A háború előtti Bécs hangulata sajátos zamatot adott az ekkor készült műalkotásoknak, merészen újnak tűntek. A bécsi szecesszió vezéregyénisége minden kétséget kizáróan Gustav Klimt volt.
Gustav Klimt művészete a szimbolizmusból a teljesen kifejlett közép-európai modernizmusba való átmenetet jelzi. 1862. július 14-én született Bécs környékén egy aranyműves családjában és 95 éve, 1918. február 6-án hunyt el Gustav Klimt osztrák festőművész, a szecesszió egyik legismertebb képviselője.
1874-ben Klimt ösztöndíjas lett az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskola mellett működő, frissen alapított Képző- és Iparművészeti Főiskolán. Amikor eljött az ideje, hét testvéréből két fiatalabb testvére is követte példáját: Ernstből szintén festő vált, Georg később szobrászattal fémmegmunkálással foglalkozott. Az iskola befejezése után – Ernst testvérével és Franz Matsch-csal közösen – elvállalta a bécsi Szépművészeti Múzeum belső udvarának díszítését, s 1890-ben elkészítették a lépcsőház dekorációját is. Hármójukat kérték fel többek között a Karlovy Vary-i Kurhaus, a rijekai városi színház, a bukaresti nemzeti színház és a román királyi palota belsejének megtervezésére. Nevükhöz fűződnek az Erzsébet császárnő nyári rezidenciáját, az úgynevezett Hermes villát díszítő festmények is.
Klimtet mélyen megrázta apja és öccse 1892-ben bekövetkezett halála, depresszióba zuhant. A következő évben Budapestre hívták professzornak, de a kultuszminiszter elutasította kinevezését. 1894-ben megbízást kapott a bécsi egyetem dísztermének falfestményeire; az ún. Fakultás-képek (Jogtudomány, Filozófia, Orvostudomány) óriási botrányt kavartak, így azokat a művész és barátai visszavásárolták.
A Szecesszió nevében
1897-ben megalapította a Szecesszió nevű csoportot, amelynek elnöke lett. A társulás 1898-ban megrendezte az első Szecesszió-kiállítást, majd létrehozta a Ver Sacrum (Szent Tavasz) című folyóiratot, amely rendszeresen közölte Klimt rajzait. 1902-ben megfestette a Beethoven-frízt, amely az ember boldogságkeresését ábrázolja.
1903-tól Toulouse-Lautrec, Munch, Van Gogh és Matisse művészetét tanulmányozta, ekkor kezdődött „arany korszaka”. 1905-ben szakított a Szecesszióval, de továbbra is a bécsi Jugendstil képviselője maradt. A bécsi polgárok portréfestője lett, előkelő hölgyeket ábrázoló alakjai az állat- és növényvilágra emlékeztetnek. 1912-ben az Osztrák Képzőművész Szövetség elnöke lett, 1910-ben a Velencei Biennálén, majd 1913-ban Münchenben, Budapesten és Mannheimben állította ki műveit.
A Király
„Ha a munkámat, amely már eddig is éveket vett igénybe, be kell fejeznem – nyilatkozta -, mindenekelőtt találjak benne örömöt, amit mindaddig tökéletesen nélkülöznöm kell, amíg kénytelen vagyok, mint a jelenlegi helyzetben is, állami megbízatásnak tekinteni.”
Ennél még tovább is ment, és követelte a művészvilág és az állam „félreérthetetlen szétválasztását”. Ekkoriban bizonyos értelemben már „outsider” művész vált belőle, de ugyanakkor Bécs legjelentősebb festőjének tekintették. A bohém és nőfaló Gustav Klimt valójában szigorú napirend szerint élt, amihez ragaszkodott. Korán kelt, a lakásától gyalog tette meg az utat a Westbahnstrassén a Café Tivoliig, ahol bőséges reggelit fogyasztott. Amikor ezzel végzett, keresztülsétált a schönbrunni parkon a műterméig, ahol a nap hátralévő részét töltötte. Esténként visszatért még egyszer a kávéházba, hogy a barátaival találkozzon. Edward Lucie-Smith XX. századi művészek élete című kötetében írja, hogy ebben a szűk baráti körben életmódját és egyéniségét előtérbe tolva Király volt a beceneve. Egy kortársa meg is örökítette küllemét és viselkedését ezekben az időkben:
„Zömök alkat, eléggé nagydarab, kisportolt test… egy vidéki legény vidám nyersessége jellemzi, a bőre napbarnított, akár egy tengerészé, a pofacsontjai kiállóak, pici szeme élénk. A haját hátrafésüli a halántékáról, talán, hogy hosszabbnak tessék az arca. Hangosan beszél, erős tájszólással. Szeret évődni és viccelődni.”
Klimtet érdekelték a sportok: tagja volt egy evezős klubnak, rendszeresen úszott, és súlyt emelt – emellett úgy tűnik, a sors csillapíthatatlan szexuális étvággyal is megáldotta. Mindig volt egy vagy két nő a műtermében, akik készen álltak rá, hogy modellt üljenek neki, s híres volt róla, hogy le is feküdt ezekkel a modellekkel. Szorosabb kapcsolata csak a jó megjelenésű Emilie Flögéhez fűzte, aki egy elegáns ruhabolt tulajdonosnője volt; Klimt időnként még ruhákat is tervezett neki eladásra.
Klimt a szép nyári hónapokat kivétel nélkül mindig az Attersee mellett töltötte Emilie-vel és nővérével, Barbarával: nyaralásai alkalmával festette meg azokat a gyönyörű tájképeket, melyek a maguk nyugalmával olyannyira elütnek egyéb műveitől.
Életének utolsó szakasza nem volt annyira mozgalmas, mint az egyetemi megbízás évtizedében. 1910-ben Klimt részt vett a kilencedik Velencei Biennálén. 1917-ben rendes tanárrá való kinevezését – bár a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta -, négyszer is elutasította a miniszter. Ugyanakkor néhány más vélemény is megfogalmazódott vele kapcsolatban, a német expresszionisták új nemzedékéből néhány fiatal bírálta Klimt festészetét. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, halál váratlanul következett be. 1918-ban Romániából hazatérve elkapta a spanyolnáthát, és jobb oldalára megbénult, kórházba szállították és február 6-án – számos befejezetlen művet hagyva maga után – tüdőgyulladásban elhunyt.
Klimt korai, történelmi eseményeket bemutató jelenetei, majd erotikus-szimbolikus témákat megörökítő, a realizmust a dekorativitással párosító művei ma is népszerűek, nem egy alkotása dollármilliókért kel el az árveréseken. Sajátos színvilágú falfestményei, akárcsak táblaképei (Igazság, A három életkor, A csók) bölcselkedő, morális vagy szexuális tartalmúak. Kiváló portrékészítő, reklámgrafikus és iparművész volt, ruhaterveket és mozaikokat is készített. A Szépművészeti Múzeum a 2008 szeptemberében nyíló Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című kiállítással emlékezik meg róla.
Felhasznált irodalom:
Sármány Ilona: Gustav Klimt, Corvina
MTI, Klimt.com
