120 éve, 1902. november 28-án született Neményi Lili színésznő, a magyar opera- és operett kimagasló alakja. Művészetét az átélt, szuggesztív színészi játék, csiszolt énekkultúra, intelligencia jellemezte, szerencsésen társult ehhez vonzó színpadi megjelenése.
Neményi Lili 1902. november 28-án született Iglón. Színészcsaládból származott: szépanyja ekhós szekéren járó színésznő, nagyanyja a kolozsvári színház büszkesége, édesanyja, Polgár Ilonka szép és tehetséges erdélyi színésznő, nevelőapja Neményi László nagybányai színigazgató volt, s féltestvére, Szabó Ernő a Szabó család című rádiósorozat Szabó bácsijaként lett ismert.
A vér benne sem vált vízzé: már hatévesen színpadon állt Kolozsvárott a Kis lord főszereplőjeként. A negyedik polgári után megszökött otthonról, mert tovább akart tanulni, amire a családnak nem volt pénze. A nagymama utána ment, s két pofonnal a színi pályára penderítette. 1922-28 között már szubrett és drámai hősnő szerepeket alakított, prózai és operett előadásokon is fellépett. 19 évesen, viszonylag ismerten került Szegedre, ahol operettek főszerepét játszotta. 1933-ban a forradalmi szellemű színházújító, az 1944-ben mártírhalált halt Horváth Árpád felesége lett.
1936-tól 1939-ig a debreceni színházban férje igazgatása alatt nagyszerű prózai és zenés szerepek egész sorával kápráztatta el a közönséget, a Néma leventében nyújtott Zilia alakításának Heltai Jenő és Hevesi Sándor is hódoló szavakkal adózott.
Neményi Lili Debrecenben kezdett el megzenésített versekkel, dalokkal foglalkozni. A fasizmus előretörésével kiszorult a színházakból, egyre jobban üldözték, munkásotthonokban, irodalmi körök műsoros estjein szerepelt Ady, József Attila megzenésített verseivel, operaáriákkal. A Magyar Állami Operaháznak 1946-ban, Tóth Aladár igazgatása idején lett tagja. Első fellépésére 1946. november 25-én került sor: a Kodály-ünnepségeken énekelte a Leányt a Székelyfonóban. Nagyszerű szerepek őrzik emlékét, mind közül kiemelkedik a Pillangókisasszony Cso-cso-szánja. Az operairodalom remekeit (Bohémélet, Traviata, Faust) ugyanúgy repertoárján tartotta, mint az operettek primadonnaszerepeit (A víg özvegy, Csárdáskirálynő, Marica grófnő).
Nagy elismerést aratott irodalmi sanzonok előadásával is, a dalokat, verseket kellemes bájjal, franciás pikantériával, kecses gráciával adta elő.
Számos alkalommal szerepelt sikerrel külföldi színpadokon, így Bécsben, Párizsban, Londonban, turnézott az Egyesült Államokban és fellépett Pekingben is.
1970-ben a Magyar Állami Operaház magánénekeseként ment nyugdíjba. Művészetét, a magyar színházi és operaéletben nyújtott kimagasló teljesítményét több kitüntetéssel ismerték el: Érdemes Művész (1959), Kiváló Művész (1967), Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1982). 86 éves korában, 1988. július 13-án hunyt el Budapesten.
