„A mítosz a két lábon járó / majomember álma. / A légtérben nem szállnak angyalok.” Orbán Ottó Kossuth-díjas költő, műfordító 80 éves lenne.
„Az első emlékképem az a világról, hogy vasárnap van, reggelizünk, besüt a nap. A nap soha nem sütött be az első emeletre, de az udvarba besütött annyira, hogy világos volt nagyon a szobában. Egy széken ülök, és a szék neki van tolva az asztalnak annyira, hogy le ne essek, a széknek nincs karfája. És habos kávé van reggelire.”
ORBÁN OTTÓ: MAGASSÁG
Ez tart fel, ez a szerelem,
ilyen könyörtelen magasra:
belédszédül a végtelen,
mint kályhafüst a virradatba.
(1962)
Orbán Ottó Budapesten jött a világra 1936. május 20-án. Kilencévesen elveszítette édesapját, félárvaként a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész vezette Gaudiopolis-Örömvárosban nevelkedett. A csendes, szótlan kisfiú korán eljegyezte magát a versírással, a „gyerekállam” egyik lapját is ő szerkesztette. 1956-ban, többszöri próbálkozását követően felvették az ELTE magyar-könyvtár szakára, de három szemeszter után ideg-összeroppanást kapott, s már nem tért vissza az egyetemre, így diplomát nem szerzett.
1958-tól szabadfoglalkozású író volt, első verseskötete, a Fekete ünnep 1960-ban jelent meg. Ifjúkori költészetének fő jellemzője az érzelmi telítettség, az áradó képi gazdagság, verseinek fő motívumai: a háború, az árvaság, az üldöztetés.
1962-ben tagja lett a Magyar Írók Szövetségének, majd 1964-ben a PEN Clubnak is, ahol 1989-től alelnöki tisztséget is betöltött. 1968-ban Indiában járt tanulmányúton, élményeiről, tapasztalatairól az 1973-as Ablak a földre – Indiai útinapló című munkájában számolt be. A hetvenes évek elejétől mind nagyobb teret kaptak művészetében a műfordítások, főként angol-amerikai és spanyol nyelvű költőket fordított, Aranygyapjú címmel válogatott versfordításai is megjelentek, és új hang volt költészetében gyermekverseinek megjelenése a Kati-patika című kötetben.
A hetvenes évek második felétől költészetének egyik alaphangja lett az irónia, a játékos komolytalanság, amely páratlan formai fegyelemmel párosult. Szórakoztató olvasmány 1977-es kötete, A világ teremtése és egyéb badarságok, amelyben olvashatjuk az ember receptjét, a mennytanács döntését a sztriptíz feltalálásáról, a paradicsom teljes konszolidálását. Találhatunk még irodalmi-történelmi badarkákat és számos paródiát kortársairól, így például (ahogy Orbán nevezte őket) Poóri Sándorról, Búsuló Juhász Ferencről, Heves Vagy Ágnesről.
ORBÁN OTTÓ: DAL A TEREMTETT VILÁGRÓL
Hallod-e, te Öregember?
Ez volna a te teremtett világod?
Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel,
Hol szupernovákkal gyújtasz világot?
A mítosz a két lábon járó majomember álma.
A légtérben nem szállnak angyalok.
Isten van vagy nincs. Küszködve, meg-megállva
Tartok a sír felé gyalog.
(2002)
1976-ban egy íróprogram keretében az Egyesült Államokba utazott, ahol előadásokat tartott a St. Paul-i Hamline Egyetemen, valamint a Minnesota Egyetemen. 1981 és 1991 között a Kortárs rovatvezetője, 1991 és 1998 között pedig főmunkatársa volt. 993-ban tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1998-tól az Élet és Irodalom munkatársaként dolgozott. 1987-ben a St. Paul-i Hamline Egyetem, valamint a Minnesotai Egyetem (Minneapolis) hívta meg előadóként tanítani. Első verseskötete huszonnégy éves korában jelent meg.
