„De azért, mert a fényes, a dicső multra oly kisszerű jelen következett, lehet a jövő vigaszteljesebb…” – írta Székelyföld sorsáról a 190 éve született Orbán Balázs báró, néprajzi gyűjtő, író, akit „a legnagyobb székelynek” is neveznek.
Orbán Balázs az udvarhelyszéki Lengyelfalván született 1829. február 3-án (más adatok szerint 1830-ban született), brói család sarja volt, apja Orbán János huszárkapitány, anyja Knechtel Eugénia pedig egy konstantinápolyi kereskedő leánya volt. A főúri címét azonban sohasem használta, egyszerű, puritán életet élt. A székelyudvarhelyi református kollégiumban tanult, de az utolsó két osztályt már nem végezte el, mert szüleivel 1846-ban Konstantinápolyba indult, hogy görög nagyanyja számukra építtetett palotájába költözzenek. Mire Törökországba értek, az idős hölgy meghalt, az örökségből – hosszú pereskedés után – nekik alig jutott. Nehezen boldogultak az idegen világban.
Orbán Balázs még húszéves sem volt, amikor utazást tett a Közel-Keleten: bejárta Egyiptomot, Palesztinát, Kis-Ázsiát, Görögországot és Törökországot. Régészeti, történelmi, néprajzi tapasztalatait később, 1861-ben megjelent Utazás Keleten című könyvében foglalta össze. Athénban értesült a magyar szabadságharc kirobbanásáról, majd Konstantinápolyban saját pénzén 150 fős szabadcsapatot szervezett, de mire elérték az Al-Dunát, Világosnál megtörtént a fegyverletétel. A Török Birodalomba özönlő emigránsok egyik segítője lett, egy ideig Kossuth környezetében élt, egy merényletkísérletet is meghiúsított.
„Második képünkön b. Orbán Balázst ösmerik meg olvasóink, a természetvizsgálók ezen nagygyűlésének egyik titkárát. 1830-ban születvén, most van a legjobb férfierőben de a mennyit ő járt-kelt, hányatott, tapasztalt és munkált, annyival őszfejü és tar homlokú is kevés dicsekedhetik.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 22. évf.,1875. aug. 29.)
„A Székelyföldnek legszebb, legérdekesebb s minden tekintetben legkitűnőbb részét kétségtelenül Háromszék alkotja. És ezen elsőségi osztályozás úgy természeti szépségeire alkalmazva, – mint erkölcsi értelemben is áll, mert Háromszék nemcsak az összes Székelyföldnek, hanem az annyi nagyszerű vidéket felmutató erdélyi résznek is kétségtelenül legszebb pontját képezi…” (Orbán Balázs: A Székelyföld.Háromszék előismertetése)
Az osztrákok kikérési kérelme elől 1852-ben Londonba menekült, minden idejét a British Múzeum könyvtárában töltötte. Gyűjtötte, rendszerezte a közel-keleti utazásával kapcsolatos anyagokat. Két év múlva átköltözött Jersey, majd Guernsey szigetére, ahol szoros barátságot kötött Victor Hugóval, az ő fiaitól tanulta meg a fényképezést, így vált később a fotografálás egyik hazai úttörőjévé.
1855-ben utazott vissza szüleihez Konstantinápolyba, majd 1859 végén – kihasználva a politikai enyhülést – hazatért szülőföldjére. 1861-től hivatalt vállalt, Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője, 1867-től Kolozsvár főjegyzője volt, majd visszavonult, és 1868-tól Pesten élt.
Hazatérése után döbbent rá arra, hogy szülőföldjét, népét az ország lakosainak zöme nem ismeri. Hatalmas munkába kezdett. Darócruhát öltött, és 1862-1868 között gyalog, szekéren, lóháton bejárta a Székelyföldet, több mint ötszáz településen fordult meg. Leírta, amit látott, hallott, tapasztalt, amit régi írásokban fellelhetett. Így készült el hat év alatt főműve, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, amely hat nagyformátumú kötetben hat év alatt jelent meg. Hatalmas és pontos anyaggyűjtése, a régi épületek, szobrok, írásos emlékek, ötvös- és textilmunkák, szokások, földrajzi és személynevek, visszaemlékezések leírása nélkülözhetetlen, gyakran egyedüli forrása a néprajznak és a történettudománynak.
„Ezek egyedüli emlék-hanjai a Székelyföld kétségbeesett végküzdelmeinek; és midőn a dicső napok emlékei által szentesitett hantokat tapodja, midőn e hősies harczok emlékeivel találkozik, ne szomorodjék el? Ne, mert e harczok nincsenek eredmény nélkül: azok erkölcsi nagyságuk egész fényében állnak a világ előtt, és a szent szabadság érdekében kiontott vér bizonynyal gyümölcsözni fog, s eredményes lesz, ha nem is a küzdőkre, de bizonnyal azok utódaira nézve.” (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Csík-Szék)
Újabb tízéves munkával írta meg Torda város és környéke című könyvét, amely 1889-ben jelent meg.
1871-ben a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője lett. 1882-ben Kriza Jánossal, Benedek Elekkel és Sebesi Jóbbal együtt állították össze a Magyar Népköltési Gyűjtemény Székelyfölddel foglalkozó fejezetét. A Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben választotta levelező tagjává. A következő évben jelent meg A székelyek származásáról és intézményeiről című könyve. Évekig gyűjtött vagyonát a súlyos gondokkal küzdő székelykeresztúri unitárius gimnáziumnak adományozta, úgy állítva be, mintha a pénzt találta volna.
1890. április 19-én Budapesten halt meg, utód nélkül. Egykori családi birtokán, Szejkefürdőn található sírját, melyhez hét székely kapun át vezet az út, két kopjafa díszíti.
