Kölcsey Ferenc, a kézirat tanúsága szerint 195 éve, 1823. január 22-én fejezte be Hymnusát.
Kölcsey 1815-ben vonult vissza a szatmári településen lévő birtokára, 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Műve Erkel Ferenc megzenésítésében vált nemzeti himnusszá, amelyet első ízben 1844. július 2-án adtak elő a pesti Nemzeti Színházban, és 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza.
Kölcsey Ferenc (1790-1838), a reformkor költője, politikusa, szónoka, aki jogi tanulmányokat végzett, 1815-ben került testvéreivel megörökölt csekei (ma Szatmárcseke) birtokára és rövid megszakításokkal haláláig élt ott. Műveinek nagy részét, közte a Himnuszt is, a hajdani Csekén alkotta. Onnan levelezett a kor nagyjaival, Kazinczy Ferenccel, Szemere Pállal, Wesselényi Miklóssal és Kállai Ferenccel, illetve csekei házánál gyakran megfordultak az akkori joghallgatók és ügyvédjelöltek.
A Csekén alkotott Hymnus, a’ magyar nép zivataros századaiból művének kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le a költő, s ezt a napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. 195 éve tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Művét 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, s 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza.
Kölcsey több költeményének – Himnusz, a Huszt, a Rákóczi, hajh…, a Zrínyi-versek –, számos sora szólássá vált: „…nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára”, „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül”, „A dicső nép, mely tanult izzadni, / S izzadás közt hősi bért aratni, / Névben él csak, többé nincs jelen”. Legtöbbet idézett sora az Emléklapra című epigrammából: „A haza minden előtt”.
1838. augusztus 23-án hunyt el Csekén, a mai Szatmárcseke elődtelepülésén, nyughelye ma egy fehérmárványból készült, hatoszlopos klasszicista síremlék a református csónakos fejfás temetőben. Egyénisége nemcsak politikusként és íróként, de történelmünk legnemesebb karakterű alakjainak egyikeként is példa lehet.
