265 éve, 1757. augusztus 6-án halt meg Mányoki Ádám, a legkiemelkedőbb magyar barokk portréfestő. Korának legjelentősebb magyar festőjének virtuóz lazúr-technikáját, ecsetnyom nélküli felületet adó „finomfestését” sokáig nem ismertük. Portréi árulkodnak: Mányoki fénykezelése, a sötét tónusokban gazdag környezet és a megvilágított arc festői ellentéte.
Mányoki Ádám 1673-ban született Szokolyán Sáros vármegyében. Komáromba költöztek, ám ott rossz viszonyok között éltek, négy lány és egy fiú testvére volt. Mányoki Ádámot Dölfer német tábornokra bízták, ki örökbe fogadta és megígérte, hogy kitaníttatja őtet. Hamburgban tanult festészetet, de hatott rá a francia arcképfestészet is. 1703-től a porosz udvar számára dolgozott Berlinben, ahol Frigyes Vilmos trónörököstől kapott megbízásokat.
Mányoki már ismert és megbecsült festő volt, amikor 1707-ben elfogadta az akkor Berlinben tartózkodó Rákócziné (II. Rákóczi Ferenc felesége, Sarolta Amália, a hessen-rheinfelsi uralkodó gróf leánya) felkérését, hogy legyen a fejedelem udvari festője 900 rajnai forint évi járandóság fejében.űó
Mányokitól csupán két önarcképet ismerünk: egy fiatalkori, lavírozott rajzot 1693-ból, valamint a félalakos képmását, amely már az érett művészt örökíti meg. Megnyerően magabiztos mesterember-portréján munka közben ábrázolja magát, kezében palettával és ecsetekkel, mellén szétnyíló, feltűrt ujjú ingben. Arcának felső részére – Rembrandt óta népszerű önarcképi megoldásként – melegbarna árnyékot vet a felhajló szélű puha bársonykalap. A meleg színű, vörösesbarna félárnyékok, a reflexfényekkel modellált, homályban tartott szemkörnyék tónusgazdagsága Mányoki máskor aprólékos ecsetkezelésű, szinte rajzi igényű részletformálásához képest itt merőben új, oldottabb festőiséget képvisel.
Azonban a közvélemény leginkább II. Rákóczi Ferenc fejedelemről 1708-ban készült parádés, ám hiteles portréját ismeri, amelyet ma a Szépművészeti Múzeumban őriznek.
„A képmás nemcsak a magyar barokk portréfestészet legszebb alkotása, de a festő oeuvre-jének is kiemelkedő darabja – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria művei c. kötetben. – Mányokinak e műve a fejedelem büszke egyéniségének, előkelő megjelenésének és nemes méltóságának legjobb megörökítője.
Az erdélyi fejedelmi családból származó Rákóczi a bécsi udvar körültekintő felügyelete alatt korszerű jezsuita nevelésben részesült. Neuhaus és Prága jezsuita iskoláiban megalapozott műveltségét főként ízlésének finomítása és művészi igényessége szempontjából itáliai útja tette teljessé, amelynek során hosszan időzött több jelentős városban. A szolgálatba állott Mányoki Ádám tevékenységétől nemcsak az európai fejedelemi udvarok művészi színvonalát elérő saját udvari művészetet, de politikai törekvéseinek képzőművészeti propagálását is remélte. E meggondolások vezették, amikor udvari festőjét 1709-ben hollandiai tanulmányútra küldte.
Mányokinak Rákócziról készült képmása e holland tanulmányút tapasztalatainak összegzése. A kép a függetlenségi harc elbukása miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdanskban készült. Mányoki a fejedelmet elöl hímzett díszes magyar öltözékben állítja elénk. Hajának, prémes kucsmájának sötétjéből övezett arcára erős fénysugár vetül, amely nemcsak vonásainak érzékeny megörökítését segíti, de Mányoki jellemábrázoló erejének legjavát is feltárja. Jól megfigyelhető, hogy a holland portréfestészet tanulmányozása hozzásegítette a festőt az egységes fény- és tónushatás érvényesítéséhez, lélekrajz és annak festői megoldását támogató mérsékelt ünnepélyesség képi egyensúlyához. Az uralkodói reprezentáció a bujdosó fejedelem arcképében csak rejtve, finom utalásokkal érvényesül. Palást módjára hátára vetett, elöl magyar ötvösművű mentekötő lánccal összekapcsolt bíborszínű dolmányát uralkodói hermelin béleli. Nyakában az aranygyapjas rendet viseli, amelyet 1709-ben kapott meg.”
Emellett fejedelmek, főurak és gazdag kereskedők egész sorának portréját alkotta meg.
A legkiemelkedőbbek egész alakos festményei I. Frigyes Vilmos porosz királyról, Mária Teréziáról, II. Ágost lengyel királyról, lengyel és szász főurakról, grófnőkről, hercegnőkről. Megfestette Rákóczi fejedelem felesége, Ráday Pál és felesége, Podmaniczky János és családja, Bercsényi és más magyar főrangúak portréját is.
Rákóczi Ferenc még franciaországi emigrációba vonulása előtt II. (Erős) Ágost lengyel király és szász választófejedelem figyelmébe ajánlotta, így rövidesen szász udvari festő lett, Berlinben, Drezdában, Varsóban és Dessauban dolgozott az uralkodó szolgálatában. Mányoki jól fizető állásában kölcsönökkel segítette a Rákóczi-szabadságharc elszegényedett bujdosóit, Vay Ádámot és Beniczky Gáspárt.
Életének hátralevő részét Drezdában töltötte, utolsó képein udvari előkelőségeket és az udvar ünnepelt szépségeit, polgárokat és gyermekeket ábrázolt.
Stílusa hosszú pályafutása során alig változott, arcképeit alapos mesterségbeli tudás, tárgyilagos jellemzőkészség és gazdag színhatás jellemzi.
Mányoki nyolcvanöt éves korában, 1757. augusztus 6-án halt meg Drezdában, itt helyezték örök nyugalomra. Mivel legtöbb munkája német területen született, műveinek túlnyomó része is külföldi gyűjteményekben található, így a drezdai képtárban, a Berlin-Potsdami gyűjteményben, lipcsei, dessaui, müncheni képtárakban, lengyel és szlovák múzeumokban. Hazai gyűjteményekben és magánszemélyek tulajdonában festményeinek csak töredéke lelhető fel, egy festménye viszont hatalmas népszerűségre tett szert: a valaha létezett ötvenforintos bankjegyet az ő Rákóczi-portréja díszítette.
