„A jó emberekben természetes módon megvan a tudás utáni vágyakozás” – írta minden idők egyik legismertebb és legnagyobb polihisztor tudósa, Leonardo da Vinci.
Ötszázhatvan éve, 1452. április 15-én született Leonardo da Vinci firenzei festő, szobrász, építész, író, fizikus, tudós, a reneszánsz ember „őstípusa”, akit kimeríthetetlen kíváncsisága hajtott újabb és újabb felfedezések felé.
Leonardo Messer Piero falusi jegyző és egy Caterina nevű parasztlány törvénytelen fiaként született a Firenze környéki Vinciben, születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero Da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy ’Leonardo, ser Piero fia Vinciből’. Leonardót ötéves koráig édesanyja, majd apja felesége nevelte. Az alkotónak 11 féltestvére volt, egyikük egyébként eljutott Magyarországra, Mátyás király udvarába. Czeizel Endre orvos-genetikus a művész családfáját elemezve említést tett több könyvében is, hogy Leonardo családjában sem korábban, sem a későbbi leszármazottak között „sehol egy festő”.
„A jó emberekben természetes módon megvan a tudás utáni vágyakozás.
Tudom, sokan fogják mondani, hogy ez a mű haszontalan; de ezek azok lesznek, akikről Demetrius azt mondta, hogy éppolyan keveset törődik azzal a széllel, ami beszédkor keletkezik a szájukban, mint azzal, amelyik a hátsó felükön jön ki. Vagyis: emberek, akik csak anyagi javakra vágynak, és nincs bennük semmi vágyakozás a bölcsesség, vagyis a lélek tápláléka és valóban maradandó gazdagsága iránt. Mert ahogyan a lélek értékesebb a testnél, úgy a lélek kincsei értékesebbek a test kincseinél. És ha azt látom, hogy közülük valaki kezébe veszi művemet, gyakran azt kérdezem magamtól: vajon nem úgy tesz-e, mint a majom, amelyik csak az orra elé tartja, vagy nem fogja-e megkérdezni, miféle ennivaló ez.” (Leonardo da Vinci: Válogatott írásai, Önmagáról)
1466-tól Andrea del Verrocchio festőműhelyében dolgozott, s számos területen szerezett jártasságot: elsajátította a festészet, szobrászat, mintázás technikáját, látott fémöntést, bepillantást nyert a kémia rejtelmeibe, gyakorolta a bőrművességet, szőnyegkészítést, sőt zenei ismereteket is szerzett. Egyik első munkája egy Verrocchio-képen való közreműködés volt, s a legenda szerint amikor a mester meglátta tanítványa munkáját, azt annyira tökéletesnek találta, hogy úgy döntött: ő soha többé nem fest.
Minden megfejtésre való titok volt a számára, így a test – legyen állatról, emberről, vagy éppen tárgyról szó – felépítése is. Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.
Vitruvius-tanulmányában így ír: „Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek.”
Leonardo húszévesen saját műhelyt nyitott, s megszülettek első önálló alkotásai, az Arno-völgyi táj vázlatrajza, a Három királyok imádása és a Szent Jeromos. 1478-ban őt bízták meg a városháza, a Palazzo Vecchio Szent Bernát-kápolnájában az oltárkép elkészítésével, 1481-ben a San Donato-templom főoltárképének megfestésével, de egyik művét sem fejezte be, csak vázlatokat készített. Leonardo a festés mellett tervet készített az Arno folyó szabályozására, csatornák építésére, hadigépeket, ostromlétrákat rajzolt, szélmalomkereket tervezett hadi célokra.
1482-ben a város ura, Lorenzo de Medici a két város közti béke megerősítésére Milánóba küldte a Mórnak is nevezett Lodovico Sforzához. Leonardo Milánóban festette a Sziklás Madonna című oltárképet és a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumába az Utolsó vacsorát. A szekko technikával készült falikép azt a drámai pillanatot örökíti meg, amikor Júdás árulására fény derül. Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Júdást nem ruházza fel attribútummal, s alakját beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen. Vasari így írt a freskóról: „…mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.”.
