„Kezdődni úgy kezdődik, hogy az ember úgy érzi magát, mint egy turista.” 140 éve született Molnár Ferenc, a legsikeresebb magyar drámaíró.
„Az arcomnak olyan a formája, a szemeim úgy fekszenek üregükben, olyan a szájamnak vonala, hogy a mosolyom mindig gúnyosnak tetszik. Higgye el, így van. Ugyanez a történetírásaimmal is. Az emberek néhányat félreértettek, ha nem is valamennyit. Nevettek olyan írásomon is, amelyen egyáltalán nem volt mit nevetni…
Hadd mondjak el valamit, ami már régóta bosszant. A nekem tulajdonított anekdotáknak és „szellemes” megjegyzéseknek (köztük a legtöbb eléggé gyenge vagy maliciózus), amelyek negyven éven át a sajtóban, sőt könyvekben is mint görbe tükörben mutattak be, legalább a fele nem tőlem származik.” (Molnár Ferenc: Útitárs a száműzetésben, részletek)
Molnár Ferenc 1878. január 12-én született Budapesten Neumann Ferenc néven egy német eredetű zsidó polgárcsaládban, apja orvos volt. Genfi jogi tanulmányait követően, 1897-ben hírlapíró, a Budapesti Napló, A Hét, az Est-lapok és a Pesti Hírlap állandó munkatársa lett. Megjelent egy novelláskötete és francia színműveket fordított.
„Ferikém, most lépsz be a világirodalomba”
Mint színműíró, Bródyval azonos esztendőben jelentkezett; zajos sikerét ügyes színpadi hatáskeltésének köszönhette. 1901-ben Az éhes város című regénye kritikai realista írót ígért, ám miután 1902-ben bemutatták első darabját, A doktor urat, szinte minden évben új színművel jelentkezett. Világsikeressé és figyelemreméltóan jelentős, értékes íróvá az úgy látszik bűvöletes 1906-1907-es évek tették – Ady, Kosztolányi, Babits jelentkezésének ideje ez! -: ekkor készült és jelent meg A Pál-utcai fiúk regénye és Az ördög című színműve (mindkettő: 1907).
Az ördögben a freudi lélektan eszközeivel is él – későbbi hőseinél is sokszor az elfojtott tudatalatti jelenik meg. Ez volt az első exportképes magyar darab, Ermete Zacconi olasz színésznek annyira tetszett – Hegedűs Gyula alakításával együtt – hogy 24 óra alatt nyersfordítást készíttetett belőle s kilenc hónap múlva már Torinóban játszották. (Ekkor mondta neki Komor Gyula, a színház művészeti titkára: Ferikém, most lépsz be a világirodalomba.) Elmondható, hogy Molnár színművét élvezve egy közép-európai Oscar Wilde-nak örvendett a világ: szellemes párbeszédek, váratlan fordulatok, mindenkiben ott fészkelődő titkos vágyak megszemélyesítése; de ezek a vágyak is társaságképesek, estélyi ruhásak, puszta kimondásuk révén és által már úrrá is lettünk rajtuk.
„Ő az egyetlen magyar író, aki egész oeuvrejével nemzetközi ellenőrzés alatt áll, s akiről mindenütt kialakult egy főpontjaiban egységes vélemény. Útját ennek a sikernek tagadhatatlanul a szórakoztató képessége egyengette, de ami irodalmi szempontból figyelemre méltóvá teszi s magasan kiemeli azoknak sorai fölé, akik éppen csak hogy szórakoztatják az embereket, az valami több, valami értékesebb. Az, hogy benne megérett és kifejezésre jutott a világ dolgainak s az embernek egy olyan szemléleti módja, amely teljesen és egyedül az övé s ennek kifejezésére olyan formai eszközöket talált, melyek saját, egyéni tulajdonai. Minden kiváló író bizonyos mértékig felfedező, akár Amerikát fedezi fel, akár az Óceán egy kis szigetét. Tagadhatatlan, hogy Molnár mondanivalója különbözik mindenki másétól, csak ő tudja elmondani s a formái, különösen a drámában, lényeges pontokon különböznek mindenki más formájától. […]
Egyetlen hőse a kis házmesterfiú, Nemecsek A Pál-utcai fiúkban. Csak egy gyermekben tudja meglátni a hősi önfeláldozásra való lelki erőt. A többiek gyengék és gyávák ehhez. Ezeket a kis emberkéket aztán keblére öleli Molnár, megérti fájdalmukat, szeretettel simogatja őket és játszik velük.” (Schöpflin Aladár: Molnár Ferenc)
„Én játszom, akár akarom, akár nem.”
