„Mikor először találkoztunk, úgy éreztem, megtanulhatok tőled magamról valamit, amit nem tudok, és ennek az érzésnek engedelmeskedve óvatosan találkát kértem tőled.” Oravecz Imre költő és műfordító, a hangulatok, érzelmek megjelenítésének mestere 70 éves. – Portré
„Kezdetben volt a te, volt az ott, volt az akkor, volt a kék égbolt, volt a napsütés, volt a tavasz, volt a meleg, volt a rét, volt a virág, volt a fa, volt a fű, volt a madár, volt az erdő, volt a bátorság, volt a határozottság, volt a könnyedség, volt a bizalom, volt az odaadás, volt a gazdagság, volt az öröm, volt a derű, volt a nevetés, volt az ének, volt a beszéd, volt az imádság, volt a dicséret, volt a tisztelet, volt az egyetértés, volt az édesség, volt a tisztaság, volt a szépség, volt az igenlés, volt a hit, volt a remény, volt a szeretet, volt a jövő, aztán teből ő, az ottból itt, az akkorból most, a kék égboltból fekete füst, a napsütésből eső, a tavaszból tél, a melegből hideg, a rétből mocsár, a virágból kóró, a fából hamu, a fűből avar, a madárból préda, az erőből gyengeség, a bátorságból gyávaság, a határozottságból bizonytalanság, a könnyedségből nehézkesség, a bizalomból gyanakvás, az odaadásból önzés, a gazdagságból szegénység, az örömből bánat, a derűből ború, a nevetésből sírás, az éneklésből kornyikálás, a beszédből dadogás, az imádságból káromlás, a dicséretből átok, a tiszteletből megvetés, az egyetértésből viszály, az édességből keserűség, a tisztaságból szenny, a szépségből varangy, az igenlésből tagadás, a hitből kétkedés, a reményből kétségbeesés, a szeretetből gyűlölet, a jövőből múlt lett, és kezdődött elölről.” (Oravecz Imre: 1972. szeptember)
Február 15-én ünnepli hetvenedik születésnapját Oravecz Imre Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
A Heves megyei Szajlán született 1943-ban. Édesapja gépkocsivezető volt, polgári családból származó édesanyja kevéske földjüket művelte. Oravecz 1962 és 1967 között a debreceni tudományegyetem magyar-német szakán tanult. A diploma megszerzése után Budapestre költözött, ahol volt segédmunkás, moziüzem-vezető, nevelőtanár, első versei az Alföldben jelentek meg. 1967-ben Budapestre költözött. 1968-ban versei megjelennek az újvidéki Hídban, Bori Imre kísérőtanulmányával. Első kötetét a Szépirodalmi Kiadó szerkesztői visszautasították, de verseit beválogatták a Költők egymás közt című antológiába, amelyben a fiatal költőt Weöres Sándor mutatta be. az Európa Könyvkiadó titkára lett, 1970-től az MTI számára fordított. Első önálló kötete, a Héj négy évvel később, 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál (2., helyreállított kiadás: Pécs, Jelenkor, 2001).
1972-ben – egy szerelmi csalódást követően – disszidált: előbb Párizsba, majd Londonba ment, innen az Egyesült Államokba, Iowa Citybe, ahol hónapokat töltött egy nemzetközi íróprogram tagjaként. 1973-ban hazatért. Illyés Gyula lánya, Illyés Mária közbenjárására 1974-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében volt tanársegéd. 1976-ban ismét az Egyesült Államokba utazott és a chicagói Illinois Egyetemen nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért, és szabadfoglalkozású író lett.
1979-ben a Magvetőnél megjelent Egy földterület növénytakarójának változása című második kötete, a Móra Ferenc Kiadónál pedig Máshogy mindenki más című gyermekvers-kötete. 1982-től az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője, később főmunkatársa.
1985-86-ban a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán volt vendégtanár, a modern német líráról tartott előadásokat és angol versírást tanított, közben kisfiával keresztül-kasul beutazta Dél-Kaliforniát. 1988-ban nyugat-berlini ösztöndíja után nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás eseményei miatt megváltoztatta döntését és mégis hazajött. 1989-ben József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította.
1990-ben kormányfőtanácsosi minőségben Antall József miniszterelnök tanácsadó testületének tagja lett, ám tíz hónap múlva lemondott tisztségéről, és egy ideig a Pesti Hírlap című napilap, majd az Új Magyarország munkatársa volt. 1995-től Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított német irodalmat és amerikai őskultúrát. 2001-ben visszaköltözött szülőfalujába, Szajlára.
Versek, regények egy kalandos életpályán
Pályája nehezen indult: 1962-ben jelent meg első verse az Alföld című folyóiratban, ám ezután 1975-ig egyetlen hazai terjesztésű lap sem közölte munkáit. Ahogy egy interjúban elmondta, költészete „teljesen elütött attól, amit mások csináltak, ez már önmagában is hátrányt jelentett. Ezenkívül ellentétes volt a szocialista realizmus doktrínájával, amelynek a jegyében publikálni lehetett.” A határon túl, az újvidéki Híd című lapban 1968-ban több versét is leközölték, ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy e versekből kötetet is összeállíthatna, de a Szépirodalmi Kiadó visszautasította. Verseit végül a Költők egymás közt című antológiába válogatták be, és költeményeiről méltatást írt Weöres Sándor. Oravecz Imre első kötete 1972-ben jelenhetett meg Héj címmel.
„Félt, hogy kinevetik, amiért ilyen őrültségeket álmodik, utána meg még foglalkozik is vele. És az álmoskönyv sem tudott felvilágosítást adni, pedig azt már többször is átlapozta. Igaz, csak az újat, mert a régi, a jobb már nem volt meg. Azzal, hogy úgysem kell már, annyiszor begyújtott vele Teréz, a menye, hogy a végén elfogyott.” (Oravecz Imre: Ondrok gödre)
1979-ben két könyvvel is jelentkezett: az Egy földterület növénytakarójának változása című verseskötete mellett Máshogy mindenki más címmel gyerekverseiből adott közre válogatást. Amerikai élményeiből, a hopi indiánok történetének és kultúrájának megismeréséből született meg A hopik könyve, amelynek verseiben anyag és szellem, ember és természet egybetartozása fedezhető fel. Nagy sikert aratott az egy szerelem pusztulását önkínzó részletességgel feltáró 1972 szeptember című prózavers-kötete, valamint a költői főművének is tartott Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987-1997), a szülőfaluját néprajzi alapossággal feltérképező versciklus. Utóbbiért megkapta a Magyar Szépírók Társaságának díját.
1994-ben a Helikon Kiadónál A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása címmel megjelent egybegyűjtött verseinek kötete. 2007-ben jelent meg a 19. század végén Amerikába kivándorolt magyar vendégmunkásokról szóló, Ondrok gödre című faluregénye, családtörténete, amelyről sok kritikus úgy tartja, a magyar paraszti sors mibenlétének talán eddigi legjobb rajza. Ennek folytatása a tavaly kiadott Kaliforniai fürj című regény.
Oravecz angolból és németből fordít, többek között Paul Celan, Barbara Frischmuth, Franz Xaver Kroetz műveit ültette át magyarra. Munkásságáért több rangos elismerést kapott, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki költői életművéért, a tárgyias költészet objektív világának átszellemesítéséért, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtéséért. 2006 óta a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