A milánói udvarban Leonardo elmélyült a katonai és műszaki tudományokban, az építészet, a folyadékok mechanikája, a ballisztika, az optika kérdéseit kutatta. Leonardo a kor ízléséhez mérten is szép ember volt és erős, minden érdekelte, kísérletező-kutató elme volt, s jellemzően nem fejezte be műveit. Érdekesség, hogy Leonardo a képein a kis Jézus anyját, Szűz Máriát soha sem egyedül ábrázolja. Ez visszavezethető arra, hogy neki is két anyja volt.
Tizenhat évig dolgozott Francesco Sforza lovas szobrán, a tervek készítése közben született többek között híres ábrázolása az emberi test tökéletes arányairól, a körbe és négyzetbe írt emberről. A művész a munkát rá jellemző módon soha nem fejezte be, csak egy hét méter magas agyag modellel készült el. A szoborra szánt bronzból a fejedelem végül ágyút öntetett, az agyagmodellt a Milánót elfoglaló XII. Lajos francia király íjászai céllövészetre használták, így megsemmisült.
„A butaság megóv a szégyentől, csakúgy, mint az arcátlanság a szegénységtől.” (Leonardo da Vinci, Válogatott írásai, Aforizmák)
Leonardo a következő időszakban megfordult Mantovában, Velencében, Firenzében, majd 1500-ban Cesare Borgia szolgálatába állt mint mérnök és katonai építész. Tökéletesítette a szárazföldi és hajókra szerelhető fegyvereket, megnövelte a mozsárágyúk tüzelőerejét, új csúcsíves lövedékeket, gránátokat, ágyúkat, kőhajítókat tervezett.
VIII. Károly francia király itáliai betörése után visszatért Firenzébe, ahol megkapta élete legnagyobb megbízatását: a Palazzo Vecchióban a firenzei győzelemmel végződött Anghiari csatát kellett megörökítenie a tanácsterem falán. A terem másik felén a Cascinai csata megfestésére Michelangelót kérték fel, de egyik zseni sem készült el a munkával.
Leonardo ekkor festette legismertebb művét – és talán a világ egyik legismertebb festményét -, a Mona Lisát (más nevén La Gioconda). Mona Lisa talányos mosolya egész irodalmat teremtett, Leonardo a képbe belesűrítette mindazt, amit összegyűjtött önmagában, s művészileg ki akart fejezni.
A világ leghíresebb festménye figyelemfelhívó abban a tekintetben is, hogy a géniusz „nemi orientációs eltéréséről” mind a mai napig értekezések zajlanak, erre Czeizel Endre öt erős érvet sorakoztat fel: Leonardo híres, Mona Lisa című festményét, amiről – a művészettörténészek egységes véleménye szerint is – teljesen hiányzik az erotika, s Keresztelő Szent Jánost ábrázoló képét, amelyről az sugárzik: jó lenne, ha a két nem együtt lenne, egyfajta hermafrodita.
„A természet telve van olyan igazságokkal, amelyek még sohasem jelentek meg tapasztalatható formában.”
„A természet minden természetes folyamatot a lehetséges legrövidebb módon és idő alatt hoz létre” (Leonardo da Vinci: Válogatott írások, Aforizmák)
Ezzel le is zárult nagy alkotásainak korszaka. Életének hátralevő részét a nyugtalan vándorlás és egy utolsó nekilendülés jellemezte a tudomány, elsősorban az anatómiai kutatások területén. A francia király, XII. Lajos szolgálatába lépett mint udvari festő és építész. A király nagylelkűen támogatta és Ambois-ban külön rezidenciát bocsátott rendelkezésére. Leonardo életének utolsó három évében csak tanítványa, Francesco Melzi maradt mellette, aki megmentette Leonardo életművét a pusztulástól. A reneszánsz egyik legnagyobb lángelméje magányosan halt meg 1519. május 2-án.
