Drámaíró volt és műfordító, szakíró és színháztörténész, színész, rendező és színigazgató. A magyar állandó színház életre hívója, Kótsi Patkó János 250 éve született.
„A szív formálására és a nemzet karakterének jobbítására vagy elrontására is a játékszínnél alkalmasabb eszközt még az emberi elme fel nem talált.”
Kótsi Patkó János színész, színigazgató, a magyar színjátszás úttörője 250 éve, 1763. szeptember 24-én született Derecskén. 1780-ban Sárospatakon, 1781-ben a kolozsvári református kollégiumban tanult, majd rövid katonáskodás után a színjáték mellett kötelezte el magát. Erdélyben éppen akkortájt fogalmazódott meg a magyar nyelvű színjátszás igénye. (a budai Várszínházban 1790-ben játszottak először magyarul, s 1792-től voltak rendszeresen magyar nyelvű előadások.)
1792 októberében került a kolozsvári országgyűlés ülése elé a „magyar nézőjáték előadására egyesült nemes ifjak társulatá”-nak kérvénye, hogy számukra „Erdélyben bárhol előadásokat tartani engedély adassék”.
A királyi főkormányzó megadta a működési engedélyt a Fejér János nevével fémjelzett erdélyi magyar színésztársaságnak, amelybe alapító tagként Kótsi Patkó is belépett. Az Erdélyi Nemes Jádzó Társaság első előadására 1792. december 17-én került sor a kolozsvári Rhédey-házban, a bemutatón egy ismeretlen szerző Titkos ellenkezés vagy Köleséri című darabját adták elő. Az előadáson a társulat vezető színésze, Kótsi Patkó mondta ki az első szót magyarul. Egy évvel később már rendezőként is bemutatkozott; 1793-ban ő állította színpadra az első erdélyi Shakespeare-bemutatót, a Rómeó és Júliát, a következő évben pedig színre vitte a Hamletet. Ő volt az első magyar Hamlet Erdélyben, s visszavonulásáig – csak ő játszotta a dán királyfi szerepét. Tragikus és szentimentális hősöket egyaránt sikerrel alakított. 1814-ben Döbrentei Gábor így számolt be levelében Kazinczy Ferencnek a Hamlet előadásáról: „A múlt héten Hamlet-et adták. Kótsi úgy játszott, hogy a németek között egy sincs, aki oly psychologisch tudná azt a rollt felvenni. Hanem teátrumjok dísztelen, dekorációik rosszak.”
Shakespeare Hamletjének III. felvonás, kilencedik kijövetele, Kazinczy Ferenc fordításában, hogyan hangzott Kótsi Patkó János szájából a nagy monológ?
„HAMLET: Lenni? nem lenni? ez tehát a kérdés. Annak-é nemvesebb lelke, aki a megmérgesedett csillagzatok csapkodásait békével eltűri, vagy annak, aki az ínség seregei ellen felfegyverkezik, s ellenkezve ér véget? – Meghalni – elalunni – semmivel sem töb; s ezzel az elalvással lelkünkgyötrelmeinek s az élet megszámíthatatlan nyomorságainak határt vetni. Oly vég ez, melyet buzgóan kellene óhajtanunk. – Meghalni – elalunni. – Elalunni? – talán álmodni is! – Ez ám a görcs! Mert micsoda álmok jöhetnek majd reánk halál-álmunkban, minekutána már a gázolsából kivergődtünk, ez az, ami bennünket tartóztat. (…)
Az 1794. évi erdélyi országgyűlés is pártfogásába vette a magyar színészetet. Kótsi nagy szorgalommal olvasta a külföldi remekírókat, a színikritikákat, tanult franciául, görögül és angolul, sőt a festésben, rajzolásban és zenében is igyekezett némi ismeretet szerezni. A társaság legműveltebb tagjaként társait is oktatta.
„A színjátszó sokkal fontosabb ember a köz társaságban, mint amilyennek sokan képzelik. Az ő kezében vannak a lélek munkáját ébresztő szerek, melyeket sem törvény, sem a király munkája mozgásba nem hozhat. A hatalmas, a hipokrita, a magát tettető kivonja magát a törvény hatalma alól, de a színjátszóé alól bajosan. Sőt nem is, ha a színjátszó jól játszik… Ezekből nyilván kitetszik az, hogy a szív formálására és a nemzet karakterének jobbítására vagy elrontására a játékszínnél alkamatosabb eszközt még az emberi elme fel nem talált.”
1794-ben színigazgatóvá nevezték ki. A társulaton belüli viszályokban az erdélyi színjátszás mentora, Wesselényi Miklós mindig mellette foglalt állást, megtartotta direktori tisztében, s így Kótsi ízlése, törekvései formálták tizenöt éven át a kolozsvári színtársulat műsorát. Munkájában nagy segítségére volt felesége, Fejér Rozália énekes-színésznő, Fejér János társulatalapító testvére.
1808-ban Kótsi Patkó visszavonult, és magyarfrátai birtokán gazdálkodott, közben egyetemes dráma- és színháztörténetén dolgozott. Művéből csak részletek készültek el és maradtak fenn. Felesége halála után, 1820–1824 között visszatért a kolozsvári társulat élére, 1824-ben lépett utoljára színpadra.
Egyike volt a korai magyar színészet művelt mindeneseinek. Fordított és színpadra alkalmazott, díszleteket is készített és kísérőzenét szerkesztett. Két eredeti darabja és fordításainak zöme elveszett. 1842. február 14-én Kolozsváron halt meg.
Öröksége nem merült feledésbe, a színjátszás elméletéről írott műve a XX. században került elő, 1973-ban adta ki a Kriterion kiadó A Régi és Új Theátrom Históriája és egyéb írások címmel. 2011-ben Darvay Nagy Adrienn színháztörténeti oknyomozó riportot írt Kótsi Patkó János, avagy a Hamlet-kód címmel.
