az Ati és a holdvilág bizonyos rétegei csak a felnőtteknek nyílnak meg, vagy nyílnak meg teljesen.
Legutóbb megjelent könyveid a Szusi apó erdőt jár és az Ati és a holdvilág. Mostanában mik készülnek a Kiss Ottó-műhelyben?
Ebben az évben ugyanez lesz, vagyis csak egy kicsit más. A Szusi apó erdőt jár után Könyvfesztiválra megjelenik a Szusi apó álmot lát a Móránál. Az Ati-sorozat pedig két könyvvel folytatódik a Cerkabella Kiadónál: nyárra jelenik meg az Ati repülni tanul című mese, karácsonyra pedig az Ati a tükör mögött.
Tavaly, október tizedikén töltötted be az ötvenedik évedet. „Ha negyven éves elmúltál…” Kosztolányitól jól tudjuk, milyen. És ha ötven éves elmúltál?
Még olyanabb.
Ayhan Gökhan
Átjáró
