„Harangok, harangok – számontartanak engem is. Jönnek a harangok értem.” Nagy László természet közeli világlátásában, létértelmező kérdéseiben és mély líraiságában a költészet és képzőművészet egységet alkotott. Titkait, üzeneteit grafikáival és verseivel juttatta el hozzánk.
1978. január 30-án halt meg Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. 1925. július 17-én született a Veszprém megyei Felsőiszkázon, apja Nagy Béla mintagazda, egy időben a falu bírája volt, anyja Vas Erzsébet. Négy gyermekük közül László a második, István, aki Ágh István néven vált jeles költővé, a negyedik. A szülőházuk 1984 óta emlékmúzeum. A paraszti létforma, a küzdelem a földdel, a természettel egész életében és költészetében meghatározó élmény maradt.
Nagy László: Hegyi beszéd
(részlet)
Műveld a csodát, ne magyarázd
sehova kacsázik minden út
jobban tudjuk a jövőt a múltnál
válasszuk a villám jelenét
különben tyúktetű-borzalom
fut föl a lábadon agyadig
hajad gyökeréig, mintha párban
láncolva lennénk baromfiólra
pedig ülünk a bazalthegyen
Tízéves korában csontvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, s bár egy operáció megmentette lábát, a műtét során idegek sérültek, így élete végéig járógéppel, bicegve járt. Betegsége miatt két évet késett tanulmányaival, a második világháború idején lába miatt nem sorozták be. A betegség, a kórházi kezelés az amúgy is érzékeny lelkű fiút szorongóvá tette, a halálfélelem érzése kihatott költészetére, egész életében elkísérte.
1941-től a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájába járt, sokat olvasott és még többet rajzolt, s verseket is írt már, de inkább csak titokban. 1946-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára, többek között Borsos Miklós tanította, a következő évtől a Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet, a rajz szakon tanára volt Kmetty János és Barcsay Jenő is.
Szakolczay Lajos irodalomtörténész szerint „a költő vad, szilaj, az anyag titkaiba behatolni akaró egyénisége ott van minden vonalban, képszerkezetben. Látomásos sokkjai önmagát jelenítik meg a papírban, vásznon, rézkarcon, tollrajzokon. Nagy László látásmódjában is kiforrott művész, ezért grafikai lapjai jól megkülönböztethetők társaiétól – pedig Kondor Bélától Würtz Ádámig, és Rékassy Csabától Kass Jánosig (most csak nemzedéktársai említtetnek) sokan vallották fő kifejezési formájuknak az irodalmi művek illusztrációját. Nagy László erős fonalkötege (nád-tusrajzok) egészen visszamegy – mutatis mutandis – a hajdani Brücke-csoport vaskosan élénk fametszeteihez, határozott kontúrú alakjainak vonalhálója pedig (réz-, illetve cinkkarcainak, valamint rajzalbumainak írásos arzenálja) Barcsay Jenő anatómiai biztonságát mutatja.”
1947-ben a Valóság című folyóirat leközölte hét versét és egy rajzát. A kedvező fogadtatás fellelkesítette, ettől kezdve életét a költészet töltötte be, eldöntötte, hogy nem képzőművész, hanem inkább költő lesz, 1948-ban átiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára magyar-szociológia-filozófia szakra, majd az orosz szakot is felvette, hogy Jeszenyint fordíthasson.
Egy évvel később a könyvnapokra megjelent első kötete, a Tűnj el, fájás; a kissé sematikus verseket később maga is szigorú kritikával illette. 1949-től 1952-ig írói ösztöndíjjal Szófiában a bolgár népköltészetet tanulmányozta és fordította. Hazatérve a megváltozott és egyre szegényebb országban először nem találta helyét, 1952 nyarán már határozottan látta a feladatait, s Juhász Ferenccel együtt hozzáfogott egy újfajta költői nyelv, poétika, szemlélet kidolgozásához.
Feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, A következő évben megszületett András fiuk. 1953-ban megjelent műfordításkötete, a Szablyák és citerák, s Zelk Zoltán meghívta a Kisdobos című gyereklaphoz. A költő ezidőben elsősorban műfordítóként lehetett jelen. Ezt a tevékenységet is meghatározónak tartotta. A népköltészet mellett elsősorban García Lorca, Dylan Thomas, modern lengyel és régi kínai költők verseinek fordításai emelendők ki.
Csaknem évente megjelenő kötetein nyomon követhető szemléletének és hangjának elkomorulása, képeinek egyre erőteljesebb és bonyolultabb szimbolikája. Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, rossz közérzete nehezen oldódott fel. 1957-ben jelent meg először gyűjteményes kötete, a Deres majális, ezt követően azonban 1965-ig nem adták ki könyvét. 1957-ben megvált a Kisdobostól, 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben. 1966-ban költői és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki, lírája rendkívül népszerű lett. Rangos nemzetközi elismeréseket is kapott.
Az ezt követő időszakban egyre nőtt népszerűsége, versei, műfordításai több kötetben is megjelentek: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. Költeményeit Berek Kati és más művészek előadásában hanglemezen is kiadták, a délszláv népköltészet magyarországi elterjesztéséért több külföldi elismerést is kapott. 1975-ben, ötvenedik születésnapján a magyar irodalmi élet nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte, a Fészek Klubban rendezett költői estjén Csoóri Sándor mondott köszöntőt. 1977-ben sajtó alá rendezte a Jönnek a harangok értem című verseskötetét, de megjelenését már nem érhette meg. 1978. január 30-án budapesti otthonában szívrohamot kapott és meghalt. Szécsi Margitot 1990 végén helyezték társa mellé örök nyugalomra.
