„Az élet nem egy csendélet” – vallotta a 130 éve született Oskar Kokoschka osztrák festő, az expresszionizmus egyik legismertebb mestere.
„Egy Kandinszkij vagy egy Klee mélyenszántó írásai arra csábítják az embert, hogy a korszellembe beleunva, bízza most már csakis a technika találmányaira, fényképre, filmre, televízióra és hanglemezre: formálják meg azok az ember képmását. Akik nem akartak messzebbre nézni, beérték az emberi arc tárgyainak puszta fölsorolásával, két szemmel, két füllel, egy orral meg egy szájjal. Hanem a mai művészek feladata az, hogymint szellemi avantgarde megmutassák az aránytalanul nagyobbra nőtt közönségnek, merre visz az út. Que vadis? Hajlott korommal csakis az utolsó lennék, aki kompromisszumot köt ezzel a haladással. Úgy érezném magam, mint aki a vásári körhintán görcsösen kapaszkodik az ülésbe, abban a hitben, hogy ezzel elháríthatja a megsejtett, közelgő balesetet.” (Oskar Kokoschka: Életem)
Oskar Kokoschka az alsó-ausztriai Pöchlarnban látta meg a napvilágot 1886. március 1-jén. A bécsi iparművészeti iskolán végezte tanulmányait, személyesen ismerte a fin de siécle valamennyi művészeti nagyságát, és tagja lett a „Wiener Werkstätte” szerveződésnek. Nemcsak festőként, hanem költőként is figyelemre méltó műveket alkotott, például a Mörder, Hoffnung der Frauen (Gyilkos, a nők reménysége) című expresszionista darabot (1910).
Képi fantáziája írásaiban is megmutatkozik, elbeszéléseit erőteljes kifejezésmód és fantasztikus asszociációk jellemzik. Stílusát rosszindulatúan az „oszlás” festészetének is nevezték. Gyakran felkavaró portréi esetében kevésbé meghatározóak az adott személy külső jegyei, sokkal inkább jellemző a lelkiállapot drasztikus ábrázolása egy intenzív, látnoki színvilágon keresztül.
A Sturm című expresszionista újságba írt cikkei is feltűnést keltettek, máskor egy meglehetősen vad színdarabbal váltott ki tülekedést a publikum soraiban, ahol még a rendőrségnek is közbe kellett lépnie. Korai képeire Klimt dekoratív, szecessziós művészete hatott, de hamar stílust váltott, s megtalálta saját expresszív formanyelvét.
„A vele töltött három év valóságos szerelmi csata volt. Soha azelőtt nem volt részem ennyi harcban, a paradicsom és a pokol állandó váltakozása jellemezte az életünket” – írta Alma Mahler-Werfel az Oskar Kokoschkával való kapcsolatáról. 1912-ben kapott megbízást a művész, hogy készítse el a híres zeneszerző, Gustav Mahler körülrajongott özvegyének és Franz Werfel író korábbi feleségének portréját. 1914-ben Alma Mahler teherbe esett, azonban Kokoschka akarata ellenére megszakította terhességét és elhagyta a művészt. Az ismerkedésből három évig tartó zaklatott, féktelen szerelem lett, amit aztán az asszony szakított meg. A festő számára a szakítás kiheverhetetlen volt, egy Alma-bábut csináltatott, amivel nem kevés megbotránkozást okozott
Kétségbeesésében és mert egyébként is hadköteles volt, Kokoschka önkéntesnek jelentkezett a hadseregbe, és Adolf Loos közreműködésével egy előkelő lovas ezredhez került. Az orosz fronton egy, a tüdejét ért szúrástól súlyosan megsérült, és alighogy felépült, másodszorra is találat érte, ami miatt ismét lábadozásra kényszerült.
A két háború közötti időszakban sokat utazott, és elismert művésszé nőtte ki magát. Az első világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra, a fronton fejsérülést szenvedett. 1934-ben menekülnie kellett a nemzetiszocialisták elől, akik számos művét lefoglalták „elfajzottsága” miatt. Előbb Prágába, majd Londonba emigrált, ahol számos allegorikus, politikai témájú festményt alkotott. Ezután Prágában és Londonban élt, ahol sokéves kapcsolat után, 1941-ben feleségül vette Olga (vagy Olda) Pavlovskát , mindketten 1947-ben kapták meg a brit állampolgárságot. 1953-ban Svájcba költöztek, majd Salzburgban létrehozta a „Schule des Sehens” (A látás iskolája) elnevezésű Nyári Akadémiát.
Felkavaró portréin kevésbé meghatározóak az adott személy külső jegyei, sokkal inkább jellemző a lelkiállapot kíméletlen ábrázolása. Nagy érdeklődést keltettek városképei, mint például az 1923-ban alkotott Drezda, híd az Elbán. Továbbra is írt, litográfiákat is készített, díszleteket is tervezett, többek között a bécsi Burgtheater, illetve a Salzburgi Ünnepi Játékok számára, például Mozart A varázsfuvola című operájához.
Kokoschka kilencvenhárom évet élt, 1980. február 22-én hunyt el Montreux-ben. Tanúja volt egy évszázad politikai fordulatainak, a korszak csaknem valamennyi művészeti irányzatát alakította. Felesége huszonnégy évvel élte túl Érdemrend középkeresztjét, 2012-ben A Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal kapta.
