Kosztolányi valósággal bálványozta unokaöccsét, aki mintha előre látta volna sorsát…

Csáth Géza már orvos volt, amikor először találkozott Harmos Ilonával, Kosztolányi Dezső feleségével. A fiatalasszony nagyon kedvelte a „páratlan emberséggel” jellemzett Csáthot, aki nagyon korán megjósolta tragikus életét:
„Iszonyú átkunk van nekünk a lelkünkön, nekünk, kikben Brenner-vér csörgedez, s emellett körülölelt a XX. század…” 1904-ben, tizenhét esztendős korában írja ezt Csáth Géza két évvel idősebb unokabátyjának, Kosztolányi Dezsőnek. És ezt is: „És bolondokká leszünk, azokká felebarátom, aminek íme – kétségtelen jeleit van szerencséd engem illetőleg megállapítani…”
Tizennyolc éves korában névjegyeket készíttet magának életében először. „Talán nem halok meg addig, míg ez a 100 db névjegy tart” – mondja öccsének.
Forrás: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem