Marion Dönhoff német írónő, újságíró, publicista, a német politikai újságírás „nagyasszonya” 105 éve, 1909. december 2-án született.
Egy tehetős német nemesi család kelet-poroszországi birtokán, Friedrichsteinben látta meg a napvilágot. Fiatal grófnőként nem érte be a hagyományos női perspektívával: közgazdaságtant tanult az egyetemen, majd doktorátusi fokozatot szerzett. A náci diktatúra idején tagja volt annak a csoportnak, amely 1944. július 20-án sikertelen merényletet kísérelt meg Adolf Hitler ellen.
A szovjet csapatok előrenyomulása, az 1945 januári offenzíva idején lóháton menekült Kelet-Poroszországból a birodalom nyugati részébe. Újságírói pályafutását az 1946-ban alapított hamburgi hetilap, a Die Zeit szerkesztőségében kezdte. Előbb munkatárs, majd rovatvezető volt, az 1960-as években főszerkesztővé nevezték ki.
A tizenkét évi náci diktatúra megérlelte benne azt a felismerést, hogy Németországnak meg kell békélnie keleti szomszédjaival: Lengyelországgal és a Szovjetunióval. Fenntartások nélkül támogatta Willy Brandt kormányának keleti politikáját, bár jól tudta, hogy az egykori német területekről (Kelet-Poroszország, Szilézia, Pomeránia) való lemondás egyet jelent szülőföldjének elveszítésével.
Józanságát, szakértelmét, politikai éleslátását nyugati és keleti politikusok egyaránt nagyra becsülték. Nemcsak a bonni kancellári hivatalban és a külügyminisztériumban volt gyakori vendég, hanem Varsóban és Moszkvában is. A szomszédos népekkel való kiegyezést célzó erőfeszítéseit elismerve a német könyvkiadók és könyvkereskedők szövetsége 1971-ben Békedíjjal tüntette ki.
Hosszú életében több mint húsz könyvet írt, de nagy szerelme az újságírás maradt. Szinte halála napjáig kivette a részét a tekintélyes liberális hetilap, a Die Zeit szerkesztéséből. A hamburgi szerkesztőségben együtt dolgozott régi barátjával, Helmut Schmidt egykori szociáldemokrata kancellárral, aki a nyolcvanas évek óta szintén kiadója és szerkesztője volt a hetilapnak.
A 90. születésnapja alkalmából forgatott portréfilmben kijelentette: ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna. „Talán belátóbbnak kellene lennem, és megjavulnom, de legalábbis elképzelnem, mit tudnék jobban csinálni. Belőlem azonban hiányzik ez a képesség” – mondta az NDR televízió munkatársának.
2002. március 11-én halt meg. Szellemi örökségének életben tartásáért a lap díjat alapított. A Die Zeit olvasói javasolják a díjazandó személyeket. 2013-ban Daniel Barenboim világhírű zongoraművész és karmester kapta a Die Zeit Marion Dönhoff-fődíját, a Közel-Keleten zajló konfliktusok békés rendezéséért, a szemben álló felek közti párbeszéd előmozdításáért folytatott tevékenységéért.