„Művész nem gondolhat ki olyan nagyot, hogy egy márványtömb ne rejtse már magában.” Michelangelo Buonarroti olasz szobrász, festő, építész, költő, a késő reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik kimagasló mestere 450 éve halt meg.
MICHELANGELO:
A LEGNAGYOBB MŰVÉSZNEK SINCS OLY ÁLMA
(részlet)
A legnagyobb művésznek sincs oly álma,
amit ne zárna bármely kocka márvány
önnön feleslegébe: míg, kitárván,
a lélek által vont kéz megtalálja.
(ford.: Babits Mihály)
Michelangelo neve egyet jelent a „művészi géniusz” fogalmával. Egyfelől mert monumentális életműve a szobrászattól a festészeten és az építészeten át a költészetig szinte valamennyi művészeti ágat átfogja, másfelől mert egyszerre volt mesterember, esztéta és gondolkodó, vagyis a reneszánsz ember tökéletes megtestesítője. Ő volt az a művész, akinek személyében és műveiben, hosszú és teljes életében a humanizmus törekvései maradéktalanul kiteljesedhettek.
Michelangelo Buonarroti olasz szobrász, festő, építész, költő, a késő reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik kimagasló mestere 450 éve, 1564. február 18-án halt meg. 1475. március 6-án, Capresében született. Szülei szoptatós dajkához adták, ahol kőbányák voltak a közelben. Dajkájának apja kőfaragó volt, Michelangelo ezért mondta később, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és véső használatát. Maradandóak versei, 75 szonettet, 95 madrigált írt, művei Petrarca formai megoldásait, az újplatonizmus szellemét tükrözik, s szellemi önéletrajzának tekinthetők.
A Mediciek pártfogásában
13 évesen belépett Domenico Ghirlandaio mesterhez, akinél elsajátította a rajzoláshoz szükséges ismereteket. Ismert anekdota szerint egy alkalommal az egyik tanítvány Ghirlandaio egyik rajzáról tollal lemásolt néhány felöltözött nőalakot; Michelangelo elvette az illető fiútól a papírlapot, és vastagabb tollal újra meghúzta az egyik nő körvonalait, mégpedig úgy, ahogy eredetileg is meg kellett volna rajzolni, hogy tökéletes legyen. A két stílus különbségének látványa és a fiatal Michelangelo hozzáértése és érzéke, aki olyan bátor volt, hogy ki merte javítani nem csak társa, de mestere művét is.
Egy év múlva már Donatello tanítványának, Bertoldo mesternek a szobrásziskolájában dolgozott. 1490-1492-ig ‘a magasztos’ Lorenzo de Medici pártfogása alá került, családtagként kezelték, rendszeres jövedelmet kapott. Lorenzo, aki a művészetek ls a tudományok szerelmese volt, bőkezű mecénási tevékenysége mellett saját palotáján belül szobrásziskolát is létesített, Bertoldo vezetésével. Az iskolában hamar kitűnt társai között, és elnyerte a család kegyeit. A támogatásnak köszönhetően divatos, ismert szobrász lett, és megismerkedett a firenzei udvarban forgolódó valamennyi jelentős mecénással, politikussal, művésszel és humanista gondolkodóval. Pártfogoltja halála után a mélyen gyászoló Michelangelo hazaköltözött apjához, de a bankár családdal fenntartotta kapcsolatát: Lorenzo egyik fia és unokaöccse Giovanni és Giuliano de Medici többször is meglátogatta barátját.
A következő időszak, ha nem is az iskola keretein belül, de a fejlődés és a tanulás évei voltak. Megerősödött benne az antik művészet iránti elkötelezettség, és újabb ihletet merített felfedezéseiből. Ekkor készült el két jelentős korai domborműve; a Lépcsős Madonna (1491 körül) és a Kentaurok harca (1492 körül). Első nagy szobra a Bacchus (1496-98) sikere nyomán Jean Bilheres de Lagraulas bíboros 1498-ban megbízta az akkor 23 éves művészt az azóta is méltán ismert Pietá elkészítésével, a szobor a Vatikánban, a Szent Péter Bazilikában található, mint a krisztusi áldozat és a belső szépség egyik legtökéletesebb megformálását. A művész ekkor mindössze huszonkét éves volt.
„Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam”
1500-1504-ben alkotta meg talán legismertebb szobrát, a Dávidot, amelyet a firenzei Dóm számára rendeltek. Az öt méteres szobor stílusában már nem a középkor, hanem a a reneszánsz embereszmény megtestesítője, a figurát egy kőtömbből faragta ki a művész. A mű annyira sikeres lett, hogy elhomályosította minden addigi modern, antik, görög vagy római szobor hírnevét.
„Aki mások nyomában jár, sohasem kerülhet elébük; aki maga nem tud jó dolgokat alkotni, a másét sem használhatja jól fel” – vallotta, mikor ő maga is ráébredt, hogy madonnaábrázolásaira (Szent család, Pitti Madonna) érezhetően hatott Leonardo, aki ekkor tért vissza Firenzébe. Michelangelo ezután hatalmas munkákba kezdett, mégsem dolgozott segédekkel, igaz volt, amit nem fejezett be. Csak vázlatok készültek a Palazzo Vecchio nagytermének freskójához, Az anghiari csatához, a 12 apostol szobra közül csak Máté alakját kezdte el. De ez a torzó is máig elbűvöli az utókort.
Firenzéből II. Gyula hívására Rómába ment, ahol a pápa síremlékét kellett elkészítenie. Először negyvenalakos kompozícióról volt szó, ám a pápa a Szent Péter bazilika építésének és folyamatos háborúinak költségei miatt csökkentette a programot, végül a szobrász sértődötten otthagyta a Várost. II. Gyula nyomására Firenze visszaküldte őt, ezután Bolognában készített a pápáról új szobrot a ledöntött helyébe, majd Rómában a Sixtus kápolna mennyezetfreskóival bízták meg.
Ez méretét és műfaját illetően is hatalmas kihívást jelentett. Igen gyorsan, szinte vázlatok nélkül dolgozott, egyedül, a födém alatt görnyedve. 1508-12 közt készült az emberiség mítoszainak 40×13 m-es panorámája, alakjai kifejezőek és monumentálisak, s az alkotás kínjait is tükrözik. A Sixtus kápolnát e festményekért látogatják a turisták napjainkban is.
Ezután folytatta Gyula pápa síremlékét, melynek központi alakja Mózes lett. A végül hatalakos alkotáson a próféta alakja az erő és intellektus hihetetlen egységét sugározza. Ehhez készült még a Louvre-ban őrzött két rabszolga-szobor is, amelyeknek bonyolult beállításai példa nélküliek a reneszánszban.
II. Gyula pápa 1513-ban bekövetkezett halála után a Medici-családból származó X. Leó pápa Firenzében a San Lorenzo családi kriptájának kialakításával bízta meg. Közben Firenze erődítményeit tervezte, s a kor színvonalán készült építményrajzai is művészi értékűek. Ekkori szobrai: Apolló és Győzelem, az utóbbi beállítását sokan utánozták.
1534-től Rómában élt, de ekkor már elvesztette családtagjait, s ránehezedett az öregség. Az ifjú arisztokrata Tommaso Cavalieri barátsága segítette a visszatéréshez, hozzá írt leveleit sokan homoszexuális kapcsolatuk jelének tartják, de talán csak a magányos öreg művész kapcsolatkeresését jelzi. Később Vittoria Colonna márkinővel kötött barátságot.
1534-ben III. Pál pápa rendelte meg Az utolsó ítéletet a Sixtus kápolna záró falára. A döbbenetes látomás középpontjában az ítélkező Krisztus ül, s a művész a képen ellenfeleit is kiszerkesztette. A mű mutatja stílusának változásait a 25 évvel korábbi mennyezetképhez képest, szakítását a reneszánsz szépségeszménnyel.
Idős korában írt, festett és építészeti terveket készített: Diocletianus termáinak templommá alakítását, a Campidoglio teret és a Szent Péter templomot tervezte. Bár egyiket sem tudta befejezni, de utódai sokat megőriztek elképzeléseiből.
Közben befejezte a Farnese-palotát – ezt tartják a barokk kezdetének -, a pápai család lakhelyét és a firenzeiek római templomát. Freskót festett a Vatikán Paolina-kápolnájába, s belekezdett a Pietá és a Rondanini Pietá című szobraiba, az első torzóban önarcképét sejtik. Michelangelo 1564. február 18-án halt meg Rómában. Művészete máig hatással van az utódokra.
