Karl Ove Knausgård, napjaink egyik legizgalmasabb kortárs szerzője hatkötetes önéletrajzi regényfolyamában azt fogalmazta meg, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy férfinak a 21. században. Olyan kíméletlenül őszintén, ahogy előtte kevesen merték.
Karl Ove Knausgård 1968-ban született Oslóban. Első regénye, a Világon kívül (Uteavverden) harmincéves korában jelent meg, és elnyerte a norvég kritikusok díját. Második regénye, az Idő mindenre (En tid for alt, 2004) angyalok és emberek sorsdöntő találkozásait meséli el az Édenkerttől napjainkig.
Knausgårdot kritikusai ellenállhatatlan ereje, sokoldalúsága, gazdagsága és megrázó jellegűnek tartják és példanélküli egzisztenciális irodalmi élményként méltatják. A nemzetközi elismerést a 2009–2011 között íródott Harcom (Min kamp) hat részből álló önéletrajzi regénysorozat hozta meg számára, amelynek első három kötete Halál, Szerelem és Játék címmel a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. A sorozat negyedik, Élet című kötete idén tavasszal lesz már olvasható magyarul is. Knausgård hazájában, Norvégiában több mint félmillió példányban fogyott, és több mint húsz nyelvre lefordították. Az egyes kötetek a különböző nyelveken önálló címet kaptak, a magyar kiadásban az első rész Halál, a második Szerelem, a harmadik pedig Játék címmel jelent meg, a negyedik rész, az Élet a 2019-es Könyvfesztiválra érkezik Knausgård magyarországi kiadója, a Magvető gondozásában. A sorozat 5. kötete Álmok címmel 2020-ban készül el, a sorozat a Harcokkal zárul 2021-ben.
Karl Ove Knausgård 2008. február 27-én, kicsivel éjjel fél 12 előtt kezdte el papírra vetni a Harcom sorozatot, amelyben a lehető legaprólékosabban próbálja rekonstruálni azt az embert, aki negyvenéves kora előtt volt. Prózájában elmosódik a határ az élet és a művészet között, egy második házasságában élő, többgyerekes családapa banális hétköznapjai mellett megférnek a filozófiáról, képzőművészetről, hatalomról szóló értekezések. Írás közben kizárólag az elbeszélői szabadságot tartotta fontosnak, ezzel pedig nemcsak a saját titkait és szégyenét tárta az olvasók elé, de a tágabb családját is magára haragította. Anti-irodalom, etikátlan júdásirodalom, a férfiszégyen emlékműve – írták a kritikusok a sorozatról, amely megújította és a 2010-es évek egyik meghatározó irodalmi trendjévé avatta az autofikciót.
A Halál& – Petrikovics Edit fordításában – című kötetben a szerző saját gyermekkorát és apja életét írja le, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A Halál önéletrajz és regény, filozófiai kísérlet és irodalmi botrány. Valaki más életéről olvasva saját létezésünk titkaira és tabuira pillantunk rá. A Harcom nem csupán feszegeti a műfaj határait, új területeket fedez fel az irodalom és az olvasók számára. A sorozat további darabjaiban az élet és az álom témáját dolgozza fel a szerző.
„Az utóbbi években felerősödött bennem az érzés, hogy a világ kicsi, és én teljes mértékben átlátom, holott az eszem azt mondta, hogy valójában épp fordítva van a dolog; a világ mérhetetlen és beláthatatlan, az események száma végtelen, a jelen pedig egy nyitott ajtó, melyet a történelem szele csapkod. Én azonban nem így éreztem. Nekem úgy tűnt, hogy a világot végérvényesen feltárták és feltérképezték, már nem képes előre nem látható irányokba elmozdulni, már semmi új vagy meglepő nem történhet. Értettem magamat, értettem a közvetlen környezetemet, értettem a körülöttem lévő társadalmat, és ha olyan jelenséggel találkoztam, amely nem volt tiszta előttem, tudtam, mit kell tennem, hogy megfejtsem a titkát.” (Karl Ove Knausgård: Halál – Harcom 1.)
A Szerelem lapjain – Petrikovics Edit fordításában – folytatódik Karl Ove Knausgård küzdelmekkel teli életének története. A Szerelem című második kötetben a személyes érzelmek felfedezése felé irányítja az olvasót a szerző. Olyan kérdéseket vet fel, mint pl. hogyan lehet alkotni a családi boldogság mellett, amikor a mindennapokat a babakocsizások és a szülői értekezletek tagolják? Knausgard most is a problémák mélyére néz: mit jelenthet a férfiszerep napjainkban? Mi az erő, és mi a gyengédség? Miképpen viszonyul egymáshoz a szabadság és a boldogság?
