„
A neveken gondolkodom mostanában, azon, mitől lesz megfelelő vagy nem megfelelő a név. Úgy gondolom, a név kérdése számodra is érdekes…” Itt és most címmel az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg Paul Auster amerikai író és John Maxwell Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai regényíró levelezése.
„Sokat töprengek a barátságon mostanában…” – így indul az a levelezés, melyben J. M. Coetzee, A barbárokra várva Nobel-díjas szerzője és Paul Auster, a New York Trilógia írója beszélgetnek, mint férfi a férfival.
A barátságról és a baseballról.
A kislányok és a regényhősök névadásának buktatóiról.
A mobiltelefon regénydramaturgiai és a sportnézés erkölcsi vonzatairól.
Az amerikai politika és az izraeli politika bosszantó vonásairól.
És persze a szerelemről és a fociról.
Meg a fociról és a szerelemről.
A két író 2008-ban találkozott először… A kezdetben távolságtartó levélváltás során viszonyuk igazi barátsággá mélyült. Olyan őket olvasni, mintha az ember kihallgatna egy izgalmas értelmiségi párbeszédet, amelyben a felek egymás álláspontját tiszteletben tartva, mégis szenvedélyesen vitáznak az élet és a művészet kérdéseiről…
Meg a fociról és a szerelemről.
Paul Auster – J. M. Coetzee: Itt és most
(részlet a könyvből)
2009. augusztus 24.
Kedves Paul!
A neveken gondolkodom mostanában, azon, mitől lesz megfelelő vagy nem megfelelő a név. Úgy gondolom, a név kérdése számodra is érdekes, ha önmagában nem is, legalább azért, mert te is kénytelen vagy időnként jó, „megfelelő” neveket keresni az általad kitalált személyeknek. Azt hiszem, egyikünk sem lelkesedik a megoldásért, hogy egy szereplőt A-nak vagy B-nek, Pimnek vagy Bomnak nevezzen.
Én abban az ortodox nyelvszemléletben nevelődtem, hogy a jelölő önkényes, esetleges – talán épp emiatt egy adott nyelv jelölői érdekes módon nem hajlandóak jelölőként működni a másik nyelvben (például a Segítség, szomjan halok! hangsorral nem megyünk sokra Mongóliában). Ez kétszeresen igaz kell hogy legyen a tulajdonnevekre: elméletileg teljesen mindegy, hogy egy utcát Kökörcsin utcának vagy Mandragóra utcának vagy történetesen Ötvenötödik utcának nevezünk (nincs gyakorlati következménye).
A (legtágabb értelemben vett) költészet birodalmában a jelölő önkényességének az elve sohasem vert igazán gyökeret. A költészetben a szó konnotációja – a rárakódott kulturális tartalmak összessége – igenis sokat nyom a latban. A „mandragóra” szó – Keatsnek hála – a révült boldogságot és a halált idézi fel. Az „Ötvenötödik utca” – első körben semmit sem idéz fel, de ha belegondolunk, a konnotációja épp az anonimitás.
A költészet hatalmánál fogva Franz Kafka utalások garmadájával, páratlan konnotatív erővel ruházta fel az
ábécé egyetlen betűjét. Roberto Calasso pár éve megjelentetett egy könyvet, amelynek egyszerűen a K. címet adta. Elég egy pillantást vetni a borítóra, és az ember tudja, miről szól.
Én egyszer K.-nak (Michael K.) neveztem el egy könyvem főszereplőjét, abból a megfontolásból, hogy egyetlen huszárvágással visszavegyem a Kafka által kisajátított betűt, ez azonban nem egyértelműen sikerült.
Kevesen írunk regényeket, annál többen nemzünk utódokat, és a törvény előírja, hogy az utódunknak nevet is adjunk. Egyes szülők boldogan fogadják ezt a kötelességet, másoknak viszont szorongást okoz. Vannak szülők, akik egy általuk kitalált nevet adnak ivadékuknak, és vannak, akik annak érzik szükségét (a törvény vagy a szokások vagy saját szorongásuk rabjaként), hogy egy listáról válasszanak.
Akiknek gyötrelem a névadás, igyekeznek a gyermeknek közömbös nevet adni, olyan nevet, amelynek nincsenek mellékzöngéi, és amely nem fogja őt feszélyezni később élete során. Így lesz a gyermek „Enid”.
De van itt egy csapda. Ha túl sok leánynak adják az Enid nevet, az elkezdi az olyan gyermekeket jelölni, akiknek a szüleiben szorongást ébreszt a névadás kötelessége, és következésképpen igyekeznek a lehető legsemmitmondóbb nevet adni a gyermeküknek. Így az „Enid” a felnövő gyermek végzetévé válik: félénk lesz, óvatos, visszahúzódó.
De az is megtörténhet, hogy valahol messze valaki, akiről sohasem hallottál, szégyent hoz a nevedre. Élszéldegélsz az Egyesült Államokban, egy kisvárosban valahol a prérin, és minden a legnagyobb rendben van, mígnem egy nap valaki megkérdezi: „Véletlenül nem rokona Adolf Hitlernek?” – és kénytelen vagy beadni a megfelelő hivatalban a megfelelő folyamodványt, hogy a neved Hilterre vagy Hillerre vagy Smithre változtasd.