Ugyanebben az évben jelent meg az ifjúsági regényirodalom remekműve, A Pál utcai fiúk. Molnár a szerkesztő, iskolaigazgató, Gaál Mózes kérésére írt, és először folytatásokban a Tanulók Lapja 1905-1906-os évfolyamában; majd egy évvel később könyv alakban megjelent művet számtalan nyelvre lefordították, s Oscar-díjra is jelölték a belőle készült magyar-amerikai koprodukciós filmet Fábri Zoltán rendezésében. A regényt 2005-ben A nagy könyv című tévés szavazáson Magyarország második legkedveltebb könyvének választották.
„A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára. (…) Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek. Ezek Feiks Jenő rajzolóművész és Pásztor Árpád írótársam.”
A Pál utcai fiú kétség nem férhet hozzá, hogy a maga nemében remeklés. Világsikerét pedig az is magyarázza, hogy ez a múlt század végére általánosan megerősödött polgári társadalomnak első gyerekregénye, s mint ilyen a Mark Twain által megkezdett út (Tom Sawyer, 1876., Huckleberry Finn, 1884.) folytatása. Majd csak Erich Kástner fogja tudni ilyen pompásan folytatni a nagyvárosi gyerekek harcát, s abban kifejezni egy, akkor már antifasiszta humanizmus eszméit az Emil és a detektívekben.
A legtöbb vitát kiváltó színműve az 1909-ben bemutatott, néhol a giccs határát súroló Liliom volt, amely színpadra emelte az argót és a jassznyelvet. A darabban érzékeny emberábrázolást és finom társadalomkritikát is találunk, a lipótvárosi közönség világától azonban távol esett, s a mű megbukott.
„A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra – írta Molnár Ferenc a Pesti Naplóban –, olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket az öregasszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták.” Felesége kérésére Molnár ekkor megígérte, hogy többé ilyen darabot nem ír – ezt be is tartotta. Pedig a darab később fényes karriert futott be: Puccini meg akarta zenésíteni, Rodgers és Hammerstein meg is írta belőle nagysikerű musicaljét, több alkalommal megfilmesítették, a leghíresebb a musical alapján 1956-ban készült amerikai Carousel.
Míg Lukács György kritikája {Huszadik század, 1918. november) túl hamar skatulyázta be az általa akkor legmegfelelőbbnek vélt dobozba, végeredményben persze Adynak van igaza, aki 1910-ben ezt írta Molnárról: „Varázsos, nagyszerű ember… nyolcvan író lakik benne, [de] nyolcvanszor többet adhatna, mint ad.” És Ady írta azt is, hogy „megterhelt és megviselt lelkéből egy se ide, se oda társadalom bontakozott ki”. Ez a se ide, se oda társadalom azonban „esetleg roppant energiákat rejteget”. De hát akkor Molnár az igazat írta meg, mert a társadalom akkor ilyen volt…
Molnár 1910-ben nagy sikert aratott A testőrrel, 1912-ben A farkassal. Az I. világháborúban haditudósító volt, de csak a szenvedő embert látta meg, a háború okait nem is kereste. Ekkori prózai kötetei: Egy haditudósító emlékei, Az aruvimi erdő titka, Andor. Ezekben is nagy emberismerettel, humanizmussal tekint a világra, Széntolvajok című novellája társadalmi kérdésekre világít rá. Elbeszéléseiben, karcolataiban jelentős humoristának bizonyul. Későbbi darabjai közül emlékezetes A hattyú (az ebből készült filmben állt utoljára kamera elé Grace Kelly, aki néhány hónappal később a valóságban is hercegnővé rukkolt elő). Az 1924-es Üvegcipőben második feleségével, Fedák Sárival lefolyt csetepatéit emelte színpadra. (Az első Vészi Margit volt, Ady Endre Margitája.) Az 1926-os Játék a kastélyban című darabja önmaga és közönsége elé tartott görbe tükröt – Hegedűs Géza a tökéletesre szőtt semminek nevezi e művét. Az 1928-as Olympia is bizonyítja kivételes színpadi érzékét, darabépítési képességeit.
