„Az élet rövid – legjobb tehát az emberekkel (pláne a lányokkal) jóban lenni” – írta a 100 éve tragikus körülmények között meghalt meg Csáth Géza, a novellairodalom újítója, aki az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.
Csáth Géza, író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja, Brenner József néven született egy jómódú szabadkai polgárcsaládban, unokabátyja Kosztolányi Dezső volt. Hegedűművésznek készült, érettségi után a pesti Zeneakadémiára jelentkezett, de elutasították, ekkor iratkozott be az orvostudományi egyetemre. Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak. 1908-tól a Nyugatban is megjelentek novellái, zenei tárgyú cikkei. Első novelláskötete A varázsló kertje címmel jelent meg. 1909-ben lediplomázott, és a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. Itteni élményei szervesen épültek be írásműveibe, az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.
„Egyáltalán, ami csendes, az mind szép. Azokat az embereket, akik halkan beszélnek, szeretem. Kovacsics bácsit, aki mindig ordít, szívemből utálom; azaz utálnám, ha nem tartanám bolondságnak és céltalannak a gyűlöletet. Azt hiszem, hogy aki okos, az nem haragszik semmiért és senkiért! Minek haragudni?… Ha Kovacsics bácsi nálunk van, egy ideig nevetek rajta, azután, mielőtt haragudni kezdenék rá, átmegyek a harmadik szobába.” (Csáth Géza: A varázsló halála)
Csáth 1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, és mikor megerősítették a diagnózist, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. A morfium pusztító szenvedélye lett, amelynek halálos öleléséből soha többé nem tudott megszabadulni, hiába próbálkozott többször elvonókúrával.
„Vészi Margit, a Napló főszerkesztőjének idősebb lánya, így emlékezett vissza 1907 egyik nyári vasárnapjára: „Este zenéltünk. Ady, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza voltak itt. Csáth kedves, finom, szerény ember és szépen hegedül. Zenéről pedig úgy beszél, mint kevesen.” (Szajbély Mihály: Csáth Géza)
1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül vett. Ez az időszak Csáth művészi, orvosi tevékenységének csúcspontja: bemutatták a Janika és a Hamvazószerda című színdarabjait – ez utóbbit saját zenéjével -, megjelent a Délutáni álom novelláskötete, a zenéhez köthető írásaiból válogató Zeneszerző portrék. De nemcsak írt a zenéről, saját szerzeményeket is előadott: Csáth Ady, Kosztolányi és Csokonai verseire szerzett dalai, szólózongora-műve, két hegedűre és zongorára szerzett kompozícióját ma is többször játszák koncerteken. Majd megjelent a hagyományos pszichiátria és pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyve, Az elmebetegségek psychikus mechanismusa, amelyet később Egy elmebeteg nő naplója címmel adtak ki.
„Az az ember, aki másokért fáradozik, dolgozik, altruista. Miért teszi? Azért, mert neki az kellemetlen érzéseket okoz, mert az Én-komplexet gyötörni akarja? Nem. Hanem mert Én-komplexe olyan berendezésű, hogy annak ez nagyobb euphoriát jelent, mint a saját érdekében végzett munka és fáradtság öröme. Vagy nézzük az anyát, akit az árvíz elragadott. Már fuldoklik, de utolsó erejével feltartja a víz fölé gyermekét, önfenntartási komplexét halálosan megsérti, és mégis ezt kellett tennie, mert a fajfenntartási (sexuális) komplex, amelynek a sértetlensége sokkal fontosabb, automatikusan létrehozza ezt a cselekedetet.” (Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója)
Az I. világháború kitörésekor bevonult, de betegsége miatt szabadságolták. Sikertelen gyógykezelés után Földesen vállalt orvosi állást, 1917-ben végleg leszerelték. Regőcén lett körorvos, de fizikai és mentális állapota gyorsan romlott, 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályáról megszökött, hazagyalogolt Regőcére, lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában és azonnal meghalt.
„Mióta az analyzissel behatóan foglalkozom, és minden ízében elemzem az öntudattalan lelki életemet, nincs többé szükség rá, hogy írjak. Pedig az analyzis csak szenvedést hoz, keserű életismeretet és kiábrándulást.
Az írás pedig gyönyört ad és kenyeret!” (Csáth Géza: Napló (1912-1913))
„Csáth Géza életműve mindössze egy évtizednyi időt ölel fel. Alakját s műveit korai halálát követően titokzatos félhomály s a méltatlanul elfeledetteknek kijáró szűk körű, ám lelkes érdeklődés övezte. Ez az érdeklődés az utóbbi években, művei kiadásával, egyre szélesebb körűvé válhatott'” – írja Szajbély Mihály portréjában.
„Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test” – írta róla Illés Endre. Csáth Géza művei alapján Szász János két filmet is rendezett: az Anyagyilkosság című novellából a Wittman fiúkat, az Egy elmebeteg nő naplójából az Ópiumot, mindkettővel több rangos díjat nyert.
