Nagy Endre író, újságíró, konferanszié, a magyar irodalmi kabaré megteremtője, A kabaré regénye és az Egy város regénye c. memoár – anekdotagyűjtemények szerzője 140 éve született.
Kinek ajánlanám Nagy Endre írásait? Mindenkinek. Annak, akit érdekel a 19. század végén és 20. század elején létrejött magyar irodalmi élet és annak szereplői, annak, aki kedveli az intelligens, (ön)iróniával átitatott útirajzokat, beszámolókat, aki élvezi az anekdotafűzéreket és aki hisz abban, hogy a humor közvetítése jóval több a rögtönzésnél.
„Majd mi megmutatjuk” – húszéves fiatalembernek ennél szebb programja nem lehet a jövőjére.
A pesit irodalmi kabaré alapítója és megteremtője Nagy Endre 1877. február 5-én született az ugocsai Nagyszőllősön. Jogi diplomát szerzett Nagyváradon, ám ahogy emlékezéseiben írja: „Már gyermekkoromban döntöttem az életemről. Elhatároztam, hogy nem fogom, mint az apám, sovány kompromisszumokkal beérni, és nem fogok megállni félúton. Tétovázás nélkül magam elé tűztem életprogramomat: a világ legnagyobb írója leszek. Egyelőre az útrészletek bizonytalan ködbe mosódtak. Egyetlen műfaj mellett se tudtam dönteni, képzeletem valamennyi műfajt egyformán diadalmasan megszállotta.” Vagyis az írás jobban érdekelte, mint a jog, így hamar a Szabadság című lap újságírója lett. Ekkor kötött életre szóló barátságot Ady Endrével. 1900-tól Budapesten élt, ahol előbb a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa lett és újságcikkei mellett paródiákat és dalszövegeket is írt. Első próbálkozásai olyan jól sikerültek, hogy a Tarka Színpad műsorra tűzte műveit, komoly sikerrel.
„Ady Endre pedig javíthatatlan lump; ebédelni is éjszaka szokott a Valterájban és a többi éjjeli mulatóhelyen; tőle megtanulhatja Krúdy Gyula, hogy hol lehet a legjobb bort kapni, hol vannak a legcsinosabb lyányok, de hogy hol mérik a legolcsóbb kismenüt, arról neki magának sincs fogalma.” (Nagy Endre: Egy város regénye)
A három barát, a húszéves Biró Lajos és a huszonharmadik évüket taposó Ady Endre és Nagy Endre ez idő tájt a nagyváradi Szabadság című lapnál dolgozott. Nagy Endre a század végén, Ady és Biró 1900 januárjában szerződött oda. „Ady Debrecenből érkezett, Biró Budapestről. Biró volt hármuk közt a legfiatalabb: éppen húszesztendős. Jelképes pillanat. Adyból – Ady lett, Biró a prózai elbeszélést újította meg. Nagy Endre pedig megteremtette az irodalmi kabaré műfaját. Költészet-próza-színház. Tökéletes triumvirátus. És mindhárman hírlapírók, a nap lovagjai, akikhez Krúdy Gyula is csatlakozott, a maga egyéni módján.”
Az 1900-as év tavaszán Rádl Ödön ügyvéd, a nagyváradi Szigligeti Társaság alapító elnöke az ifjabb költőnemzedéket dorgálta: „Az Ábrányi Emilek, Bartók Lajosok, Várady Antalok, Endrődi Sándorok hűségesen haladnak Petőfi és Arany János nyomdokain és kegyelettel ápolják a népies nemzeti költészet szent hagyományait. Ezek a mai ifjak elrugaszkodtak a népies nemzeti irányzattól és ezzel magát a költészetet hagyták cserben. Marokra fogta a zsebkendőjét, és egy pillanatra úgy látszott, mintha a fájdalom könnyét akarná letörölni véle, de aztán méltatlankodva az asztalra dobta, mintha parázsként égette volna a tenyerét és fájdalmas haraggal mennydörögte, hogy a nagyok, az Ábrányiak, Bartókok nyomába törpe epigonok következnek. Ady Endre szemben ült véle. Amig beszélt, önkéntelenül is az ö lobogó szemű, barna arcára meresztette a tekintetét. Az egész lesújtó prédikációt ö kapta első kézből… Matiné után összeültünk mi hárman: Ady Endre, Biró Lajos és én. Tisztában voltunk véle, hogy ez a dörgedelem nekünk szólt; ez a mi személyes ügyünk volt. Azonnal megírtunk három nyilatkozatot, amely másnap egymás mellett jelent meg a Szabadság tárcarovatában. Aki akarja, most is olvashatja ott. Mindegyik a maga szavával, de körülbelül ugyanazt irtuk mindhárman. Hogy mi igenis nem vagyunk se törpe, se epigonok, mi egyáltalán nem óhajtunk az elődök nyomdokaiban ballagni… semmiféle kötelező hagyomány és irányzat börtönében raboskodni nem fogunk.” (Nagy Endre: Egy város regénye, 1936.)
