„Valóban, az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó, ez a bökkenő.” Mihail Bulgakov, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője 130 éve született.
„Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzenek, egyetlen pillanat alatt összeszedik magukat, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de, hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták!” (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)
Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1891. május 15-én született Kijevben. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása nyilvánvaló volt, mégis orvosnak tanult. 1916-tól egy kis kórházban praktizált, ottani élményei ihlették Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját. 1918 után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott, és 1920 elején leszerelték a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
Itt kezdődött írói pályája, miután az orvosi hivatásnak búcsút intett. Bulgakov végleg az irodalomnak szentelte magát. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol riportokat és karcolatokat írt. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták.
Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. (Az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.) 1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta.
1929-ben egyik művét, a Menekülést Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. 1930-ban minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát sem talált.
Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov A Mester és Margarita című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény készültét is olyannyira titokban tartotta, hogy legszűkebb baráti körén kívül senki sem tudott róla – kivéve a körülötte rajzó ügynököket, besúgókat.
1930-ban, miután a Képmutatók cselszövése című darabját betiltották, megsemmisítette a kézirat egy részét: „Én magam dobtam a kályhába az ördögről szóló regényemet” – írja a szovjet kormányhoz címzett levelében. 1933-ban, miután barátja, Nyikolaj Erdman drámaíró letartóztatásának hírét veszi, újra elégeti a regény egy részét. Alig egy éven belül emlékezetből újra megírja – bizonyítva a regény alapján szállóigévé vált szavaknak: „Kézirat sosem ég el!”
Bulgakov kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levélben azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel, s dramaturgi állást kapott a Művész Színházban. 1932-33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatta be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. Helyzete nem javult, a cenzúra elutasította Alekszandr Szengejevics Puskinról írt drámáját, a Don Quijote egyik legjobb dramatizált változatát, sőt még Sztálinról írt darabját is.
Bulgakov legalább ötször kezdte teljesen újra A Mester és Margarita; írását, s a kutatók legalább öt önálló változatot tartanak számon. „Add Uram, hogy befejezhessem a regényt!” – írja Bulgakov a fohászt a ki tudja hányadik kézirat margójára, az általa „napnyugta-regénynek” nevezett nagy mű azonban befejezetlen maradt. 1938-ban a kézirat tetejére fölírja ugyan a végleges címet: A Mester és Margarita és elkészül az „Epilógus” is, a végső szerkesztést azonban nem tudja elvégezni. A kézirat nem ég el, mert nem létezik – parafrazálhatnánk a híres szállóigét. Keserű tény: A Mester és Margaritának nincs végleges kézirata. Ami van: a regény 1938-ban elkészült gépirata, meg többfüzetnyi javítás és betoldás, melyeket már nagy betegen, látását elveszítve diktált feleségének élete utolsó hónapjaiban.
Már súlyos betegen 1940-ben fejezte be az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című regényét. A filozofikus-szatirikus műben lemondott az időrendiségről, és több síkra helyezte a cselekményt. Az egyik sík a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut A Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól.
„A kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény hosszú évekig kéziratban hevert – Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan – csak jóval az író halála után, 1966-67-ben jelenhetett meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége.
A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…
A regény befejezése után Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, és 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
Külön regény a mű kiadásának története is. Felesége, Jelena Szergejevna Bulgakova az író végakaratának megfelelően, számos alkalommal megkísérelte a regény kiadatását, de erre csak közel három évtizeddel később, 1966-67 fordulóján került sor. A Moszkva című folyóirat közölte – durván megkurtítva. Szőllősy Klára, a regény kiváló magyar fordítója azonban nemcsak a megcsonkított szöveget fordította le, hanem a kihagyott részeket is: Bulgakov özvegye ugyanis minden egyes töredéket kalandos úton – a fehérneműjébe rejtve – átcsempészett Budapestre. Így állt elő az a különös helyzet, hogy Magyarországon, magyarul előbb került az olvasók elő A Mester és Margarita cenzúrázatlan szövege, mint hivatalos szovjet kiadásban
