Kisfiúsan dacos tekintet, melyet mély világfájdalommal telt pillantás tör meg, egy homlokba hulló hajtincs, szalonkabát, cigaretta a kézben. Kosztolányi Dezső egyszerre képviselte a játékosságot és a tragikus végkifejletet felvázoló jövőt.
„A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa.” Századunk első nagy írónemzedékének játékosságában is igen fegyelmezett, sodró örvénylésében is igen elegáns, még szándékolt prózaiságával is szárnyalóan költői stilisztája Kosztolányi Dezső. A prófétaköltők erkölcsi pátoszával s a mítoszkeresők irracionalizmusával a világosságot vette szembe: a játékos művészet megtestesítője az ő hasonmása: Esti Kornél. Nem véletlenül lett a magyar nyelvművelés legnagyobb hatású írómunkása. Költőként, prózaíróként egyaránt a korszak szikrázó csillagai közé emelkedett.
Kosztolányi Dezső: Számadás
(Részlet
Kellesz te még, vijjogni mint a vércse,
Nem kérdeni, szabad-e, nem szabad,
Sosem kímélni a könnyet se, vért se.
A semmibe rikoltani szavad…
1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja.
Szabadkán született egy nagy kultúrájú értelmiségi családban, édesanyja révén unokatestvére volt a szintén jeles író Csáth Géza. Tizenhat éves korában már versét közölte a Budapesti Napló, 1903-tól a pesti egyetem hallgatója volt. A Négyesy László professzor által vezetett stílusgyakorlatok résztvevőjeként itt kötött barátságot Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Rövid ideig a bécsi egyetemen tanult, majd a Bácskai Hírlap munkatársa lett, 1905-ben otthagyta az egyetemet és a Pesti Naplónak írt cikkeket.
1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között, amelyet a kritika lelkesen üdvözölt, Ady viszont nem, ezért Kosztolányi megírta Az írástudatlanok árulása című, sok vihart kavart pamfletjét. Kosztolányi 1908-tól, a Nyugat indulásától a lap állandó szerzője volt. 1910-ben jelent meg A szegény kisgyermek panaszai című versciklusa, amely igazi sikert hozott számára. Ekkor ismerkedett meg Harmos Ilona színésznővel (akit Görög Ilonának nevezett el), akit feleségül is vett. A házasság nem gátolta a költőt, hogy más nőkkel folytasson szerelmi viszonyt, sőt rendszeresen kereste a pénzért megvásárolható nők kegyeit is.
„A jóság és rosszaság, az irgalom és kegyetlenség (…) furcsa viszonyban állanak egymással. Elválaszthatatlanul együtt működnek, az egyik el se képzelhető a másik nélkül, akárcsak az, hogy valaki, akinek kitűnő a szeme, ne lássa meg egyformán a kéket és vöröset, a pillangót és gilisztát. Ellentétek, az igazi, két ellensarki vég, de mindig természetes kölcsönhatásban vannak.” (Kosztolányi Dezső: Esti már megint jót tesz)
1919-ben az első napokban támogatta a Tanácsköztársaságot, ám a bukás után az Új Nemzedék című lap Pardon rovatába írt vitatható értékű cikkeket. Egy ideig Szabó Dezső oldalán részt vállalt az írószövetség munkájában, de viszonyuk megromlott, Kosztolányi a Nero, a véres költő című regényében Néró alakjában állítólag Szabót írta meg. (A regény német kiadásához Thomas Mann írt előszót, akivel a költő jó kapcsolatban volt.)