„Néhány hónapja arról beszélgettünk Orbán Ottóval, telefonon persze, mert már nehezen járt el otthonról, én meg nem tudom felvonszolni magam a lépcsőn a liftig, szóval azt mondtam, hogy olyan vörösmartys verseket ír mostanában, mármint az öreg Vörösmartyhoz visszanyúló verseket, csak frivolitással, álfrivolitással ellenpontozva.” (Réz Pál)
Költőként, íróként és esszéistaként egyaránt jelentőset alkotott. Stílusgyakorlatai, paródiái során a magyar- és világirodalmi panteon legjelesebb szerzőivel alakított ki utánozhatatlan irodalmi kapcsolatot. Alkotói termékenységét saját műveinek példátlanul nagy száma mellett számtalan műfordítása is bizonyítja. A legkülönbözőbb nyelvekről fordított.
A 2002-ben megjelent Ostromgyűrűben darabjaiban előtérbe kerül a játékosság, az ironikusan virtuóz ötletesség. A versek széles spektrumot ölelnek át az erőteljesen profanizált formában előadott mitológiai motívumoktól az aktuális társadalmi, politikai témákig. A kötet centrumában a pusztulás és a túlélés problémái állnak, folyamatosan rákérdezve az írás helyzetére, esélyeire is, fenntartva annak örök-új feladatát: „A költészet hírszerzés odaátról”.
Szinte évente jelentek meg verseskötetei, Hatvan év alatt a föld körül címmel versfordításai is napvilágot láttak, és esszéistaként is jelentőset alkotott. Munkáját azonban 1989-től egyre inkább beárnyékolta a Parkinson-kórral folytatott küzdelme, amely a számtalan kórházi és gyógyszeres kezelés után műtéthez vezetett. Az orvosi beavatkozás azonban csak ideig-óráig hozott javulást, a költő 2002. május 26-án meghalt.
Művészetéért 1973-ban és 1985-ben József Attila-, 1974-ben Graves-díjat kapott, 1986-ban Déry Tibor-jutalomban részesült. 1986-ban és 1994-ban az Év Könyve-jutalmat, 1987-ben a Radnóti Miklós-díjat, 1990-ben a Weöres Sándor- és Babits Mihály-díjat nyerte el. 1992-ben kimagasló költészeti tevékenysége elismeréseként Kossuth-díjat kapott. 1992-ben a Kortárs különdíjjal, 1997-ben a Pro Literatura életműdíjjal és a Soros Alapítvány Életműdíjával, valamint 2002-ben a Nemes Nagy Ágnes-díjjal tüntették ki.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: Fekete ünnep. Versek. (1960), A teremtés napja. Versek. (1963), Búcsú Betlehemtől. Versek. (1967), A föltámadás elmarad. Versek. (1971), Ablak a földre. Indiai útinapló. (1973), Emberáldozat. Versek. (1973), Szegénynek lenni. Válogatott versek. (1974), Távlat a történethez. Versek. (1976), A világ teremtése és egyéb badarságok. Szatirikus versek és paródiák. (1977), A visszacsavart láng. Versek. (1979), Honnan jön a költő? Esszék. (1980) Az alvó vulkán. Versek. (1981), Helyzetünk az óceánon. Versregény. Válogatott prózaversek. (1983), Szép nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek. Versek. (1984), Összegyűjtött versek. (1986), A fényes cáfolat. Versek. (1987), Ablak a földre. Indiai útinapló. Második, bővített kiadás. (1989), Egyik oldaláról a másikra fordul; él. Versek. (1992), Cédula a romokon. Esszék. (1994), Hallod-e te sötét árnyék. Versek. (1996), Hatvan év alatt a föld körül I-III. Összegyűjtött versfordítások. (1998), Lakik a házunkban egy költő. Versek. (1999), Kati-patika/Eszterlánc (2000) Ostromgyűrűben (2002), Az éjnek rémjáró szaka (2002), Orbán Ottó összegyűjtött versei I-II. (2003)
