„Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.” Németh László Kossuth-díjas író 115 éve született a ma Romániához tartozó partiumi Nagybányán.
Németh László 1901. április 18-án született a ma Romániához tartozó partiumi Nagybányán. Paraszti sorból származó apja középiskolai tanár lett, 1904-ben Szolnokra helyezték, a család 1905-ben Pestre költözött. Németh László a Toldy Gimnázium önképzőkörében mutatkozott be először írásaival. Érettségi után a pesti bölcsészkar magyar-francia szakán tanult, majd 1920 tavaszán átiratkozott az orvosi karra, mondván: korszerű műveltség nincs természettudományos ismeretek nélkül. 1926-tól fogorvosként és iskolaorvosként is dolgozott. 1925-ben nőül vette egy gazdag vendéglős leányát, Démusz Ellát, házasságukból hat leány született.
1925-ben megnyerte a Nyugat novellapályázatát a Horváthné meghal című írásával, ettől kezdve több lap is közölte írásait. Írói pályája legelején a „magyar szellemi erők organizátora” szerepét választotta magának, és elkötelezettségéhez hű maradt betegsége legvégső szakaszában is. 1927-től a Napkelet vezető kritikusa volt, itt jelentette meg első regényét is, az Emberi színjátékot. Babits hívására lett a Nyugat kritikusa, majd 1932-ben megindította saját lapját, a Tanút, 1934-ben pedig a Választ, a népi írók mozgalmának folyóiratát.
1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához, de hamar átlátta a Gömbös-féle reformígéretek hamisságát. Tuberkulózisa miatt egy időre visszavonult a közélettől, és megírta a Gyász, majd a Bűn című regényeit, a VII. Gergely című történelmi drámáját. 1938-ban a Nemzeti Kamaraszínház színre vitte a Villámfénynél című színművét, ezt követően sorra születtek az értelmiség eszményei és külső élete közt támadt meghasonlást tükröző darabjai (Papucshős, Cseresnyés, Bethlen Kata). 1939-ben a német ideológiai túlsúly elleni védekezés és a szellemi ellenállás vágya íratta meg vele az azóta is sokat vitatott, Kisebbségben című tanulmányát. 1940-ben Püski Sándor kiadásában megjelent A minőség forradalma című könyve, amely a Tanúban írt tanulmányok nagy részét tartalmazza. Az 1943-as szárszói találkozón felolvasta A második szárszói beszéd címen ismert tanulmányát, amelyben a háború utáni magyar társadalmi átalakulás lehetséges útjaival foglalkozott.
„Az ember törekedik a jó felé. Csak a maga homályában megváltozik, átalakul a jó; indulat, tudatlanság hozzáadja magát, s az ember ebben a félvilágosságban botorkál. Aki nem vet számot az emberekben lakó homállyal, az nem becsüli meg a homálytól vezetett jó igyekezetük. Megátalkodottságot lát, ahol nincs, csak tökéletlen igyekezet.” (Németh László: VII. Gergely – Desiderius; V. felvonás)
A második világháborút követően Hódmezővásárhelyre költözött, ahol a református gimnázium óraadó tanára lett. Ekkor fejezte be Széchenyi című drámáját, az Iszony és az Égető Eszter című regényeit. Budapestre visszatérve néhány évig csak műfordítással foglalkozott, az Anna Karenina fordításáért 1952-ben József Attila-díjat kapott. 1956 októberében bemutatták a Galilei című drámáját, a forradalom napjaiban megjelent Emelkedő nemzet című cikkében a szocializmus valódi értékeinek átmentésére hívta fel a figyelmet. Az Égető Eszterről így írt:
„Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családja fosztott nagymamától búcsúzunk el tőle.”
A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut. Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közössséget alakítson belőlük.
1957-ben Kossuth-díjat kapott, melynek összegét a hódmezővásárhelyi gimnáziumnak adományozta. 1958-ban a Tihany melletti Sajkodon felépült házában rendezte be írói műhelyét. A 60-as évektől regényeit több nyelvre lefordították, a színházak állandóan repertoárjukon tartották drámáit, 1965-ben az Iszonyból film is készült. 1970-ben mutatták be utolsó drámáját, a Semmelweisről szóló Az írás ördögét, ezt követően betegsége súlyosbodásával munkaereje is megtört. 1971 januárjában súlyos agyvérzést kapott, amelyből már nem tudott teljesen felépülni. Eleget tett még meghívásoknak, de ideje java részét visszavonultan töltötte egészen 1975. március 3-án Budapesten bekövetkezett haláláig. 1987-ben kultuszának ápolására Hódmezővásárhelyen megalakult a Németh László Társaság. A modern magyar epika klasszikusai közül valószínűleg Németh László az egyedüli, akinek értekező prózája talán még regényeinél is nagyobb hatást gyakorolt a kortárs nemzeti kultúrára.
