Mányoki Ádám, a legkiemelkedőbb magyar barokk portréfestő nemcsak II. Rákóczi Ferencet örökítette meg, de a porosz udvar tagjait és híres szépségeit is megfestette.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem parádés portréja, no meg a festő hetyke önarcképe. Ez az a két festmény, amelyet Mányoki Ádám életművéből ismer a közvélemény. Pedig hosszan sorolhatnánk további főrangok, fejedelmek, főurak, gazdag kereskedők portrégalériáját. Igaz, ezek nem magyarországi működése alatt készültek.
Az udvari festő
Mányoki csupán néhány évig dolgozott Magyarországon. A 345 éve, 1673-ban (pontos dátum nem ismert) született Mányoki Ádám működésének helyszínei németországi, holland és lengyel városok. Berlinben 1703-ban telepedett le, ahol Frigyes Vilmos trónörököstől kapott megbízásokat. Innen hívta 1707-ben Magyarországra Rákóczi Ferenc felesége, hogy legyen a fejedelem udvari festője. Az is maradt egészen 1712-ig.
II. Rákóczi Ferenc még franciaországi emigrációba vonulása előtt II. (Erős) Ágost lengyel király és szász választófejedelem figyelmébe ajánlotta a festőt, aki rövidesen szász udvari festő lett. – Berlinben, Drezdában, Varsóban és Dessauban dolgozott az uralkodó szolgálatában. Másodszor – 1724-ben – azért jött Magyarországra, hogy visszaszerezve családi birtokait, végleg itt telepedjen le. A birtokszerzés nem járt sikerrel, ezért visszatért német földre. Udvari festői címét hosszas kérvényezés után már az új uralkodótól, III. Ágosttól kapta vissza. Nyolcvanöt éves korában halt meg Drezdában, s itt van eltemetve is.
„Mányoki az udvari, a szó szoros értelmében vett királyi festészet korában élt, mely alakjait emberi isteneknek törekedett ábrázolni – olvasható Lázár Béla 1933-ban írt kötetének ajánlójában. – Ezeknek a királyoknak, nemeseknek, nagy maitresseknek, udvari dámáknak egyéb vágyuk sem volt, mint hogy az emberi élet fölött álló, gondtalan, büszke, hatalmas lényeknek látszhassanak, akikhez a hétköznap gondjai távolról sem érnek fel.
Az udvar teatrális és erősen érzéki világba került a nógrádmegyei Szokolya kálvinista prédikátorának fia, Mányoki Ádám könnyen alkalmazkodó, sőt egy kissé feminin természet volt, aki a korabeli nagy udvari festészetnek követelményeit gyorsan el tudta sajátítani. De amit ebben a stílusban alkotott, nem ér fel az akkori vezető francia mesterek kavargó pompájához, aminthogy a drezdai udvar sem érte utol a francia királyok hatalmasabb világát. De volt Mányoki művészetének egy értékesebb oldala is: a művésznek kétségtelen érzéke volt az ábrázoltak egyénisége iránt.”
A Magyar Nemzet Galéria megfogalmazása szerint Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferenc fejedelemről készített arcképe a magyar barokk portréfestészet emblematikus alkotása, és egyben a festő életművének kiemelkedő darabja. A főképp külföldön, Berlinben, Varsóban és Drezdában dolgozó festő 1707 és 1712 között állt Rákóczi szolgálatában. Az itt bemutatott portré 1712-ben készült Gdańskban. A Rákóczi-szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült fejedelem e méltóságteljes, ugyanakkor bensőséges hangulatú arcképen magyar nemesi viseletben jelenik meg, fejedelmi rangjának kellékei nélkül. Nyakában az 1708-ban elnyert Aranygyapjas-rendjelet viseli, amelyet csak 1712-ben kapott kézhez. A sötét környezetből az arcra erős fénysugár vetül, amely megmutatja a festő kiváló és érzékeny jellemábrázoló tehetségét. A kép feltehetőleg Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelemnek készült, és Rákóczi ajándékaként jutott Drezdába. Magyar múzeumi tulajdonba 1925-ben került Nemes Marcell műgyűjtő ajándékaként.
Az ismert és hiteles Rákóczi portré mellett készített további arcképeket, egész alakos festményeket: I. Frigyes Vilmosról, a gyermek Mária Teréziáról, II. Ágostról, lengyel és szász főurakról, grófnőkről, hercegnőkről. Rákóczi fejedelem feleségének, Ráday Pálnak és feleségének, Podmaniczky Jánosnak és családjának, s más magyar főrangoknak az ábrázolásaival is gazdagította Európa képzőművészetét.
Mányoki Ádám a magyarországi barokk művészet legjelentősebb mestereinek egyike. Mányoki legtöbb munkája német területen született, műveinek 95 százaléka is külföldi gyűjteményekben található. Legjelentősebb munkái életpályájának szereplőit, helyszíneit és korszakait is megjelenítik és bemutatják, végignézve műveit, felidézhetjük, milyen kultúrákból merített, milyen környezetben dolgozott, honnan szerezte művészi invencióit, témáit.
A korabeli európai művészeti központokban működő festők, rézmetszők, a barokk-kori Drezda, Varsó, Berlin, Lipcse, Bécs világa éppúgy részese volt művészetének, mint az udvari élet szereplői, eseményei.