„Tehetségét sok mindenért szeretem. De egyért nagyrabecsülöm. Tudja határait és sohase vállalkozik erejét felülmúló föladatok megoldására Minden tehetségnek megvannak a határai. Még az olyan nagy tehetségnek is, mint az övé, mely – többek közt – meghódította a világot is.” (Kosztolányi Dezső: Molnár Ferenc)
Darabjait főleg a Vígszínház, továbbá a Magyar Színház adta elő. Nagy ambíciója volt a Nemzeti, de itt csak két korai műve került színre, a Vígben viszont négy évtized alatt 939 Molnár-előadást tartottak.
A 20-as évektől egyre többet tartózkodott külföldön, az évtized végén öt európai városban tartott fenn szállodai szobát, de a 30-as években egyre fenyegetőbb nemzetközi helyzet sem késztette állásfoglalásra. 1939-ben harmadik feleségével, Darvas Lilivel a fasizmus elől Franciaországba, Svájcba, majd Amerikába távozott. Az emigrációban, hazai gyökereitől, a pesti polgárságtól és színpadtól elszakadva írói vénája kiapadt, csak emlékiratait és hatalmas levelezését folytatta. Az Útitárs a száműzetésben 1950-ben jelent meg New Yorkban. 1946-ban mutatták be Pesten A császár címmel kosztümös történelmi drámáját Napóleonról. A közönség nem ilyen lélektani megközelítésű darabot várt, így az meg is bukott.
Molnár Ferenc az első és máig egyetlen igazán és tényszerűen világsikeres magyar író. Ebben öt sem Jókai, se senki más nem múlja felül. Molnár kivételes dramaturgiai érzékkel megírt darabjait a gördülékeny, csattanóra kihegyezett cselekmény, jól időzített, de nem túl éles konfliktusok jellemzik. Legjobb művei leleplezik a polgárság és az arisztokrácia társadalmi hazugságait, a látszatok világát. Alakjait egy-egy megjegyzéssel sokszor fonák oldalukról is jellemzi. Inkább a siker, a hatásosság, mint a maradandó teljesítmény vonzotta. Franciás színpadtechnikájú, szórakoztató színműveit ma is játsszák szerte a világon. Összes művei már 1928-ban húsz kötetben jelentek meg – ám olvasva kevesebbet nyújtanak, mint a színpadon. Utolsóként bemutatott darabja a hagyatékában megtalált Nászinduló (1996).
Molnár mindig éjszaka dolgozott, de igazi íróasztala a színpad volt, a próbákon fel-alá járva instruálta a színészeket, előjátszott számukra. Az ördög külföldi előadásairól jegyezte fel: Bécsben azt mondták: egy úriasszony nem iszik bort; Berlinben ezt: egy festő nem párbajozhat; Londonban: úriember nem hord revolvert. „Így lettem a nemzetközi darab végén tűrhetetlenül magyar nemzeti jellegű szerző” – írta. Molnár a magyar polgári színjátszás kiemelkedő alkotója, Pirandello előfutárának tartják. Sikeríró volt, a szó jó és rossz értelmében is. Darabjait ma is rendszeresen előadják, A Pál utcai fiúk pedig generációk olvasmánya lett – emlékművüket most tervezik felállítani.
Molnár Ferenc a Camille c. némafilmben (1926):
Felhasznált irodalom:
Sárközi Mátyás: Színház az egész világ, Noran Kiadó
Sárközi Mátyás: Liliom öt asszonya, Noran Kiadó
Csordás Lajos: Molnár Ferenc, Elektra Könyvkiadó