„Mozgalmas ez a nyár, és még nem ért véget. Június 26-án elkészültem a regény első részével, Vanja és Heidi pedig azóta, vagyis több mint egy hónapja nem jár óvodába, ami érezhetően felpörgette a hétköznapjainkat. Sosem értettem, miért járnak az emberek nyaralni, sosem éreztem szükségét, szívesebben dolgoztam volna. De ha kell, hát kell. Az első hetet valójában a telkünkön akartuk tölteni, amelyet Linda kérésére vásároltunk tavaly ősszel, részben írásra alkalmas helynek, részben hétvégi háznak szánva, de három nap után feladtuk, és visszamentünk a városba. Nem valami jó ötlet három kisgyerek és két felnőtt egy ilyen szűk területen, mindenfelől emberekkel körülvéve, ahol a gyomláláson és a fűnyíráson kívül semmi mást nem lehet csinálni, különösen, ha már korábban sem volt túl jó a hangulat. Többször is hangosan veszekedtünk…” (Karl Ove Knausgård: Szerelem – Harcom 2.)
A Harcom Játék című harmadik részében – Patat Bence fordításában – a gyerekkorába kalauzol Karl Ove Knausgård. Ezúttal nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a kisgyerek meséli el, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét fájdalmas, felejthetetlen és kikerülhetetlen állomásait, testieket és lelkieket egyaránt. A regény központi figurája a Halálban megismert zsarnoki apa, akivel Knausgård végigbújócskázza az egész gyerekkorát, ám bárhová is rejtőzzön előle a házban vagy a szigeten, a férfi haragja mindenhol megtalálja.
„Lövések: talán vadászok járnak arrafelé? Néhány száz méter után az ösvény ellaposodott. A beljebb növő, méretes fenyők sűrű sorainak mély, zöldesfekete árnyékában futott. Talán százméternyire megpillantottunk egy aszfaltozott utat, és megálltunk, mivel a lövések ekkor határozottabban hallatszottak, és balról érkeztek. Bementünk a fák közé, az áfonyabokrok és a moha puha szőnyegén, egy lankás emelkedőn, és talán húsz méterrel előttünk hatalmas, csupasz tisztás terült el, tele szeméttel, sütötte a nap.
Szemétlerakó!
Szemétlerakó az erdőben!” (Karl Ove Knausgård: Játék – Harcom 3.)
A Harcom sorozat negyedik része közelkép a kamaszkor vágyairól és szenvedéseiről, szégyenről, megaláztatásról és kontrollálhatatlan érzelmekről. Az Élet című részben – Patat Bence fordításában – a tizennyolc éves Karl Ove Knausgård az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely Hafjordban is kísérti.
„– Sziasztok – mondtam. – A nevem Karl Ove Knausgård, Kristiansandból jöttem, és idén én leszek az osztályfőnökötök. Arra gondoltam, kezdhetnénk egy kis névsorolvasással. Itt van a listámon a nevetek, de nem tudom, ki kicsoda.
Miközben beszéltem, összesandítottak, két lány kuncogott is egy kicsit. Az a figyelem, amivel körülvettek, nem tűnt veszélyesnek, sőt kénytelen voltam megállapítani, hogy gyerekes. Hiszen gyerekek még.” (Karl Ove Knausgård: Játék – Élet – Harcom 4.)
A regényfolyamot, amelyet Knausgard negyvenévesen kezdett el írni, eddig huszonkét nyelvre fordították le. Az oslói Oktober Kiadó tájékoztatása szerint az életrajzi sorozat 2010-ben eladási rekordokat döntött Norvégiában.
Bár Knausgård a Harcomban szinte mindent elmesélt az életéről, a New York Timesnak adott interjújában bevallotta, hogy Krasznahorkai Lászlóval íratná meg élete történetét, akit az egyik legeredetibb kortárs írónak tart.
„És annyira boldog vagyok, hogy már nem vagyok író többé” – hangzik a sorozat legutolsó mondata, ám Knausgård nem tartotta magát a saját tervéhez, és a hatodik rész óta számos könyvet publikált. Köztük az Otthon és idegenben (Hjemme-Borte, 2014) című rendhagyó focikönyvet, amelyben barátjával, Fredrik Ekelunddal leveleznek a játékról, olyan nagyszabású témákat érintve, mint a halál, a politika vagy az osztálykülönbségek, és a négy részből álló Évszakokat (Årstid encyklopedien: Om våren, Om sommeren, Om høsten, Om vinteren, 2015–2016), amelyben arra tett kísérletet, hogy bemutassa a világot legkisebb lányának, aki a sorozat írásának idején még meg sem született.
A Min Kamp-regények különböző nyelvekre történő fordítása jelenleg is folyik – írják a Magvető oldalán. A regényciklus néhány része már megjelent Dániában, Svédországban, Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, valamint több más országban is, jelentős kritikai elismerést váltva ki. Az első angol nyelven megjelenő Min Kamp-könyvekről a New York Times munkatársa, James Wood írt kimerítő és nagyrészt pozitív kritikát: „Van valami ellenállhatatlan erő a műben; még amikor untam, akkor sem tudtam letenni.” Leland de la Durantaye a New York Timesban a második kötet kritikája kapcsán a regényciklust „lélegzetelállítóan jónak” nevezte, és Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művéhez hasonlította, Thomas Meaney pedig a Times Literary Supplementben a harmadik kötetet méltatva a Proust és Knausgård közti különbségeket elemezte, és a Min Kamp-könyvek filozófiai hátteréről írt.