1907-ben debütált konferansziéként Kondor Ernő kabaréjában, a Bonbonniere-ben. 1908-ban átvette Faludi Sándortól a Modern Színpad, az első modern hazai kabaré vezetését, és Nagy Endre Kabaréja névvel vitte tovább. Műsorán sanzonokat, csúfondáros, jellegzetesen pesti kuplékat, verseket, egyfelvonásosokat láthatott-hallhatott a közönség, de színre vitte Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Gábor Andor, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szomory Dezső műveit is.
A kabaré rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a közönség körében, ez volt Nagy Endre igazi műfaja. Titka a rögtönzésnek álcázott, előre alaposan kidolgozott, megtervezett csattanókban, szellemes konferanszokban rejlett. Addig nem tapasztalt könnyedséggel tudott az aktuális politika kényes kérdéseivel tréfálkozni, rendkívüli műveltsége, tehetsége nyilvánvalóvá vált elmés konferanszaiból. Világa a tipikus pesti polgáré, aki naponta értelmezi a politika eseményeit, kellemes kávéházi, csevegő stílusban. Hihetetlen tehetségével, szellemességével beszédhibáját is (kissé dadogott) képes volt a hatáskeltés szolgálatába állítani. Az élőszó művésze volt, konferanszié szövegeit nem is engedte nyomtatásban kiadni. Kabaréjában a kor legjobbjait foglalkoztatta, az ő felfedezettje volt többek között Medgyaszay Vilma, a híres sanzonénekesnő is.
1908-ban ő is egyike a megalakuló Nyugat törzsgárdájának, de ami fontosabb, ugyanebben az évben alakítja meg első kabaréját, a Modern Színpadot.
Nagy Endre foglalkozott filmezéssel is, 1914-ig többek között Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc és Bródy Sándor mellett Nagy is írt filmeket. 1909-ben rendezte A sakk őrültjét, négy évvel később A 300 éves ember című film társszerzőjeként szerepelt,.vigjátékait is játszották a fővárosban. 1913-ban Párizsba ment, ahol konferansziéként vállalt fellépéseket. Az első világháború alatt – akárcsak a Nagy által csodált Molnár Ferenc – az Est című lapnak írt haditudósításokat.
„…szégyenkezés nélkül ki kell jelentenem, hogy az én kabarém volt a tehetségesebb.”
Hazatérése után visszatért a kabaré műfajához, s előbb a Nagymező utcában, majd a Gresham palota pincéjében nyitott kabarét. 1923-ban a hatóságok politikai tárgyú kabaréjelenetei miatt betiltották előadásait. Még ugyanebben az évben szövetkezett Salamon Bélával, a közösen vezetett Teréz körúti Színpad házi szerzőjének a kiváló kabaréíró Nóti Károlyt szerződtették.
„Szegény nők, hányszor becsapja őket a férfiak föllobbanó vágyának forró lehelete. – “Kimondhatatlan, mennyit szenvedek, könyörülj meg rajtam!” – rebegi a férfi és a nő megilletődve nyújtja át neki az orvosságot. Aztán megdöbbenve állapítja meg, hogy ápoltja sokkal gyorsabban kigyógyult, mint ahogy kívánatosnak tartotta volna.” (Nagy Endre: Szerelmesek kalauza)
1929-ben Nagy lemondott a színpad művészeti vezetéséről. Még néhány évig vállalta a konferanszié szerepét, de ettől kezdve csak irodalmi munkásságot folytatott. A harmincas években a Nyugat irodalmi estjeinek szervezése mellett, a Nyugatban esszéket is publikált, megalkotta Lukits Miklóst, a művelt, bohém, kicsit cinikus kávéházi figurát, akivel könyve lapjain beszélgetésbe elegyedett. Két kötet is született a link törzsvendég figurájával, a Lukits Miklós kalandjai és a Hajnali beszélgetések Lukits Miklóssal. Utolsó éveinek legjelentősebb művei a Szerelmesek kalauza, A kabaré regénye és az Egy város regénye volt. A Várad, villanyváros című, 10-12 kötetesre tervezett sorozatban, a századelő hangulatos történeteiben, klasszikus anekdoták világát idézve kapunk számot egy korról, melynek napjainkat is meghatározó hatását felesleges lenne letagadni. A sorozat első kötete, Nagy Endre regénye, számos, ma már érthetetlen okokból agyon cenzúrázott kiadást élt meg.
Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, Bródy Sándor, Kiss József, Szomory Dezső, Szép Ernő mellett az üldözött írók közé tartozott Nagy Endre író, kabaréigazgató is. 1938. május 5-én halt meg Budapesten.
