„A festők között – mondta Cézanne – Pissarro közelítette meg legjobban a természetet.” 115 éve, 1903. november 13-án halt meg Párizsban Camille Pissarro francia festő, az impresszionisták jeles képviselője.
Camille Pissarro portugál eredetű francia zsidó családban született egy dán fennhatóságú szigeten, 1830. július 10-én született Charlotte Amalie-ban, Amerikai Virgin-szigeteken, a korabeli Dán-Antillákon. Fiatalon Venezuelába szökött egy dán festővel, hazatérte után vállalkozó apja beleegyezett, hogy fia festő legyen. A párizsi École des Beaux-Arts (Szépművészeti Iskola) akadémizmusa miatt Camille Corot-hoz fordult, aki tanítványául fogadta. Corot-n kívül Jean-Francois Millet falusi tárgyú képei és Courbet realizmusa is hatottak rá. 1859-ben Montmorency-i táj című képét elfogadta a Szalon, későbbi műveit azonban visszautasították. Együtt dolgozott a fiatalabb Auguste Renoirral és Claude Monet-val is, az 1860-as években a Guerbois kávéház művésztársaságához csatlakozott.
Barátságos természete miatt mindegyikük megszerette: áldozatkészen segített festőtársainak, s ők vitáikban elfogadták egyeztetőnek. Többször festette meg Monet-val együtt ugyanazt a látványt. 1863-ban tűnt fel az Elutasítottak Szalonján (Salon des Refusés). Korai sötét korszakát, mely a barbizoniak, köztük Daubigny hatására alakult ki, 1866-tól a levegő és a fény vibrálását érzékeltető kompozíciók váltották fel.
1870-ben a porosz-francia háború elől Angliába menekült, itt Monet-vel bejárta az angol múzeumokat, megismerkedett az angol tájképfestéssel. Monet-vel kiállítást terveztek, de a Royal Academy még a párizsi kiállítótermeknél is konzervatívabb volt, s nem fogadta el képeiket. Barátságot kötöttek William Morris-szal is, aki a preraffaeliták képviselőjeként az iparművészet terén működött. Pissarro Londonban vette feleségül Julie Vellay-t, anyja korábbi cselédlányát. Ekkor már két gyermekük volt, házasságukból további öt született.
Hazatérve Franciaországba, louveciennes-i házát kifosztva találta, sok festménye is elpusztult. Ekkor új házba költözött, Pontoise-ban, itt csatlakozott hozzá Cézanne, s együtt dolgoztak a szabadban, télen-nyáron. Mindketten az ábrázolás szilárdabb képi egységének lehetőségeit kutatták. A nyolcvanas évek elején Paul Gauguin is velük tartott.
Pissarro fő motívumai házak, fák, kazlak, a földeken dolgozó parasztok és folyóparti tájak, ekkori képeit határozott formák, erős színek, több emberi alak, rusztikusabb kidolgozás jellemzik. Fiához, Lucienhez írt leveleiből tudjuk, hogy folytonos anyagi gondokkal küzdött, s olykor elégedetlen volt munkáival.
Az atmoszferikus hatások iránti érdeklődése irányította figyelmét a stiláris és technikai kérdésekre, emiatt fogadta lelkesen Georges Seurat pointilista elméletét, amelyet Paul Signac révén ismert meg. Át is vette ezt a technikát 1886-90 között, bár nem aratott vele sikert. Végül belátta, ezzel a stílussal „lehetetlen, hogy a természet oly véletlenszerű és oly csodálatos hatásaihoz hű legyek”. Eltávolodott Paul Gauguintől is, aki az új, szimbolista mozgalomhoz csatlakozott.
Pissarro 1882-től Osnyban, majd a normandiai Éragny-sur-Epte-ben dolgozott. 1892-ben Durand-Ruel műkereskedő nagy retrospektív kiállítást rendezett műveiből. Ezután anyagi helyzete rendeződött, de szembaja miatt már nem tudott a szabadban dolgozni. Párizsi hotelszobák ablakából festette a várost, a hidakat és bulvárokat, éjjel és nappal, napfényben, esőben és ködben, ezek ismét vérbeli impresszionista alkotások. Készített egy sorozatot a roueni Szajna-partról is. Utolsó képeit a látvány frissessége és a technikai szabadság jellemzi. Orvosi műhiba miatt bekövetkezett vérmérgezésben halt meg 1903. november 13-án Párizsban.
Fél évszázados művészi munkájának eredménye több mint 1600 festmény és csaknem 200 kiváló nyomat, közük újfajta grafikai technikai kísérletei. Néhány a fontosabb képei közül: Az Oise partján, A Val Hermé kertjei, Zöldségeskert, Vörös háztetők, Szomszédok, A falu széle, Ülő parasztasszony, A bazincourti tehénpásztornő, Zúzmara Bazincourtban, Ködös napnyugta.
Az egyetlen volt az impresszionisták közt, aki a csoportnak mind a nyolc – 1874-1886 között rendezett – kiállításán részt vett. A fiatalabb művészek – Cézanne, Monet, Renoir, Gauguin – szinte apjuknak tekintették, az impresszionisták doyenjének is nevezik. Henri Matisse figyelmét – ő már a Vadak (Fauves), a következő stílusirányzat képviselője volt – felhívta Cézanne festészetére, ezzel előre lendítve annak fejlődését. Pissarro egyik korai képe, a La Varenne-de Saint-Hilarie és a fő stílusát jellemző Pont Neuf a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható. Fia, Lucien Pissarro szintén jeles festő volt, a posztimpresszionista irányzat képviselője, Morris követője.
