„Vagy negyedórán át sorolták a lapos közhelyeket. Hogy a lánynak joga van úgy öltözni, ahogy neki tetszik, és ez egyáltalán nem arról szól, hogy fel akarja hívni magára a pasik figyelmét, ő csak jól akarja érezni magát a bőrében, csak önmagának akar tetszeni.” Michel Houllebecq-nek ez a regénye hozta meg az országos ismertséget.
Szabadság-harc az ágyban és a liberális világban
A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a társadalom és az emberi érintkezések visszáságaira, hazugságaira. Informatikusként tisztában van a nyilvánosság és a média működésével. Egy új szoftver eladása miatt tanfolyamokat kell tartania vidéken. Utazásai során még mélyebb lesz a depressziója; életét nem tudja a korábbi rutin mentén tovább folytatni. A regény izgalmas kérdése, hogy miképpen lehet kivonulni a világból, rádöbbenve, hogy nem a társadalom, hanem önmagunk foglyai vagyunk.
Michel Houllebecq-nek ez a regénye hozta meg az országos ismertséget, az Elemi részecskék előtanulmányának is tekinthető, bár annál bizonyos értelemben jóval derűsebb: a főszereplő depressziója ellenére humorral és elnézéssel tekint embertársaira, igaz, nem kér a világukból.
A harcmező kiterjesztése a mára világhírű szerzőt teljes fegyverzetében mutatja meg.
MICHEL HOUELLEBECK: A HARCMEZŐ KITERJESZTÉSE
(részlet a könyvből)
I.
Péntek este buliban voltam az egyik kollégámnál. Úgy harmincan lehettünk, huszonöt és negyven közötti hivatalnokok. A buli egy adott pontján az egyik hülye liba váratlanul vetkőzni kezdett. Ledobta a pólóját, a melltartóját, a szoknyáját, közben hihetetlen pofákat vágott. Aztán bugyiban tekergőzött még néhány másodpercig, majd, mivel kifogyott az ötletekből, fel is öltözött. Egyébként ez a csaj soha nem fekszik le senkivel. Ezért is volt olyan abszurd a viselkedése.
A negyedik pohár vodka után elég rosszul kezdtem érezni magam, muszáj volt ledőlnöm egy kupac párnára a kanapé mögé. Hamarosan két lány telepedett a kanapéra. Két csúnyácska lány, tulajdonképpen a cég két ronda gömböce. Együtt járnak ebédelni, és a gyermeki nyelvezet fejlődéséről szóló tanulmányokat olvasgatnak, szóval ez a kategória.
Rögtön rátértek a nap nagy eseményére, tudniillik, hogy az egyik kolléganőjük nagyon rövid miniszoknyában jött be dolgozni, a feneke is kilógott belőle.
És hogy mit gondoltak ők erről? Hát azt, hogy nagyon jól tette! Alakjuk furcsán óriásira nőve vetült fölém a plafonra, valahogy a hangjuk is a magasból érkezett, mintha a Szentlélek szólna hozzám. Tiszta ügy: nem voltam valami jól.
Vagy negyedórán át sorolták a lapos közhelyeket. Hogy a lánynak joga van úgy öltözni, ahogy neki tetszik, és ez egyáltalán nem arról szól, hogy fel akarja hívni magára a pasik figyelmét, ő csak jól akarja érezni magát a bőrében, csak önmagának akar tetszeni. A feminizmus bukásának végső, hervasztó maradványai. Aztán hangosan is kimondtam ezeket a szavakat: „A feminizmus bukásának végső, hervasztó maradványai”. De nem hallották meg.
Én is felfigyeltem a miniszoknyás lányra. Naná, ki nem? Egyébként még az osztályvezetőnknek is erekciója támadt tőle.
Még a beszélgetés vége előtt elaludtam, de borzalmas álmom volt. A két gömböc egymásba karolva állt az iroda folyosóján, és a lábukat dobálva teli torokból énekelték:
Pucér seggel járok-kelek,
S nem csábítás céljából,
Szőrös lábam is nézheted,
Mert ez nekem így áll jól.
A miniszoknyás lány egy ajtó hasadékában állt, de ezúttal nem miniszoknyát viselt, hanem egy hosszú, fekete, sejtelmes és szemérmes ruhát. Mosolyogva nézte a két gömböcöt. Vállán hatalmas papagáj ült, aki az osztályvezetőt jelképezte. A lány időnként hanyag, de avatott mozdulattal végigsimított a papagáj hasának tollazatán.
Amikor felébredtem, észrevettem, hogy lehánytam a padlószőnyeget. A buli a végéhez közeledett. A hányadékot elrejtettem egy kupac párna alá, feltápászkodtam, ideje volt indulnom. Ekkor vettem észre, hogy elveszítettem a slusszkulcsomaat.
