Mikoviny (Mikovini) Sámuel matematikus, bányamérnök, a magyar tudományos kartográfia megalapítója 265 éve, 1750. március 23-án halt meg.
„Mikoviny Sámuel az egyik első képviselője volt a magasabb képesítéssel rendelkező, hivatalnoki alkalmazású, civil mérnököknek, akik elsősorban polgári feladatokat kaptak, és akiknek száma a 18. század folyamán egyre inkább gyarapodott. Többféle elnevezésük élt a korban: mathematicus, architectus (Architekt), geometra (Ingenieur); ez is jelzi, hogy a legkülönfélébb műszaki munkálatokat végezték. Mikoviny is használta mind a három megnevezést aláírásaiban. Polihisztorrá válását két tényező tette szükségessé, illetve lehetségessé. Az egyik a tudományok differenciálatlansága, a másik pedig az aktuális feladatok sokfélesége, és ehhez járulhatott még az értelmiségiek viszonylag kis száma is.” Török Enikő
Mikoviny Sámuel 1698 körül (más forrás szerint 1700-ban) született (feltehetően) Ábelfalván (ma: Ábelová, Szlovákia). Besztercebányán tanult, többek között a polihisztor Bél Mátyásnál, de 1721 és 1724 között Berlinben, Nürnbergben és Jénában folytatott egyetemi tanulmányokat, majd nyugat- és dél-európai tapasztalatszerző körutat tett. 1725-től Pozsonyban vármegyei mérnökként alkalmazták, elvégezte a csallóközi gátak, a Vág, Dudvág árvízmentesítését, a Sárfő folyó térképezését, majd összeállította a Tatai-tó környékének vízrendezési tervét.
1729-től bécsi udvari kamarai mérnök volt, a bécsi hadmérnöki akadémia bevonta a Lajta vidékének térképezési munkájába, majd az udvar megbízásából 1931-ben Bél Mátyással Magyarország egyetemes földrajzi, történeti, gazdasági és néprajzi térképén kezdett el dolgozni.
Az 1728-ban írt és 1732-ben kiadott könyvében (Epistola de quadratura circuli) foglalta össze térképkészítési elveit és gyakorlatát. Hét év alatt 49 vármegye térképét rögzítette 1:160 000 arányban (23 maradt fenn), elősegítve ezzel a folyók szabályozásának, mocsarak lecsapolásának, termőföldek hasznosításának tervezését, úthálózatok kialakítását Magyarországon.
Az 1735-ben alapított selmecbányai bányatisztképző iskolában (később Akadémia), az intézmény első oktatójaként, matematikát, mechanikát, hidraulikát tanított, a föld- és bányamérési gyakorlatokat vezette. Előadásai vonzották a hallgatókat, munkásságával tekintélyt szerzett az első magyar műszaki iskolának, őt tekintik a magyar műszaki felsőoktatás úttörőjének.
Selmecbánya környékére 60 km vízfogóból és 16 tóból álló egységes rendszert tervezett és építtetett. Út- és hídépítésen kívül 1746-ban mocsarak lecsapolását végezte el Komárom és Esztergom vármegyében, Ószőny, Tata, Almás környékén, az egyik csatornát róla nevezték el Mikoviny-ároknak. 1743-ban részt vett a Szilézia felől fenyegető porosz betörés elleni határvédelem munkálataiban (osztrák örökösödési háború), hágókat és szorosokat erősített meg. 1748-ban a budai királyi vár átépítését irányította, 1750-ben a Vág folyó szabályozásakor súlyosan megbetegedett, és ez vezetett 1750-ben a felvidéki Trencsénben (ma Szlovákia) bekövetkezett halálához.
Az első magyar vízügyi mérnöknek tekintik, de nemcsak műszaki rajzok, hanem rézmetszetek, látképek is őrzik keze munkáját. Nevét viseli a Miskolci Egyetemen a Földtudományi Doktori Iskola, Rudabányán emlékműve (1969) és Tatán (Tóth Dávid, 2005) szobra van, Tatabányán utca viseli nevét.