A húszas évek a prózaíró Kosztolányi kibontakozásának időszaka, megjelent a húga alakját megidéző Pacsirta, az Aranysárkány, majd az Édes Anna, mindhárom regényből később nagy sikerű film is készült. A tökéletes cselédlány története, aki brutális kegyetlenséggel megöli gazdáit, Kosztolányi utolsó s egyben legnagyobb visszhangot kiváltó regénye. A cselekmény 1919-ben, zűrzavaros korszakban indul, amikor Édes Anna a becsületes, tiszta, dolgos cselédlány Vizy Kornél miniszteri tanácsos házához kerül, s kezdetét veszi kálváriája. Annát folyamatosan zaklatják; a fiatal rokon, Patikárius Jancsi elcsábítja, teherbe ejti, majd elhagyja; a környezetében felbukkanó valamennyi ember – az öreg Moviszter doktor kivételével – érzéketlen, rideg, sőt rosszindulatú vele, mintha nem is élő, érző lény volna. Pokoljárása tovább folytatódik, míg egy éjszakán a konyhakéssel meggyilkolja a házaspárt, „maga sem tudja, hogyan és miért”. Karinthy így méltatja barátja regényét: „Akárhogy forgatom, a mű mindenképpen hibátlan… Tökéletes drámaiság a mesében, mesterien adagolt, lélektani aláfestés, s ami a legfontosabb, valami ingerlő, szinte illatos frissesség a környezetrajzban, emberábrázolásban…”
A prózaírás mellett anyanyelvünk művelésében is jelentős szerepet játszott, legtöbben talán a tíz legszebb magyar szóról szóló összeállítását ismerik.
„Csak hús vagyok”
1930-ban a Kisfaludy Társaság tagjává és a Magyar PEN Club elnökévé választották. Kosztolányi Dezső egyik 1925-ös novellájában bukkant fel először Esti neve; 1929-től nőtt meg az Esti-szövegek száma; s bár 1930-ban fölmerült már a kötetté formálás terve, csak 1933 tavaszán valósult meg. Az Esti Kornél főhőse a szerző alteregója – a művet Babits kedvezőtlenül fogadta, és ez barátságuk megszakadásához vezetett.
És bár maguk a kortársak elismerő szavakkal illették, valójában értetlenül fogadták. Csak a későbbi irodalmi fejlődés ismeretében tárultak fel igazán az Esti Kornél-történetek valódi erényei, korát megelőző műfaji újításai, merész szemléleti nyitásai.
Kosztolányi Dezső 1933 nyarán fedezte fel magán a gégerák tüneteit, egy szilvamag nagyságú daganatot az ínyén, ami később rákká fejlődött. Éveken át küzdött a kór ellen, azonban 1936 augusztusában olyan válságosra fordult az állapota, hogy gégemetszést kellett rajta végrehajtani. A műtétet követően elveszítette hangját, s csak rövid időszakokra tudott megszólalni, akkor is csak suttogva.
Betegség alatt írásainak fontos és sokatmondó jelképe lett „a halál vad aether-szaga”. 1935-ben, ötvenedik születésnapján a Nyugatban köszöntötték kortársai, és megjelent Számadás című kötete. Ekkor ismerkedett meg Radákovich Máriával, élete utolsó nagy szerelmével is. A költőre Radákovich Mária így emlékezett vissza Vargha Balázs hangfelvételén: „Nem tudtam hogyan szólítani. Valószínű azt is megírtam, nem tudtam, hogyan szólítsam. Soha a nevét ki nem mondtam. Szép szerelmünk alatt nem mondtam ki egyetlen egyszer se, hogy Dezső. Soha. Drágám. Vagy mondtam, hogy kedves, vagy valami mást. De soha azt a szót, hogy Dezső, ki nem mondtam. Most is csak úgy beszélek, nem tudom mondani, hogy Dezső. Csak Kosztolányi Dezső…”
Gyógyulását az sem segítette, hogy egész életében hajszolt életet élt, s a sok éjszakázás, a napi többszöri kávé és a rengeteg cigaretta, valamint az újságíró foglalkozással is járó stressz kiválthatta a testi elváltozásokat, és a leépülést. Arany Zsuzsa „most elmondom, mint vesztem el” című könyvében külön kitér arra, hogy a költő halálát végül nem a rák okozta, hanem annak szövődményei. Állapota egyre romlott, több műtéten esett át, 1936 elején Stockholmban is kezelték, de hangját teljesen elvesztette. 1936. november 3-án halt meg Budapesten.
2010-ben Budapesten, a költő egykori Bartók Béla úti lakóházán emléktáblát avattak, a Magyar Nemzeti Bank pedig 5 ezer forint névértékű ezüst emlékpénzt bocsátott ki születésének 125. évfordulója alkalmából.
