„A boldogság megszokásba fordulása a halál egyik legjobb fegyvere.” A Nagyítás, a Nyertesek, a Fantomas a vámpírok ellen, a Bestiarium, a Rítusok vagy a Kronópiók és fámák Cortázar szinte már legendássá vált, irodalmi ékszernek tartott művei. Julio Cortázar, neves argentin író 100 éve született.
„Hevenyészettnek tűnik a stílus, de Cortázar minden szót pontosan megválaszt. Senki sem tudná elmesélni egy Cortázar-szöveg tartalmát; meghatározott szavak meghatározott rendje alkot minden egyes írást. Ha megkíséreljük összefoglalni, megbizonyosodhatunk róla, hogy elvész belőle valami csodálatos.” (Jorge Luis Borges)
Julio Florencio Cortázar 1914-ben született Brüsszelben, majd a család 1918-ban Argentínába költözött, ahol Cortázar egész gyermekkorát töltötte. Első regényét alig kilenc évesen írta, verspróbálkozásai annyira jól sikerültek, hogy édesanyja plágiumnak hitte őket.
Első verseskötete 1938-ban Julio Denis álnéven jelent meg Presencias (Jelenlétek) címmel, erről azonban később úgy nyilatkozott, mint ifjúkori botlásról, amelyet jobb lett volna kihagyni a cortázari életműből.
Egyik leghíresebb novelláskötete 1956-ban jelent meg Final del juego (A játék vége) címmel. Első kísérleti nagyregényéből, amelyet 1963-ban adtak ki, Rayuela (Ugróiskola) címmel már az első évben 5000 példány fogyott. 1968-ban másik híres regénye, a 62. Modelo para armar (62. Kirakós játék) mellett megjelentette kollázs-szerű könyvét Último round (Az utolsó menet) címmel.
1981-ben Francois Mitterand-tól megkapta a francia állampolgárságot. Hetven évesen leukémiában halt meg, a párizsi Montparnasse temetőben helyezték örök nyugalomra.
Julio Cortázar művei közül magyar nyelven olvasható a Nagyítás (és bővített kiadása Az összefüggő parkok), A Nyertesek, Fantomas a vámpírok ellen, Bestiarium, Rítusok, Játékok, Átjárók és az Itt és most.
Kronópiók és fámák története
Történet
„Egy ici-pici kronópió keresi a lakáskulcsot az éjjeliszekrényen, az éjjeliszekrényt a hálószobában, a hálószobát a lakásban, a lakást az utcán. Itt azonban megtorpan a kronópió, mert ahhoz, hogy kimenjen az utcára, szüksége lenne a lakáskulcsra.„
A Kronópiók és fámák története című alkotás Cortázar szinte már legendássá vált, irodalmi ékszernek tartott műve. Az elbeszélés gyűjtemény 1962-ben jelent meg, és azóta több országban számos nyelven kiadták, mint a modern szürrealista irodalom gyöngyszemét, amely a költőiség, az elbűvölő játékosság, a humor, a képzelet és a nyelvi lelemény szűrőjén keresztül szemléli az élet mindennapi, már-már rutinszerű dolgait.
Átjárók.
Korunk egyik meghatározó írójának, a nagy argentin elbeszélőnek egész életművét jelképesen átszövő köztes létállapotra utal ez a cím. Cortázar egész művészete – akárcsak Az üldöző főhősének, egy zseniális jazz-zenésznek a muzsikája – állandó keresés, nekifeszülés. A teljesség olthatatlan vágyával törekszik, hogy átjusson a „túloldalra”, ahol a köznapi látszatvalóság mögött megbújó valódi világot és tudást sejti, ahol igazi emberi kapcsolatokat remél. Cortázarnál többnyire mégis kudarc, csak kivételes pillanatok adománya, ihlet, megvilágosodás mulandó csodája lehet az átjutás vagy betekintés. Eszközei pedig a művészet- főleg a zene -, a játék, a humor, a megérzés, a szerelem, a nemiségben megtestesülő ösztönlét. Cortázar mégsem mond le a tökéletességről, az emberállapot eredendő egységéről és a létünk önellentmondásait összerendező harmóniáról. Ezt keresi lankadatlanul, és nekünk, olvasóinak is ezt kínálja: kutassuk a lehetetlenben ott rejlő lehetőséget. Mindhalálig.
Itt és most
„Ha voltak is valaha olyan idők, amikor nem kellett átérezni az emberiség közvetlen történelmi jelenének problémáit, mégis nagy író lehetett az ember, ma bizonyosan nem lehetséges enélkül a részvétel nélkül írni, ami egyben felelősség és kötelesség is, és csak azokban a művekben lelhető föl az őket felismerhetővé tevő remegés, jelenlét, hangulat – amitől bensőségessé válnak számunkra, amitől a kapcsolatteremtés, a meghittség érzését keltik az olvasóban -, amelyek valamilyen módon ezekkel a problémákkal foglalkoznak, még ha pusztán a képzelet szüleményei is azok a művek, még ha olyan roppant játékarzenált vonultatnak is föl, amilyenre csak képes a költő vagy regényíró, még ha nem utal is közvetlenül erre a részvételre.”
Az ismert cortázari stílus, az írótól megszokott talányos cselekményszövés különös fordulatai jellemzik, mégis valóságos történelmi-politikai eseményekből merítik tárgyukat, nem is mindig egészen áttételesen. A kortárs Latin-Amerika országainak jelenkori helyzetéről, az ott élő embereket szorongató erőszakról, félelemről, nyomorról, kilátástalanságról szólnak ezek az írások, meg arról az együttérzésről és aggodalmas szeretetről is, amelyet a latin-amerikai értelmiségi érez a földrész vesztesei iránt.
Nagyítás.
„A semmi elleni harc sok-sok módja között a fényképezés az egyik legjobb, ez az a tevékenység, amit korán meg kéne tanítani a gyerekeknek, mert fegyelmet, esztétikai képzettséget, jó szemet és biztos ujjakat igényel.”
A világhíressé vált Nagyítás című filmet Michelangelo Antonioni rendezte Julio Cortázar novellájának ötletéből. Julio Cortázar Las babas del diablo című novellájában Roberto Michel francia–chilei fordító és amatőr fényképész egy novemberi napon fotótémát keresve kisétált a Saint-Louis-szigetre. Ott felfigyelt egy fiatal srác és egy szőke nő különös kettősére. Antonioni filmjében Thomas, a felkapott londoni divatfotós kíváncsiságból lefényképez egy fiatal nőt és egy idősebb férfit a parkban. Bár a nő görcsösen követeli a filmtekercset, a fotós végül előhívja a felvételeket. A nagyításokon előbb egy pisztolyt tartó kezet fedez fel a bokrok között, majd egy holttestet is. Visszatérve a parkba valóban megtalálja a tetemet: a férfiét, akit délután látott a nővel a parkban.
