90 éve, 1936. június 18-án hunyt el Makszim Gorkij, az orosz irodalom egyik legnagyobb alakja. A nyomorból indult író élete tele volt fordulatokkal: hajósinasból lett ünnepelt szerző, forradalmárok barátja, majd a szovjet rendszer egyik legismertebb kulturális alakja. De ki volt valójában az Anya és a Gyermekkor szerzője?
„A cipészinasból világhírű író lett – Makszim Gorkij életeSzeressétek a könyvet, a tudás forrását; csak a tudás a megmentő, csak az tehet benneteket lélekben erős, becsületes, értelmes emberré, aki őszintén tudja szeretni az Embert, becsülni a munkáját és szívből gyönyörködni szüntelen és magasztos munkájának pompás gyümölcseiben.” (Makszim Gorkij: Ahogy én tanultam)
Makszim Gorkijt ötször jelölték irodalmi Nobel-díjra. Művei nem csupán történelmi dokumentumok. Mielőtt íróként sikereket ért el, sokat utazott az Orosz Birodalomban, gyakran váltogatva munkahelyét, olyan tapasztalatokkal, amelyek később befolyásolták írásait. Regényeiben és elbeszéléseiben az emberi méltóság, a szegénység, a remény és a szabadság kérdései jelennek meg olyan erővel, amely ma is megszólítja az olvasót.
Aki szinte iskolába sem járt
Makszim Gorkij, eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov, 1868. március 28-án született Nyizsnyij Novgorodban. Gyermekkorát tragédiák árnyékolták be: korán elveszítette szüleit, így nagyapja nevelte, egy imakönyvből tanította meg olvasni. Az egykor kelmefestő műhelyt vezető nagyapa a családot a város peremére költöztette, ahol a társadalom kitaszítottjai között éltek. Ennek a kemény és nélkülözésekkel teli életnek az emléke egész életében elkísérte Gorkijt.
Édesanyja világi témájú könyveket olvasott vele. 1877 elején, közel kilencévesen kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, de a család szegénysége miatt alig néhány hónap után, tízéves korában kénytelen volt abbahagyni az iskolát, és dolgoznia kellett. Gorkij egész életében tudatában volt annak, hogy nem részesült rendszeres, magasabb szintű oktatásban.
Édesanyja mindössze 35 évesen tüdővészben meghalt. Gorkij nem maradhatott nagyapjánál, el kellett hagynia a házat. A tudásvágy egész életében elkísérte. Hajósinasként szolgált, amikor egy szakács megtanította írni és olvasni. Ettől kezdve mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került – a könyvek jelentették számára a menekülést és a felemelkedés lehetőségét.
Írói álnevét sem véletlenül választotta. A „Gorkij” szó oroszul annyit jelent: keserű.
Amikor 1892-ben megjelent első elbeszélése, a Makar Csudra, ezt a nevet használta, hogy kifejezze saját sorsának és hősei életének fájdalmát, nélkülözéseit. Az álnév hamarosan fogalommá vált az orosz irodalomban.
Az egyszerű emberek írója
Fiatal éveiben hosszú ideig vándorolt Oroszországban, alkalmi munkákból élt, és közelről ismerte meg a társadalom peremére szorult emberek világát. A Volga menti vándorlásai során Gorkij közelről ismerte meg a munkások, hajósok és kétkezi emberek mindennapjait. Szemtanúja volt a kor társadalmi nyomorúságának, többek között a városokban elterjedt gyermekprostitúciónak is. Az elesettek, kiszolgáltatottak és megalázottak sorsa mély nyomot hagyott benne, ezért műveiben különös érzékenységgel ábrázolta a társadalom peremére szorult embereket. A bántalmazott és erőszakot elszenvedett nők történetei írásainak legmegrendítőbb és legemberibb jelenetei közé tartoznak.
Eközben a könyvek világa egyre nagyobb hatással volt rá. Gyakran titokban, éjszakánként olvasott, amikor a napi munka már véget ért. Rajongott Lord Byron szabadságeszményéért és lázadó szellemiségéért, de a legnagyobb hatást Charles Dickens gyakorolta rá. Dickens műveiben azt a mély emberséget és együttérzést találta meg, amelyet később saját írói világában is igyekezett megjeleníteni.
A kilátástalanság egyszer odáig sodorta, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Tizenkilenc évesen mellbe lőtte magát, ám a golyó elkerülte a szívét. Bár túlélte, tüdeje soha többé nem gyógyult meg teljesen. Ez a sérülés későbbi egészségi problémáinak egyik forrása lett.
Gorkij műveinek középpontjában szinte mindig a kiszolgáltatott emberek álltak: csavargók, munkások, szegények és társadalmi kívülállók.
„Mindenben, amit az ember tett és tesz, minden dologban benne van a lelke, ám ebből a tiszta és nemes lélekből legtöbbet a tudomány és művészet rejt magában; legékesebben és érthetőbben pedig: a könyvekben beszél.” (Makszim Gorkij: Ahogy én tanultam)
Korai sikerei közé tartozott a Cselkas című novella, majd a Foma Gorgyejev. Színművei, a Kispolgárok és az Éjjeli menedékhely ma is az orosz drámairodalom klasszikusai közé tartoznak.
Legismertebb regénye talán az Anya, amely a 20. század egyik legtöbbet olvasott társadalmi regénye lett. Magyarországon generációk ismerték meg műveit, köztük az Életem önéletrajzi trilógiáját, az Artamonovok című családregényt vagy a monumentális Klim Szamgin élete című regényfolyamot.
Lenin barátja volt, mégis vitázott vele
Gorkij közel állt az orosz forradalmi mozgalomhoz, támogatta a társadalmi változásokat, ugyanakkor soha nem volt kritikátlan híve a hatalomnak.
Jó kapcsolatot ápolt Leninnel, de számos kérdésben nyíltan vitatkozott vele. Az 1917-es forradalom után többször bírálta a bolsevik vezetés kemény módszereit és a szellemi szabadság korlátozását. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy jelentős szerepet vállaljon az orosz kulturális élet szervezésében.
Beteg tüdeje miatt többször hosszabb időre elhagyta Oroszországot. Az olaszországi Capri szigetén éveket töltött, és itt született meg több jelentős műve is.
„Szeressétek a könyvet, a tudás forrását; csak a tudás a megmentő, csak az tehet benneteket lélekben erős, becsületes, értelmes emberré, aki őszintén tudja szeretni az Embert, becsülni a munkáját és szívből gyönyörködni szüntelen és magasztos munkájának pompás gyümölcseiben.” (Makszim Gorkij: Ahogy én tanultam)
A mediterrán környezet, a tengerpart és a viszonylagos nyugalom termékeny alkotói időszakot hozott számára. Ekkor írta többek között az *Anya* című regényt, amely világsikert aratott.
Rejtély övezi a halálát
Gorkij 1931-ben végleg visszatért a Szovjetunióba. A rendszer ünnepelt íróként kezelte: városokat, utcákat és intézményeket neveztek el róla, 1934-ben pedig a Szovjet Írószövetség első elnöke lett.
1936. június 18-án halt meg Moszkva közelében. Hivatalosan betegség végzett vele, ám halálának körülményei azóta is viták tárgyát képezik. Több történész szerint nem zárható ki, hogy a sztálini terrorgépezetnek is szerepe lehetett az író utolsó napjaiban.
A Gyermekkor, az Életem, az Anya vagy az Éjjeli menedékhely ma is jó belépőt jelentenek egy olyan író világába, aki saját életének nehézségeiből teremtett maradandó irodalmat.
