„Semmi rendkívüli nincs bennem, csupán egy piktor vagyok, aki reggeltől estig fest” – vallotta Gustav Klimt osztrák festőművész, aki a gazdag mintáiról és ragyogó arany színeiről ismert szecesszió stílus úttörője lett.
Gustav Klimt 150 éve, 1862. július 14-én született Bécs környékén, egy aranyműves hét gyermeke közül másodikként látta meg a napvilágot, fiútestvérei közül azonban elsőként.
„Aki szeretne rólam valamit megtudni, az nézze meg figyelmesen a képeimet”
A stílusteremtő
Öccsével, Ernsttel ösztöndíjat kapott az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolába, majd annak befejezése után – Ernst testvérével és Franz Matsch-csal közösen – elvállalta a bécsi Szépművészeti Múzeum belső udvarának díszítését, s 1890-ben elkészítették a lépcsőház dekorációját is.
Őket kérték fel többek között a Karlovy Vary-i Kurhaus, a rijekai városi színház, a bukaresti nemzeti színház és a román királyi palota belsejének megtervezésére, s nevükhöz fűződnek az Erzsébet császárnő nyári rezidenciáját, az úgynevezett Hermes villát díszítő festmények is. Korai festményeik még a megszokott neoklasszicista stílusban készültek, az alakok pedig mintha egyenesen Michelangelo freskóiról kirándultak volna át a képeikre. Az emberek azonban imádták ezeket a képeket. Úgy tűnt, hogy Klimt elindult az elismert művészek meggazdagodásának útján. Amint azonban stílusát széles körben elfogadták, Klimt úgy döntött, hogy vált, mert nem belső énjét tükrözi. Ernst 1892. decemberi halála feltehetően hozzájárult a konvenciókkal való szakításhoz, ahogyan a Művész Társaság 1894-es felbomlása is.
Gustav Klimt soha nem házasodott meg, noha számos nőügye akadt, és különféle beszámolók törvénytelen gyerekei számát hol háromra, vagy éppen tizennégyre teszik. Mégis, olyan nővel fűzte kapcsolatát a leghosszabbra és legszorosabbra, akivel talán nem is volt fizikai kapcsolata. Emilie Flöge az 1890-es évek elején találkozott Klimttel, amikor a húga, Helene hozzáment Klimt testvéréhez, Ernsthez. A házasságnak Ernst korai halála vetett véget, ám a két nő Gustav gyámsága alá került így a kapcsolatuk folyamatos maradt. Minden jel szerint Klimt egyenlő félként kezelte Emilie-t és tisztelte annak önállóságát, elválaszthatatlan barátok lettek.
Klimtet mélyen megrázta apja és öccse halála, depresszióba zuhant. A következő évben Budapestre hívták professzornak, de a kultuszminiszter elutasította kinevezését. 1894-ben, amikor Klimt az avantgárd mozgalom élére állt, megbízást kapott a bécsi egyetem dísztermének falfestményeire; a nagyközönség pedig megismerkedhetett Klimt egészen új stílusával. Az ún. Fakultás-képek (Jogtudomány, Filozófia, Orvostudomány) óriási botrányt kavartak, így azokat a művész és barátai visszavásárolták. Az orvostudományt például jajongó és eltorzult meztelen testek örvényeként ábrázolta, miközben Hygieia, az orvostudomány görög istennője fenségesen tekint ránk a vászonról, és a karjai körül kígyók tekeregnek.
A reakció? A sajtó nagy teret szentelt a csatározásoknak, összehívták a művészeti bizottság hivatalos ülését és a festmények ügye még a parlamentben is előkerült. Az eredmény persze előre látható volt: a művészeti bizottság visszalépett a megbízatástól, a nagyközönség pedig Klimtben a radikális újítót kezdte látni, aki nem hajlandó engedni a közízlésnek.
Az „arany korszaka”
Klimt 1897-ben megalapította a Szecesszió nevű csoportot, amelynek elnöke lett, 1898-ban megrendezte az első Szecesszió-kiállítást, majd a társulás vezetőjeként létrehozta a Ver Sacrum (Szent Tavasz) című folyóiratot, amely rendszeresen közölte Klimt rajzait. 1902-ben megfestette a Beethoven-frízt, amely az ember boldogságkeresését ábrázolja. 1903-tól Toulouse-Lautrec, Munch, Van Gogh és Matisse művészetét tanulmányozta, s ezután kezdődött „arany korszaka”.
1904-ben a három Flöge nővér egy divatházat alapított és ők tervezték a ruhákat is, Klimt maga is aktívan részt vett a Flöge-ruhák tervezésében, divatbemutató-termük dekorálásában. 1905-ben szakított a Szecesszióval, de továbbra is a bécsi Jugendstil képviselője maradt. A bécsi polgárok portréfestője lett, előkelő hölgyeket ábrázoló alakjainál a nőiesség a természettel kapcsolódott össze, a figurák az állat- és növényvilágra emlékeztetnek, vagy azokkal fonódnak össze.
És valóban, Klimt kedvenc témája kétséget kizáróan a nő volt. Könnyen megfigyelhető, hogy amikor férfiak is feltűnnek a képein, az arcuk általában akkor is rejtve marad vagy takarja valami. Klimt leghíresebb képén, A csókon például egy férfi hajol a nő fölé, de az arcát a néző nem látja, mert éppen csókot nyom a nő arcára.
Klimt korai, történelmi eseményeket bemutató jelenetei, majd erotikus-szimbolikus témákat megörökítő, a realizmust a dekorativitással párosító művei ma is népszerűek. Ő maga is tisztában volt a gyengébbik nemhez való rajongó viszonyával, életművét egyetlen mondatban így foglalta össze, „A nő, a főművem”. Sajátos színvilágú falfestményei, akárcsak táblaképei (Igazság, A három életkor, A csók) bölcselkedő, morális vagy szexuális tartalmúak. Munkásságát nagymértékben befolyásolta a hangulata. Bár nem járt művészeti akadémiára, minden anyagot, technikát ismert és fel is használt műveiben. Kiváló portrékészítő, reklámgrafikus és iparművész volt, ruhaterveket és mozaikokat is készített.
Klimt a tájképfestés területén és grafikusként is maradandót alkotott. Klimt összekötő kapocsként tekinthető a hisztorizmus és a modern irányzatok, mint pl. Egon Schiele művészete között.
1912-ben az Osztrák Képzőművész Szövetség elnöke lett. 1917-ben rendes tanárrá való kinevezését – bár a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta -, négyszer is elutasította a miniszter.
1918-ban agyvérzés érte, majd elkapta a spanyolnáthát. Anekdoták keringenek arról, hogy Emilie Flöge és Gustav klimt baráti kapcsolata oly szoros volt, hogy betegsége alatt a festő állítólag ezt suttogta: „Küldjetek Emilie-ért!” Ezek voltak az utolsó szavai, február 6-án – számos befejezetlen művet hagyva maga után – tüdőgyulladásban elhunyt.
Életét több filmen is feldolgozták, többek közt Szőts István 1969-ben dokumentumfilmet készített róla, 2006-ban pedig John Malkovich személyesítette meg a filmvásznon, Raoul Ruíz rendezésében. Születésének évfordulója alkalmából Bécsben kilenc kiállítást tartanak az év folyamán. Alkotásai népszerűségét jelzi, hogy dísztárgyakat és napi használati eszközöket is díszítenek képeivel. Aranydíszítésű portréit a világ legdrágább festményei között jegyzik.