A nevünk a végzetünk. Oidipusz, a „dagadtlábú”. De van egy bökkenő: ha a nevünk magában hordozza is a sorsunkat, talány marad, mint a delphoi Szibilla jóslata. Csak amikor a halálos ágyunkon fekszünk, akkor kezdjük kapiskálni, mit is jelentett, hogy „Tamerlán”-nak, „John Smith”-nek vagy „K.”-nak hívtak. Borgesi kinyilatkoztatás.
A legjobbakat:
John
2009. augusztus 29.
Kedves John!
Először is engedd meg, hogy lecsapjak az Ötvenötödik utcáról írt óvatlan megjegyzésedre: „a konnotációja épp az anonimitás”. A példa kedvéért tegyük fel, hogy a szóban forgó Ötvenötödik utca New Yorkban van, pontosabban Manhattan kerületben, a keleti vagy nyugati városrészben, ahogy tetszik, de mindenesetre a „Midtown”-ban, és hidd el, bárkiben, aki ebben a városban él, adott esetben eleven képek és személyes emlékek egész áradata indul el az utca nevének hallatán – bár ez a név önmagában nem jelent semmi különöset, anonim szám csupán. Ahogy ezt olvastam a leveledben: „Ötvenötödik utca”, a St. Regis Hotel ötlött fel bennem, és egy szerelmi kaland emléke atalkoromból, majd a délután, amikor Edmond Jabès francia íróval és a feleségével ugyanitt teáztam, és az étterembe egyszerre csak belépett Arthur Ashe hófehér teniszszerelésben, majd amikor Vanessa Redgrave-vel ebédeltem itt, és a Lulu a hídon című lmemben később játszott szerepéről beszélgettünk. A számok történeteket rejtenek, és anonimitásuk üres fala mögött éppoly elevenek, éppúgy alkalmasak emlékek felidézésére, mint a párizsi Champs-Élysées. Említsd csak meg egy New York-inak az alábbi utcák bármelyikét, és azon nyomban képek rajzását indítod el benne: Negyedik utca (Greenwich Village), Tizennegyedik utca (a legolcsóbb boltok a városban), Harmincnegyedik utca (a Herald Square, a Macy’s, karácsonyi díszkivilágítás), Negyvenkettedik utca (Times Square, „rendes” színházak, a Broadway), Ötvenkilencedik utca (a Plaza Hotel és a Central Park főbejárata), Százhuszonötödik utca (Harlem, az Apollo Színház, Duke Ellington száma az „A” jelzésű metróról). Csak két sarokra az Ötvenötödik utcától, a Nyugati Ötvenhetedik utcában áll az az épület, ahol anno a nagyapám berendezte az irodáját (gyermekkori emlékek elevenednek meg arról, ahogy odamegyünk, és engedik, hogy játsszak az írógépekkel és számológépekkel), és amely történetesen ugyanaz az épület, amelyben sok éven át a New York Review of Books kiadója működött (kora felnőttkori emlékek elevenednek meg arról, ahogy Bob Silversszel ülünk egy asztalnál, és a lapnak szánt különböző irományaimat vesézzük) – úgyhogy az Ötvenhetedik utca puszta említése megmozgatja múltam kövületeit, emlékek egymásra rakódott, összetorlódott rétegeit.
Ennek ellenére, amint mondod, a jelölő önkényes, és ameddig vagy amennyiben nem töltjük fel szemé
lyes asszociációkkal, megkülönböztethetetlen marad a többi jelölőtől. A minap, ahogy Sirivel hazafelé jöttünk Nantucketből (még mielőtt olvastam volna a leveledet), a taxisofőr némi vargabetűvel hozott be minket a reptérről, és így esett, hogy áthajtottunk Brooklynnak egy olyan részén, amelyet egyáltalán nem ismerek; ahogy mentünk végig az Ocean Parkwayn, egymás után kereszteztünk az ábécé betűi szerint elnevezett huszonhat utcát, „Avenue A”-től „Avenue Z”-ig, és emlékszem, ahogy átfutott rajtam, hogy mindez semmit sem mond nekem: hogy szemben a manhattani „Avenue A”-vel (az East Village-ben), amelyet ismerek, és amellyel ezért személyes kapcsolatom van, a brooklyni „Avenue A”-ről nem tudok semmit. Eltöprengtem afelett, milyen unalmas lehet egy olyan nevű utcában lakni, mint „Avenue E” vagy „Avenue L”. Másrészről az is eszembe jutott: az „Avenue K” nem volna rossz (az általad is említett okokból), emellett az O, az X és a Z – mint a semmi, az ismeretlen és a vég – betűket találtam még érdekesnek vagy tűrhetőnek. Aztán megérkeztünk, beléptünk a házunkba, amely szintén egy számmal jelölt utcában áll, és a következő percben elolvastam a „K”-ról és az Ötvenötödik utcáról szóló faxodat. Elképzelni sem lehet tökéletesebb időzítést.
